|
|
|
|
|
Kedves Hírlevél-olvasók!
Először is elnézést kell
kérnem az olvasóktól ezért a késői hírlevélért, de hogy
kárpótlást nyújtsak, igyekszem jó hírekkel szolgálni.
Alig estünk túl a nagy
megmérettetéseken, mint például a színészvizsgák voltak
a múlt hónapban, máris újabb feladatok állnak előttünk.
Március 26-án, pénteken este
7 órától kerül sor a Főnix következő bemutatójára.
Ezúttal társulatunk Thornton Wilder A hosszú karácsony
ebéd című drámáját viszi színpadra. A Sződy Szilárd
által rendezett előadásban egy hétköznapi amerikai
család invitálja a nézőt az ebédlőasztalhoz. Az
egyfelvonásos darab a család kilencven évét mutatja be,
jeleneteket, fontos vagy kevésbé fontosnak tűnő
pillanatokat ragadva ki egy-egy karácsonyi
összejövetelből.
A generációk változása, a
történelmi események szemlélete érdekes és izgalmas
tanulmányt ígér a nézőknek. Hogyan rögzülnek a családi
szokások, válnak hagyománnyá, majd kopnak el az évek
során; miket tart fontosnak egy fiatalember, és mit egy
fiatal asszony, majd hogy alakul ez át, mikor idősebbé
válnak, és ugyanez a korosztály hogyan értékeli a világ
eseményeit, milyen értékeket talál a családban és a
saját életében kilencven év múlva? Ezekre a kérdésekre
keresi a választ ez az abszurd dráma egy abszurd előadás
keretein belül.
Ha sikerült felkeltenünk az olvasók érdeklődését, kérem
váljanak Önök is olvasóból nézővé március 26-án, és
legyen részük egy különleges élményben! Különleges, nem
csupán a téma, a szimbolikus díszletek, az abszurditás
miatt, de amiatt is, mert kevesen vállalkoztak rá eddig,
hogy ezt a viszonylag háttérbe szorított darabot
színpadra vigyék. Reméljük, csatlakoznak hozzánk!
Talán furcsának tűnhet, hogy
egy karácsonyi darabot tűzött műsorra a Főnix most,
mikor a hosszú tél után végre beköszöntött tavasz.
Érdekes, hogy személy szerint mennyire szívesebben
gondolok most a hideg évszakra, mikor már nem kell téli
kabátot hordani. A tavasz mindig is feltöltött, és
valahogy úgy érzem, ez az új év igazi kezdete.
Azt mondják, ilyenkor az ember szívesebben csinál
dolgokat, aktívabb lesz és remélem, ez a
színházbajárókra is igaz. Ha újult erővel vetjük bele
magunkat a munkába itt, a színházban, akkor talán mások
is erőt éreznek majd rá, hogy beüljenek egy-egy
előadásra, élvezzék azt és gondolkodjanak.
Azt hiszem, én ezt szeretem
legjobban a színházban, ha mint néző keveredek oda.
Gondolkodni. Félelmetes, hogy az ember mennyire
elfelejti ezt az egyszerű tevékenységet, mikor a
hétköznapok szürkeségébe merül és csak robotol és
csinálja, amit csinálnia kell. A gondolkodás a
legnagyobb kikapcsolódás ilyenkor.
Mikor először elolvastam
Thornton Wilder fent említett művét, sok minden eszembe
jutott, de be kell vallanom, nem fektettem bele elég
energiát, hogy elmélyüljek benne, így elemzésem
megrekedt úgymond iskolás szinten. Láttam a
szimbólumokat, az abszurd elemek jelentőségét, a
karakterek fejlődését és a mondanivaló maga, hogy
divatos szóval éljek, „átjött”. Persze, de ehhez még nem
kellett nagyon gondolkodni, nem erőltettem meg magam
túlságosan.
Mikor belekezdtünk a
próbákba, az elemzésekbe, gyakran úgy éreztem, lámpa
gyúlt a fejemben és azt gondoltam, „hogy nem láttam én
ezt eddig?”. Erre van kifogásom természetesen, nem
vagyok elég tapasztalt, nem vagyok elég művelt és a
többi. De ha színpadra kell állnom és a nézőknek mind
azt el kell mondanom, amit úgy szólván „megfejtettünk”
erről a darabról, szavakkal, mozdulatokkal,
gesztusokkal, érzelmekkel, gondolatokkal, egyszóval
színészi játékkal, akkor nincs kifogás. Mindez, amit
mentségemül felhoztam, nem számít. Mert a nézőknek meg
kell érteniük, amit mi megértettünk, ha nem többet.
Különben az előadás nem jó, amatőr.
