Aktuális 

 
Művészeti Műhely Színház Drámastúdió
  Főnix-Tojás Díj  
  2015  
 
   

 

 

A főnix a feltámadás madara, az újjászületés mitikus jelképe. A színész a főnixmadár a művészek családjában. Estéről estére elhamvad önmaga tüzében, hogy aztán a következő előadásra újra feltámadjon. Hogy eltűnjön, mégis nyomot hagyjon maga után a világban.

 

A szárnyalás, a szenvedély, az énekével mindenkit révületbe ejtő ős-művészet madara azonban elképzelhetetlen a tojás szimbóluma nélkül. Hiszen a halál, az újjászületés lehetősége nélkül nem volna más, mint örök elmerülés az anyag vak és öntudatlan világában. Ám a művészet – minden művészet – az életnek, emberi létünk minden örömének és szenvedésének kiált evoé-t.

 

Most útjára indul a Főnix-Tojás jelképe is, hogy ezentúl minden évben emlékeztessen valakit arra: az emésztő lángok szenvedését mindig követi a születés megtisztult boldogsága. Hogy a művészet a XXI. században éppúgy a teljes önátadás és önfeláldozás lehetőségét kínálja, mint kétezer vagy húszezer évvel ezelőtt. És hogy jutalma is az, ami első ősünk óta, ki rácsodálkozott a kelő nap szépségére: a világ újra-felfedezése, önmagunk újra-felfedezése, s az anyag konok törvényszerűségein túlmutató, ismeretlen hatalmakkal való egyesülés lehetősége, az ÉLET.

 

 

    

     Főnix-Tojás Díj 2015       

  

 

 

A Főnix Színházi Műhely

posztumusz Főnix-Tojás Díjat adományoz

 

Mucsi Sándor (1951-2015)

 

színművésznek, a társulat "Iván bácsijának".

 

 

 

Szerepei a Főnix Színházban:

 

A funtineli boszorkány

Iván

Csongor és Tünde

Fejedelem

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

Bruckner Szigfrid

   

 

 

 

A Színházi Műhely társulata titkos szavazása alapján

a 2014-2015-ös színházi évad

legjobb színésze

 

 

Baku György

 

 

Szerepei a Főnix Színházban:

 
A Négyszögletű Kerek Erdő meséi Aromo
A kopasz énekesnő Tűzoltóparancsnok
A hosszú karácsonyi ebéd Charles
Itt a tavasz! több szerep
Megszállottak Vőlegény
Két délután - Smočekiáda Tichý, Katona, Egy alak
A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi Aromo
Micimackó Micimackó, Füles
Főnix Irodalmi Kávéház  
Ágacska Dani kacsa

 

 

A Színházi Műhely társulata titkos szavazással

a 2014-2015-ös színházi évad legjobb előadásának az

 

Ágacska

zenés útkereső-útmutató utazás

 

című előadást választotta.

 

Előbemutató: 2015. június 28.

 

Az alkotók:

Írta: Csukás István

Zeneszerző: Tóth Tamás

Játékmester: Bicskei Kiss László

Rendezte: Szikra József m.v.

Szereplők: Baku György, Bicskei Kiss László, Bodori Panka sz.n., Bognár Anita, Hartai Laura, Hole Dániel, Makray Gábor,

Szávai Katalin, Szikra József m.v., Várkonyi Tamás

 

 

 

 

         

     Főnix-Tojás Díj Közönségszavazás 2015     

    

 

A közönség szavazatai alapján a 2014-2015-ös színházi évad

legjobb színésze

 

 

Baku György

 

 

 

Szerepei a Főnix Színházban:

 
A Négyszögletű Kerek Erdő meséi Aromo
A kopasz énekesnő Tűzoltóparancsnok
A hosszú karácsonyi ebéd Charles
Itt a tavasz! több szerep
Megszállottak Vőlegény
Két délután - Smočekiáda Tichý, Katona, Egy alak
A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi Aromo
Micimackó Micimackó, Füles
Főnix Irodalmi Kávéház  
Ágacska Dani kacsa

 

A közönség szavazatai alapján

a 2014-2015-ös színházi évad

legjobb előadásai azonos szavazatszámmal az

 

Ágacska

zenés útkereső-útmutató utazás

 

című előadás.

 

Előbemutató: 2015. június 28.

