|
|
Megjelent:
www.tollal.hu
2010. január 10.
Írta: Balage
Hogy kell bánni a
férfiakkal?
Ismét egy remek előadás a
férfiak és nők közötti különbségekről. Egy
kabaréjelenetek sokaságából álló darab, mely után talán
fény derül arra, hogyan is kell bánni férfiakkal,
nőkkel, egymással.
Vannak, akik azt mondják,
hogy a férfiak szívéhez a gyomrán át vezet az út.
Bevallom, a fenti színdarab megnézéséig azt hittem, hogy
ők csak pár arasznyit tévednek. Viszont Karinthy műve
ráébresztett arra, hogy bizony a nők nem csípőtájék
környékén manipulálnak minket, férfiakat a leginkább. A
szerző egy kerettörténet által mutatja be, miképp lehet
a hiúságot kihasználva akár a legkevésbé szép, mondhatni
a legkarakteresebb hölgyeménynek is ujjai köré csavarnia
a kiválasztottját. Hisz valljuk be, ki ne olvadna el
attól, ha őt kiáltanák ki a legokosabb, legelegánsabb,
legsármosabb, vagy épp a legideálisabb férfinak a
világon?
Ráadásul nem csak a nők
alkalmazzák sikeresen ezt a technikát! Láthatunk arra is
példát, hogy a főnökünknek hogyan lehet szájába adni a
szavakat. Miképp lehet elhitetni vele, hogy egy már
tízezerszer átrágott és kidobott ötlet a világ
legnagyobb ötlete, mely tőle származik? Természetesen
itt is a hiúságra mért ösztönzés a kulcsa mindennek.
De még mielőtt azt hinnénk,
hogy olyan egyszerű az irányítás megszerzése, azért
megtapasztalhatjuk azt is, miképp lehet egy kihallgatott
beszélgetésre alapozott zsarolást elrontani.
Bepillantást nyerhetünk abba
is, hogy milyen a nők által elképzelt férfiideál.
Kiderül, hogy a kinézet semmit sem számít - persze ne
legyen ronda. Sőt, legyen csinos és szép! Emellett nem
kell okosnak sem lennie, hisz mit érnek a gondolatai, ha
nem a nőre gondol. Természetesen azért hülye se lehet.
Sőt... A legfontosabb pedig, ami a tökéletes férfihez
kell, az a rajongás. Abból is az a fajta, amelyik
már-már a téboly határát súrolja. Amikor már ölni képes
azért is, ha valaki ránéz kedvesére. De azért
semmiképpen se legyen féltékeny típus! Egy szó mint
száz, rájöhetünk arra, hogy bár Karinthy mindent
elkövetett a férfiideál leírása érdekében, azért a női
logika rajta is kifogott.
Hasonlóan furcsa
gondolkodást láthatunk abban a jelenetben is, melynél
külön bejárattal rendelkező szobát akar kiadni egy
idősebb, eléggé mogorva asszonyság. Sajnos ez esetben a
külön bejáratot az jelképezi, hogy a konyhából nyílik
oda is egy ajtó.
Ezeken felül lesz példa arra
is, hogyan lehet egy felnőtt férfival csecsemőként
bánni, valamint arra is, miért nem ismeri fel egy anya a
saját, rég nem látott fiát. A darab talán egyetlen
gyengébbre sikerült jelenetében pedig megismerkedhetünk
a legnagyobb Shakespeare fordító titkaival is.
Ismét egy kiváló darabbal
büszkélkedhet a Főnix színház. A szereplők valóban
olyanok, mintha rájuk öntötték volna szerepüket. És bár
a csattanók néha már kiszámíthatóak, mégis valahogy úgy
elő tudják adni azt, hogy az ember sokszor az oldalát
fogja a nevetéstől.
És annak ellenére, hogy a
szerző is azt mondja, nők nélkül nem lehet élni, a
zárójelenetben rájöhetünk arra, hogy bizony nem életünk
társa az, ami a túlvilágon leginkább hiányozni fog
számunkra, hanem csakis egy szál cigaretta.