Ez az, ami nekem a
legnagyobb kihívást jelenti ezzel a darabbal
kapcsolatban. Talán minden darabra igaz ez, de nem
ugyanolyan mértékben. Itt egy abszurd drámáról
beszélünk, ahol minden szó, minden mozdulat egyszerűnek
tűnhet, de minden apróságnak jelentősége van. Nagy
jelentősége. És mikor ezek a szavak, mozdulatok,
gesztusok ismétlődnek, ahogy a cselekmény előrehalad, az
ember elkezd gondolkodni. És lassan összerakja a
részleteket, hasonlít és elemez, és mikor a végére ér,
úgy érzi, hogy megértett valamit, és ez a valami nem is
áll olyan messze tőle, az életétől. Persze mi nem tudunk
kilencven évet visszamenni az időben, hogy megtudjuk,
hogyan vélekedtek a világ eseményeiről, a család
fontosságáról a dédszüleink. De talán nem is kell. Elég
ha megnézzük, hogyan gondolkodnak a szüleink vagy az
idősebb ismerőseink és persze a fiatalabb generáció.
Én szinte kétségbe vagyok
esve azt látván, mennyire mások a csupán öt évvel
fiatalabbak. Azon veszem észre magam újra és újra, hogy
azt mondogatom, én nem ilyen voltam tizenöt éves
koromban; én nem így viselkedtem tizennyolc évesen.
Félreértés ne essék, nem lenézően mondom ezt, sokszor
elismerően, máskor kicsit ijedten. De egy biztos, a
kérdés ott van; ha az én értékeim, ha az én világlátásom
ennyit változott a szüleiméhez képest, mennyire
változott ez meg a fiatalabb generációk esetében? Mit
tartanak ők fontosnak? Mit jelent nekik a család?
Mennyire vannak tisztában azzal, mi történik a világban
és mennyire érzik érintettnek magukat? Ezek fontos
kérdések és ugyanazok a kérdések, melyeket ez a darab
vizsgál egy másik időben, egy másik földrészen.
Kérem, jöjjenek el és nézzék meg bemutatónkat március
26-án, talán egy-két kérdésre választ kapnak, de
legalább is el fognak gondolkodni rajta, míg saját
valaszaikat megtalálják.
Nagyon kellemes, tavaszias,
madárcsicsergéses márciust kívánok az olvasóknak!
Zimmermann Zsófia
|
Drámastúdió
Felvételi meghallgatások
a színiiskola 0.
évfolyamába
18-26 éves fölnőtteknek
A Drámastúdió (színiiskola)
működési formájához tartozik az úgynevezett
0. évfolyam,
ahol a felnőtt hallgatók
heti négy színészmesterség-órában ismerkedhetnek a
színész munkájával.
A 0. évfolyam márciustól
májusig tart, egy, korlátozott létszámú osztállyal.
A felvételi meghallgatás
feltétele:
legalább öt fejből tudott irodalmi anyag, műfaji
megkötés nélkül.
A meghallgatás helyszíne:
Vasas Művészegyüttes Művelődési Háza
Budapest VIII., Kőfaragó u. 12.
A meghallgatás időpont-egyeztetése a
+36-20-384-6658
telefonszámon lehetséges.
A felvételi meghallgatás ingyenes!
|
Színházi Műhely
2010. márciusi játékrend
Jegyek elővételben
rendelhetők a fővárosi előadásokra
telefonon:
+36-20-384-6658
+36-30-248-3756
vagy Interneten a
fonixmuhely@gmail.com
címen.
|
|
Arcképcsarnok
Árpád
Andrea
2009-ben végzett a
Főnix színiiskolájában, a Drámastúdióban.
Érett, magabiztos szerepformálásával,
személyiségével, humorával fontos tagja a
társulatnak.
Mi az, ami megragadott a színészetben, miért
döntöttél úgy, hogy színész szeretnél lenni?
Nem „döntöttem
úgy”, hogy színész leszek, és még most is csak
szeretném, ha egyszer az lehetnék. Általános- és
középiskolában az iskola „ügyeletes versmondója”
voltam, színházhoz, de még színjátszó körhöz sem
volt soha semmi közöm. Sőt, soha nem gondoltam, hogy
prózában is képes vagyok a közönség előtt
megszólalni.
Hogy kerültél a Főnixbe?
Azt, hogy itt
vagyok, egy régi kolléganőmnek köszönhető.
Beszélgettünk, meséltem a versmondó múltamról, és
arról, hogy mennyire hiányzik a „szereplés”.
Nógatott, hogy ha már a versmondáshoz nincs sok
kedvem, a színészethez meg bátorságom, akkor
keressek egy színitanodát. Egy kis idő elteltével
számon kért, hogy hol tartok. Sajnálkoztam, hogy
kicsit már túlkoros vagyok mindenhova, mivel a
felvételi korhatár max. 26 év. Azonban ez őt nem
tántorította el. E-mailt írt, és a Főnix-től nem
kapott elutasító választ. Eljöttem meghallgatásra,
amikor is Bicskei tanár úr közölte, hogy nem lesz
egyszerű az elkövetkezendő 3 év számomra, de ha
vállalom, ő szívesen dolgozik velem. Azt hiszem,
igaza volt.