 

Az alkotók:

Írta: Csukás István

Zeneszerző: Tóth Tamás

Játékmester: Bicskei Kiss László

Rendezte: Szikra József m.v.

Szereplők: Baku György, Bicskei Kiss László, Bodori Panka sz.n., Bognár Anita, Hartai Laura, Hole Dániel, Makray Gábor,

Szávai Katalin, Szikra József m.v., Várkonyi Tamás

 

 

A közönség szavazatai alapján

a 2014-2015-ös színházi évad

legjobb előadásai azonos szavazatszámmal a

 

Bernarda Late Night Show

tragédia dallal és flitterrel

 

című előadás.

 

Bemutató: 2013. december 20.

 

Az alkotók:

Írta: Federico García Lorca

Fordította: András László

Zeneszerző: Tóth Tamás

Rendezte: Baku György

Szereplők: Árpád Andrea, Boldizsár Tünde, Dankovics Noémi,

Facskó Marica, Hartai Laura, Honti Tímea, Makray Gábor,

Papp István, Szávai Katalin, Weisz Ildikó, Zernovácz Erzsébet

 

 

 

 

 

Főnix-Tojás Díj szavazás 2015. július 4.

 

Játszott előadások 2014-2015

 

Bemutatók, felújítások

 

Helver éjszakája felújítás - rendezte: Bicskei Kiss László

Főnix irodalmi kávéház sorozatindító - rendezte: Bicskei Kiss László

Elő-szilveszteri kabaré 2014 felújítás - rendezte: Bicskei Kiss László

Ágacska előbemutató - rendezte: Szikra József m.v.

 

Továbbjátszott előadások

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi - rendezte: Bicskei Kiss László

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi - rendezte: Bicskei Kiss László

Az angyalok nem sírnak - rendezte: Bicskei Kiss László

Bernarda Late Night Show - rendezte: Baku György

Hogy kell bánni a nőkkel? - rendezte: Bicskei Kiss László

Lúdas Matyi - rendezte: Bicskei Kiss László

Micimackó - rendezte: Sződy Szilárd, Baku György

Purparlé Velencében - rendezte: Bicskei Kiss László

Szakonyi 2013 - rendezte: Sződy Szilárd

 

FŐNIX-Tojás Díj jelöltek

az évadban játszott szerepeik (az előző évi díjazott nem indul a versenyben)

 

Albert Johanna sz.n.

 

Purparlé Velencében

- Angelica

   
   

 

 

ÁRPÁD ANDREA Közönségdíj 2010, 2014

 

Bernarda Late Night Show

- Bernarda Alba

Szakonyi 2013

- Nő

Lúdas Matyi

- Biri néne

 

-

 

BAKU GYÖRGY

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Ágacska

- Dani kacsa

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Aromo

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Aromo

Micimackó

- Micimackó, Füles

 

BODORI PANKA sz.n.

 

Ágacska

- Ágacska

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Vacskamativirágja

   

 

 

BOGNÁR ANITA

 

Ágacska

- Ágacska

Purparlé Velencében

- Angelica

   

 

 

BOLDIZSÁR TÜNDE FŐNIX-Tojás Díj 2007

 

Főnix irodalmi kávéház

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon

Az angyalok nem sírnak

- Zsuzsa

Bernarda Late Night Show

- Poncia, Angustias

Hogy kell bánni a nőkkel?

 több szerep

 

 

Dankovics Noémi

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

- műsorvezető

Bernarda Late Night Show

- Amelia  

Micimackó

- Bagoly, Kanga

 

 

FACSKÓ MARICA FŐNIX-Tojás Díj 2009

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Bernarda Late Night Show

- Martirio

Lúdas Matyi

- Manyi

Micimackó

- Tigris

Purparlé Velencében

- Zanetta

 

 

FARKAS ZOLTÁN FŐNIX-Tojás Díj 2012

 

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Mikkamakka

Az angyalok nem sírnak

- Hadközeg

Lúdas Matyi

- Matyi

 

 

Garami Mónika

 

Micimackó

- Bagoly

   

 

 

 

 

Gál Éva Veronika

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Vacskamati

Micimackó

- Bagoly

 

 

 

GRÁNICZ GÁBOR

 

Főnix irodalmi kávéház

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Mikkamakka

Szakonyi 2013

- Őrzött

 

 

Guttin András

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Bruckner Szigfrid (beugrás)

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Bruckner Szigfrid (beugrás)

   

 

 

 

HARTAI LAURA FŐNIX-Tojás Díj 2011, Közönségdíj 2011

 

Helver éjszakája

- Karla

Főnix irodalmi kávéház

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

- több szerep

Ágacska

- Pösze egér

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Vacskamati

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Vacskamati

Az angyalok nem sírnak

- Ilona

Bernarda Late Night Show

- Magdalena

Hogy kell bánni a nőkkel?

