|
Megjelent:
Petővári Ágnes színikritikái
2024. március 1.
Szerző: Dr. Petővári
Ágnes
Garaczi László: Ovibrader
Főnix Művészeti Műhely - Főnix Színház
RS9 Színház
Garaczi László József
Attila-díjas költő, próza- és esszéíró, drámaszerző
1956-ban született. Mindhárom műnemben alkot.
Úgynevezett posztmodern irodalomat hoz létre, amiben a
nyelvi játéknak, a humornak és az iróniának, de a
szarkazmusnak is helye van. Örök és megunhatatlan,
mindig aktuális témákat boncolgat, ilyeneket mint férfi
és nő kapcsolata, gyermek és szülő viszonya, társadalom
és egyén közötti kötelék, és a kérdések kérdése, amit
Madách Imre is feltesz Az ember tragédiájában, mielőtt a
Lucifer álmot bocsát Ádám és Éva szemére: “Megy-é
elöbbre majdan fajzatom?” Azaz fejlődik és előrehalad a
világ? Ezekről a topszokról mindig lehet újat és minden
szerzőnek a saját korához szólót mondani. Ilyen mű az
Ovibrader is, aminek a pesti Thália Színházban a
Pillanatok Színház produkciójaként 2010 novemberében
tartották az ősbemutatóját. Azóta eltelt időben más
társulat is műsorára tűzte, a Főnix Színház előadásában
2024. február 22-én nézhették meg az érdeklődők az RS9
Színházban.
Az Ovibradernek két cselekményideje van, mindkettő
napjainkban zajlik, az egyik rövidebb, a dráma elején és
végén, azonos időben, a főhős kisgyermekkorában
játszódik, ami így keretbe foglalja a történetet. A
másik az hosszabb, és a negyven éves koráig tartó
férfikorát öleli fel. Központi figurája Fábián Petya,
akinek a sorsát kíséri végig a darab. Kiemelt szerepe
van a körülötte élők közül az édesanyjának, de fontos
helyük van azoknak a fiúkat-férfiakat általában
körülvevő, mindkét nembeli hozzátartozóknak,
ismerősöknek, barátoknak, haveroknak, akikkel a tini,
majd a nagykorú és a negyedik X-ig tartó életútján
találkozik.
Ma – főképp Amerikában – mindenki pszichológushoz jár,
az is előfordul, hogy nem is egyhez, hanem többhöz.
Köznyelvünk dilidokiknak meg agyturkálóknak nevezi őket.
20-30 évvel ezelőtt itthon még olyan nevetséges meg
puccos dolog volt hozzájuk járni, de ma már nálunk is
teljesen megszokottá vált. Oktatási rendszerünk
alapemberei lettek a pszichológusok, rendelési idejük
van az oviban, az általános meg a középiskolában. Az
első jelenetekben is napjaink tükörképét látjuk, az
aggódó anya elviszi a nagycsoportos Petyát a
pszichológushoz, mert ugyan nagyon okos, aranyos
kiskölyök, de bizonyos helyzetekben furcsán viselkedik,
nem beszél, hanem béget. Elkezdődnek a terápiás
kezelések, szorgalmasan járnak. Úgy véli az orvos,
szuggesztióval ki tudja bányászni a bégetés okát.
Hipnózist alkalmaz, amelynek során Petya előtt
lejátszódnak elkövetkezendő bő negyedszázadának
eseményei.
És hát bizony semmi sem szép, vigasztaló nincs abban,
amit lát. Minden előfordul benne, ami gyötrelmessé teszi
az életét. A serdülőkor érzelmi viharai őt is
megzavarják. Hallgatag, magának való, de rendkívül eszes
srác. A serdülőkor testi-lelki változásai, érzelmi
viharai őt is megzavarják, de átvészeli. Egyetemre is
jár, hasít a számítógépek programozásának világában,
olyan diplomája szerez, amivel az átlag felett keres.