Balage
Komment az íráshoz:
szóda
#2. 2010. január 11. 11:58
A darabot - fogalmazhatok
így - volt szerencsém látni. Nagy merészségnek tartottam
a színpad testközeliségét, különösen, hogy az első
sorban ültem, így az egyik főszerkesztő szemetesbe
ívelt, visszautasításra kárhoztatott kézirata is majdnem
az ölemben landolt és szinte megszámlálhatóak voltak az
egyik szereplő arcán az izzadtság cseppjei. Nagy
merészség volt látványos díszletek, különösebb kelléktár
nélkül elővarázsolni egy világot olyan színészekkel,
akik külső megjelenésükkel sem nagyon hozták a
megformálandó figurát, az maximálisan színészi
alakításukra volt bízva. A mai világban, valljuk be, nem
ehhez van szoktatva szemünk. Bár Balázs bemutatóját
abszolút jónak tartom, vitatkoznék egy részlettel,
hiszem hogy az anya nem ismerte volna fel fiát, az
épphogy kérdéses. Összefoglalva pedig, nincs közöttünk
vita, talán a hangsúlyok, amit épp e nemesen egyszerű
feldolgozása ad hozzánk, hogy könnyebben
beleköltöztethessük a tanulságot életünkbe, könnyebben
öltöztethetjük be a szereplőket bármilyen ruhába,
fantáziánknak ezernyi lehetőséget ad, miközben a
színészi játék nem elvesz, hanem hozzáad egy hangsúlyt
gondolatainkhoz, belekúszik Karinthy maga is ezekbe az
időnként reménytelennek látszó helyzetekbe, s hirtelen
megtöltődik a tapasztalat humorral, bölcsességgel, egy
közösségi élménnyel, hogy hiszen mindig, mindenhol,
mindenkor, mindannyiunkkal ugyanaz történik. Lányommal
hazafelé azon morfondíroztunk, hogy mindkettőnk szerint
az összes szereplőt ismertük valahonnan. Naná! Mindenki
ismerheti őket, hisz annyira árnyaltan rajzoltak a
karakterek. Mindenkinek ajánlom nemcsak ezt a darabot,
hanem a színházat is, ahol ilyen tehetségek próbálják
fenntartani magukat esténként egy 50-60 fős nézőtéren,
mert örök élménnyel távozhatnak.
|
|
Megjelent:
www.fuggetlenseg.hu
2007.08.03.
Írta: Dr. Petővári Ágnes
Karinthy Frigyes: Hogy
kell bánni a férfiakkal?
Az 1887-ben Budapesten
született és 1938-ban Siófokon elhunyt Karinthy Frigyes
a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alkotója.
Költőnek, elbeszélőnek, műfordítónak készült, ennek
ellenére úgy él a köztudatban mint paródiaíró és
humorista. A komikus irodalmat magas művészi szintre
emelte, egész életében fájt neki, hogy a kortársainak
java része és a közönség is a szórakoztató s nem az
elgondolkodtató, filozofikus írót látta benne. 1907-től
kezdődően egyre több lapban közölte különböző műfajú
írásait: humoreszkeket, krokikat, paródiákat s elvétve
néhány verset is. Az országos ismertséget az Így írtok
ti című humoros-szatirikus antológia hozta meg számára
1912-ben. 1916-ban jelent meg máig legolvasottabb
könyve, a régi diákéletet felidéző Tanár úr kérem.