- több szerep

Lúdas Matyi

- Liba

Micimackó

- Tigris, Nyuszi (beugrás)

Purparlé Velencében

- Zanetta

 

 

HOLE DÁNIEL

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

- több szerep

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Szörnyeteg Lajos

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Szörnyeteg Lajos

Lúdas Matyi

- Gyógykovács

 

 

HONTI TÍMEA

 

Bernarda Late Night Show

- Adela

Micimackó

- Zsebibaba

 

 

 

JESZMÁS LÁSZLÓ

 

Helver éjszakája

- Helver

Elő-szilveszteri kabaré 2014

- több szerep

Purparlé Velencében

- Niccolo

 

 

Kincses Antal

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

 

 

 

 

 

Kiss Zsófia

 

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Vacskamativirágja

 

 

 

 

 

MAKRAY GÁBOR FŐNIX-Tojás Díj 2008

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

 

Bernarda Late Night Show

- María Josefa

Hogy kell bánni a nőkkel?

- több szerep

Micimackó

- Füles (beugrás)

Purparlé Velencében

- Toffolo

Szakonyi 2013

- Férfi, Őrzött

 

 

PÁSZTOR ZSOLT

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Bruckner Szigfrid

Az angyalok nem sírnak

- Orvos

Hogy kell bánni a nőkkel?

- több szerep

 

 

RÉKAI NÁNDOR

 

Lúdas Matyi - Döbrögi (beugrás)

 

 

 

 

SZÁVAI KATALIN FŐNIX-Tojás Díj 2013, Közönségdíj 2012 

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Ágacska

- Pösze egér

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Ló Szerafin

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Ló Szerafin

Bernarda Late Night Show

- Adela

Micimackó

- Malacka

 

TARR GYÖRGY FŐNIX-Tojás Díj 2014, Közönségdíj 2014

 

A TAVALYI FŐNIX-TOJÁS DÍJ NYERTESE A SZABÁLYOK ÉRTELMÉBEN A DÍJAT KÖVETŐ ÉVBEN NEM VESZ RÉSZT A VERSENYBEN

 

 

 

TIMON BENJÁMIN

 

Az angyalok nem sírnak

- Tibike, felkelő

   

 

 

 

Tolcsvai Marianna

 

Micimackó

- Zsebibaba

   

 

 

 

Tóth Tamás

 

Főnix irodalmi kávéház

 

   

 

 

 

Udvarias Katalin

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

 

   

 

 

 

VÁRKONYI TAMÁS

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

 

Ágacska

- Berci béka

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Aromo (beugrás)

Az angyalok nem sírnak

- Göndör, felkelő

Micimackó

- Micimackó (beugrás) 

Purparlé Velencében

- Goldoni

 

VÉN FRIDERIKA

 

Micimackó

- Kanga

   

 

 

 

WEISZ ILDIKÓ Közönségdíj 2013

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Dömdödöm

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Dömdödöm

Bernarda Late Night Show

- Poncia

Lúdas Matyi

- Matyi anyja

 

ZERNOVÁCZ ERZSÉBET FŐNIX-Tojás Díj 2010, Közönségdíj 2009

 

Főnix irodalmi kávéház

 

Elő-szilveszteri kabaré 2014

- műsorvezető

Bernarda Late Night Show

- Angustias

Micimackó

- Nyuszi

 

 

ZSITVA JÓZSEF

 

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

- Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

- Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon

Az angyalok nem sírnak

- Kádár, házmester

Hogy kell bánni a nőkkel?

- több szerep

Lúdas Matyi

- Ispán

 

 

 
         

 

Kapcsolat

   +3620 384 6658  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   ||

  Impresszum 

Oldaltérkép  |

 Adatkezelés |