Menő, kapós fiatalemberré válik, de egy idő után ezt is
unja, kilép mindegyik magyar, de csupa angol nevű
cégből. Aztán munkanélküli lesz. A kedves, megértő anyja
egyre hisztérikusabbá válik, nehéz normális emberi módon
kommunikálni vele, csak gyötri őt. Nők is felbukkannak
mellette, prostituáltak sorolják, miféle
szolgáltatásokat lehet náluk és mennyiért igénybe venni.
Társat is talál, de a házasság nem működik, elválnak
útjaik. Egyre gyorsabb ütemben gurul lefelé a lejtőn, és
nincs megállás, mert nincs akibe vagy amibe
belekapaszkodhatna.
Az ősbemutató óta eltelt közel 15 esztendőben is nagyot
fordult a világ, aminek technikai fejlődése
expresszvonat gyorsaságával vágtat, miközben az ember
jelleme, amióta az Úr megteremtette, szinte semmit sem
változott, lelki fejlődése is csigatempóban halad,
vágyai, szokásai ugyanazok maradtak, szorong a
magánytól, fél a sötéttől, retteg a
kiszolgáltatottságtól, szeretné, ha szeretnék. A ma élő
gyerkőcök, középkort még el sem érő nők és férfiak a
hétköznapokban olyan fogalmakat és kifejezéseket
használnak, amiket nem mindenki ért meg, legfeljebb a
fiatalok tudják, miről van szó, az idősebbeknek halvány
lila fogalmuk sincs arról, miről beszélnek.
Az RS9 Színház színtere nem nagy, méretes díszlet és
számtalan kellék el sem férne, ezért sok mindent a
színészi játékkal kell pótolni. A produkciót négyen
viszik a vállukon, közülük is a címszereplőnek, Baku
Györgynek van hangsúlyos szerepe. Ő alakítja Petyát, és
csak őt. Rendkívüli művészi megjelenítő erővel kelti
életre a más-más Petyákat, a bumfordi óvodást, az
önmagával mit kezdeni nem tudó tinit, a magára találó
egyetemistát, a magabiztos, vállalati ászt, és a lassú,
lépésenként a leépülés útján haladó, zavart fejű férfit.
A többieknek, Laki Mónikának, Tarr Györgynek és
Zernovácz Erzsébetnek pedig sok-sok karaktert kell
megformálnia. Mindannyian kiváló és kifogástalan
teljesítményt nyújtanak! Méltó partnerei egymásnak!
Bicskei Kiss László, a Magyar Kultúra Lovagja rendezi
ezt a figyelemre méltó, remek, súlyos, cseppet sem vidám
mondanivalójú előadást.
Amikor a doki a mély szuggesztióból felébreszti Petyát,
a kisfiú – a nézőkkel együtt – minden, csak nem boldog,
és ő is és a közönség is ugyanazt érzi, mint Ádám a
Tragédia utolsó színében: “Csak az a vég! – Csak azt
tudnám feledni.” Mert semmi jó, csak csupa-csupa
szörnyűség történik vele. Kiábrándító és elkeserítő
jövőképet fest Garaczi László ebben a művében, azt
sugallja, hogy az ember technikai tudásának gyarapodása
nem vonja maga után jellemének változását, e kettő nem
mozog együtt, az emberiség nem előre halad, hanem
visszafelé tart, egyre csak butul és korcsosodik. A
társadalmat alkotó ember nem öntudatos, múltját és
jelenét tisztán látó, dönteni képes egyéniséggé válik,
hanem alakítható, gyúrható, arctalan tömeg massza
alkotóelemévé silányul. Nem lesz egyéb, mint csak evő,
ivó, pénzkereső- és költő, azaz fogyasztó – időnként
meghibásodó, cserélhető sőt selejtes – automata. Lehet
irányítani és befolyásolni. Már csak béget. Mint a bamba
birkák… |