Melyik szereped állt legközelebb a szívedhez? Miért?
A legtöbb szerepem
közel áll a szívemhez. A funtineli boszorkányból az
Öregasszony és a Cigányasszony voltak az elsők, amit
„igazi” közönség előtt – azaz nem vizsgán az
elfogult szülők, rokonok, barátok előtt -
játszhattam. Az első „saját” szerepem e kettő közül
az Öregasszony volt. Csupán néhány mondat, és
másodperc, de nem szívesen osztanám meg, vagy adnám
át senkinek sem. A Cigányasszony azért, mert a
monológja közben éreztem meg azt, hogy milyen
csodálatos élmény, ha a nézőtéren ülők figyelmét úgy
megfogod, hogy elfelejt köhögni, fészkelődni, és
talán még levegőt venni is. A harmadéves
vizsgadarabban játszott Mrs. Venable az első gyűlölt
és szeretett szerepem volt. Egy nagyon kemény, idős
asszonyt kellett megformálni. Mozgásomra, tartásomra
folyamatosan figyelnem kellett. Sok volt a szöveg.
Mindez már a darab elején, így nagy volt a teher,
hogy el ne altassam a közönséget az első 20 percben.
A darab végén pedig szöveg nélküli, hosszú színpadi
jelenlét, miközben Mrs. Venable teljesen összeomlik,
megöregszik. Nagyon nehéz volt, és mai napig nagy
hiányérzet van bennem, mert nem érett meg igazán. A
kopasz énekesnőben Mary azért, mert komédiázni jó és
végre nem egy idős női karakter volt. A Sganarelle 6
szerepe azért, mert izgalmas, hogy az adott
előadáson melyiket szánja neked a szerencse. No és
hat szerep, hat lehetőség különböző karakterek
felépítésére. Ja, és Biri néniről se feledkezzünk
meg. Eddig kétszer volt lehetőségem eljátszani a vén
vajákos asszonyt, mindkétszer borzasztó körülmények
között, de a kollégáimat sűrűn elszórakoztatom vele.
Mi az, amit egy próbafolyamat során a leginkább
kedvelsz, mi az, ami könnyű és mi az, ami nehezen
megy?
Számomra a
próbafolyamat izgalmas és ugyanakkor félelmetes. A
magabiztosság nem jellemző rám, így leginkább
sutának és lassúnak érzem magam. Az viszont nagyon
izgalmas, ahogy a karakter változik a kezdeti
elképzelésekhez képest, illetve ahogy a szöveg,
egy-egy mondat értelme megváltozik.
26-án lesz A hosszú karácsonyi ebéd bemutatója. Mit
mondanál a nézőknek az előadásról?
Ehhez a szerző,
Thornton Wilder szavait hívnám segítségül: „A darab
kilencven évet ölel fel, kilencven karácsonyi ebédet
[…] a Bayard családban. A színészeknek az öregedést
játékkal kell érzékeltetniük”
Te játszod Ermengarde nénit. Mit gondolsz a
szerepedről? Milyennek látod ezt a karaktert?
Ermengarde néni egy
szeretni való vénkisasszony, aki maga a megtestesült
önzetlenség. Az egész életét mások boldogságának
szentelte. De nem mártír vagy áldozat! A mások
boldogsága az ő boldogsága, különösen akkor, ha azok
gyerekek vagy fiatalok.
Mennyire volt nehéz/könnyű azonosulni a szereppel?
Mi volt benne az igazi kihívás?
Ermengarde néni az
egyik legöregebb karaktere a darabnak. Ő körülbelül
olyan életkorban jelenik meg a színen, amikor más
távozik. Nála is feladat az öregedés érzékeltetése.
Olyan életkort kell megjelenítenem, amely tőlem
messze és még messzebb áll.
Milyen szerepet játszanál el szívesen a jövőben? Ha
nincs ilyen konkrét szerep, akkor milyen típusú
karaktert jelenítenél meg legszívesebben?
Karakter- és
szerepálmom nincs. A vágyam az, hogy minél
változatosabb karakterekben próbálhassam ki magam.
Még nem tudom, hogy a palettámon hány és milyen
színek vannak.
Mik a terveid a színészettel a jövőben? Gondolkodsz
azon, hogy más színházban is vagy más jellegű
darabokban is kipróbáld magad?
Ha nem játszhatnék,
hatalmas űr tátongana a lelkemben. A munkám szabta
korlátokon belül a lehető legtöbbet szeretnék
játszani. Nem gondolkodom abban, hogy elhagyjam a
Főnixet, mert még nem érzem elég erősnek a
szárnyaimat.
A riportot Zimmermann
Zsófia készítette
|
|
Tisztelt Nézőnk!
Ha kérdése van a hónap
színészéhez, az Arcképcsarnok szereplőjéhez, kérjük, írja meg, amire
kíváncsi!
fonixmuhely@gmail.com |
|
|