Régvolt ifjúságomban, amikor a stílust még nem cégek reklámozták új! új! új! irányt mutatva, az arbiter elegantiarum, az elegancia nagymestere gimnáziumi magyartanárom, Z. Szabó László volt. Senki ne gondoljon a külsőre: közepesen megviselt szürke öltönye emlékeim szerint ugyanaz volt mindig. A gondolkodás eleganciájáról beszélek, az emberség nagyvonalúságáról, a tartás meghatározhatatlan minőségéről.
Lázadókori kamaszságom jó terepe volt a „művészet”, a szépszámú diák- és nem diák versmondóversenyek. Futottam is a magam köreit, versekkel-prózákkal igyekezve felbosszantani zsűriket, kortársakat, felnőtteket. Két ember szavára adtam, akiknek megmutattam a dolgaimat, mielőtt közönség elé vittem volna: egyikük Popper Feri volt, a Győri Teátrum kiváló vezetője, másikuk „a Zészabó”. Aztán gyakran hozta úgy a sors, hogy valamely zsűri döntnökeként ő ítélkezett, alkotott véleményt arról, amit elkövettem. Ilyenkor mindig tartózkodott a szavazástól. Ha pedig az ítészek létszáma miatt ezt nem tehette, ellenem szavazott. És ezt mindketten így tartottuk természetesnek és helyesnek.
Valami furcsa áttétel miatt ez jut eszembe, mikor azt forgatom magamban, amit a Főnix-ről kellene mondanom. De ott van Váci Mihály, a Származás című versével:

Nem az jelöli a származást, rangot,
hogy kikre büszke valaki,
de az, hogy ővele kik büszkélkednek,
s kik szokták nevét féltve mondani.

Én nem mások érdemével dicsekszem:
nem azzal kezdem, - honnan származom.
Tenni szeretnék valamit először,
hogy kitűnjön: ki fogadhat fiának,
kinek rokonságára van jogom.

Szeretnék olyat tenni, - ó csak egyszer!
miről meglelt fiára ismer
sok egyszerű, távoli rokonom!

S míg tettemet emlegetik,
s komoly szavakkal nevezgetnek engem,
ők dicsekednek, büszkén, énhelyettem:
- ,,Közülünk származik!"

Beszéljenek hát azok, akik közül magam is származom, színészek, egykori növendékek, tanárok.

Meg egy ima, Ariane Mnouchkine üzenete a 2005. év Színházi Világnapjára

az oltalmazó fészek, amely menedéket nyújt most születettnek éppúgy, mint a távozónak

a sziget, amely szilárd pont a végtelen változásban

a közösség, ahol az egymás kezét fogó kezek ereje szembe tud szállni a gazság, a butaság, az önzés erejével

az értékrend, amely a mindannyiunk számára fontos dolgok újra és újra rendbe-tétele

A Főnix egy fészek.

Légy akár tag a társulatban, akár néző, kirepülsz, visszatérsz. Valami, ahova tartozni lehet, és valami, amihez tartozni érdemes.

Egy olyan sziget,

amely menedéket nyújt századunk hamis értékeken alapuló rendszerében, korunk trendjétől eltérő mintákat ad, mind a gondolkodásában, mind az ember-ember és az ember-világ viszony, többek közt önmagunkhoz fűződő viszony tekintetében, előadásain és tanításain keresztül.

Lászlóval éveken át együtt dolgozhattam, végig látni lehetett, hogy a tanítás során, valódi értéket, színész, színház- szakmai tudást ad át a növendékeknek, ért a fiatalok és a felnőtt korosztály nyelvén, kipróbált, több évtizedes gazdag munkássága van. Manapság, (mint más korokban is), egy virtuális irányba zuhanó, felfuvalkodott jelenkorban, nagyítóval kell keresni a valóban igazi dolgokat, úgy látom, hogy László őszinteséggel tart ki a tudás, a múlhatatlan értékre törekvés, a valódi színészmesterség szakmaisága mellett. László, a Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa.

A Főnix egy közösség,

ahol kitartó emberek, kitartó és kemény munkával értéket képesek létrehozni a mai társadalomban.

Úgy gondolom, hogy az itt lévő emberek nem csupán szórakoztatni akarnak, hanem valóban tükröt szeretnének tartani a világ felé.

A Főnix egy értékrend.

Hagyomány. Képzés. Nem futószalagon, emberséggel.

Az emberek színháza. Nem feltétlenül jóké, csak nagyon embereké.

Igazságsziget; gnothi seauton; felforgatóhely,

ami kimozdítja az embert a megszokottból.

Amit a színházról tudok, azt tőle tanultam. Mindenkinek ajánlom, aki nem ötmásodperc alatt híres lenni szeretne, hanem évek befektetett munkájával megtanulni a színészmesterséget. Akinek nem ígéretekre, hanem valós szakmai tudásra van szüksége, azoknak tökéletes választás.

A Főnix az a hely, ahol az ember először megtanul lépni, aztán járni, aztán futni és végül repülni.

Ablak a valódi világra.

…Olyan új évet kívánok,

ahol az egymás kezét fogó kezek ereje

szembe tud szállni

a gazság, a butaság, az önzés erejével…

Bárhol bármit csinálok, ami színházzal kapcsolatos, bennem van a Főnix, amit tanultam, tapasztaltam. Ha más társulatban játszottam, akkor is ott volt velem. Bármerre sodor a sors, bárhol kapok feladatot, fontosnak tartom, hogy ne felejtsem el, amit a színházról és a tiszteletről tanultam itt. Ha egyszer elfelejteném, akkor pofozzatok fel nyugodtan, de nem fogom. Az ember lassan gyűjti a tudását az életben, és néha nehéz már visszatalálni az origóhoz, de bármerre is haladok pontosan meg tudom határozni, hogy honnan indultam. Egy képzeletbeli színházi születési anyakönyvi kivonaton ez állna: Születési hely: Főnix Művészeti Műhely.

A FŐNIX egy izgalmas sziget, ahol bárki, bármikor kiköthet. Az ember üres zsebekkel érkezik, de rengeteg kinccsel távozik. Egy sziget, ahol játszani, tanulni, fejlődni, őszintén és szabadon élni lehet. Egy otthon. Biztonság. Bástya. Mindenkit vár és visszavár.

F: Felelősség

Ő: Őszinteség

N: Nevelés

I: Igazság

X: 

SZ: Szenvedély

Í: Ízlés

N: Nevetés

H: Hitelesség

Á: Álom

Z: Zene

tapasztalat, hagyomány, igényesség:
a játék művészete