Regényei, novellái, humoreszkjei, karcolatai, tárcái
sorra jelentek meg, s ezek mellett számtalan
kabaréjelenetet, színpadi tréfát írt. Ő is – mint a nagy
nevettetők általában – a borúlátó, szomorkás,
keserűségre hajló emberek közé tartozott. Karinthy
Frigyesről az a sommás megállapítás járja, hogy
nőgyűlölő volt, de ezt nem lehet ilyen egyértelműen
kijelenteni. Az igaz, hogy művei zömében a férfi-nő
kapcsolatról írt, a nemek kibékíthetetlen harcáról,
egyenlőtlen küzdelméről, amiben mindig a teremtés
koronája húzza rövidebbet, ő az elnyomott, a kihasznált
és a megcsúfolt fél. Szállóigévé vált az a mondása, ami
szerint „hogyan érthetné meg egymást a nő és a férfi,
hiszen mindegyik mást akar: a nő a férfit, a férfi a
nőt”. Életének első, mélyen ható lelki sérülését nem
egészen hat éves korában akkor kellett elviselnie,
amikor imádott édesanyja 1893-ban meghalt. Fiatalkori
szerelmei is csalódást okoztak neki, így közöttük Harmos
Ilonka is, akinek az 1910-es években először ő udvarolt,
de Kosztolányi Dezső elszerette tőle. Nagy, romantikus
szerelme 1912-ben kezdődött el Judik Etel színésznővel,
akivel egy év múlva házasságot kötöttek. Kivételesen
harmonikus kapcsolat fűzte össze őket. A sors azonban
nem volt kegyes hozzá: felesége 1918 novemberében
spanyolnáthában meghalt. Karinthy rettenetesen
megszenvedte és soha nem tudta kiheverni az asszony
elvesztését. 1920-ban újra nősült, felesége Böhm Aranka
orvostanhallgató lett, aki fenekestül felforgatta
életét. Aranka – az Ady-versek Aranya – feltűnő jelenség
volt, hódító, erős akaratú asszony, aki egyéniségét nem
áldozta fel híres és tehetséges ura kedvéért.
A Főnix Művészeti Műhely
Karinthy Frigyes írásaiból állította össze a Hogy kell
bánni a férfiakkal című előadásának az anyagát, ami két
alcímet is kapott: az egyik Etüdök Karainthy Frigyes
műveire, a másik pedig Kávéházi kabarészínház. Ez utóbbi
a szó szoros értelmében is igaz, mert produkciójuknak a
Dohány utcai Nelson kávéház ad otthont, ugyanis ennek az
együttesnek nincs állandó játszóhelye, darabjaikat
különböző színházakban, művelődési házakban mutatják be.
Miután a jelzésértékű díszlet és jelmez nem vonja el a
nézők figyelmét, így a színészi játékon sok múlik,
ugyanis ennek kell mindent pótolnia. A Főnix Művészeti
Műhely fiatal gárdája derekasan helytáll, mély
átéléssel, markáns kifejezőerővel jelenítik meg Karinthy
műveinek örök Éváit és Ádámait. Hartay Laura, Nyerky
Zsanett, Weisz Ildikó, Bodor Géza, Hole Dániel, Pásztor
Zsolt és Zsitva József nem tart távolságot egyik
figurától sem, nem kívülállóként ábrázolja ezeket az
esendő embereket, hanem azzal a jó „nézőbarát”
szenvedéllyel, amitől a publikum minden tagjának
melegebb lesz a szíve. Varázslatos másfél órával
ajándékozzák meg a közönséget! A Karinthy-szöveg és az
arra való rácsodálkozás, valamint a társulat pontos,
precíz játéka az, ami ezt a jóleső, testet-lelket
melengető érzést kiváltja. Az ebben az évben a Magyar
Kultúra Lovagja megtisztelő címmel kitüntetett Bicskei
Kis László rendezi ezt a színjátékot, amiben mint egy
néhol görbe, néhol azonban a velencei kristályok
tisztaságával rendelkező tükörben mi, nézők magukra
ismerhetünk. Mi, nők ilyenek vagyunk? Ilyen hisztérikák
és boszorkák? Így elbánunk, kibabrálunk a szegény, mit
sem sejtő, bennünket angyaloknak tartó férfiakkal?
Életünk párjának sanyargatásában és gyötrésében meddig
mehetünk el? Hol a határ? Lehetünk-e ennyire önzők,
szemellenzősek? De a férfiak sem különbek, tudniillik
hiszékenyek, könnyen becsaphatók, és csak azt látják,
hallják meg, amit akarnak. Persze nem véresen komoly,
inkább erősen karikírozott és mosolyra fakasztó mindaz,
amit a kis pódiumon látunk, mégis számvetésre késztet
bennünket. Nézzünk magunkba, mi hogyan bánunk a hozzánk
legközelebb állókkal? Megállapíthatjuk, bizony nem
vagyunk angyalok, nagyon is emberek, azaz kedvesek és
gorombák, vajszívűek és kemények.
Dr. Petővári Ágnes
|
|
|