|
 |
Arcképcsarnok
Weisz
Ildikó
A
Főnix Színházi Műhely társulatának
tagja
Miért lettél színész?
Egyik oka, hogy bármit
csináltam, egy idő után már nem adott semmi újat.
Egyszóval untam. A másik ok, ami elindított, hogy az
akkor 12 éves lányom nem állt velem szóba, gondoltam
így, ha a színpadról beszélek mindenkihez, ő is
meghallja. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a fiammal
utaztam Kaposvárról Budapestre, és azt olvastam egy
újságban, hogy felnőtt színészképzés indul egy
gyermekszínházban. A felső korhatár 26 év, de ez az
apróság egyáltalán nem zavart 35 évesen. Ott a vonaton
döntöttem el, hogy színész leszek, és Pestre költözöm.
Hogy jutottál el a Főnix
Drámastúdióba?
Nem én jutottam el a
Főnixhez, az jutott el hozzám és még pár emberhez,
pontosabban belőlünk nőtt ki reppent fel és száll egyre
magasabbra, Bicskei Kiss László vezetésével. Ez úgy
történt, hogy az első osztály végén mesterségtanárunk,
BKL elment a színháztól, s mi egész nyáron rágtuk a
fülét, hogy csak tőle vagyunk hajlandóak tanulni,
csináljon egy másik iskolát. Volt pár kifogása, pl. hogy
nem akar tanítani, nincs színházterem, nincs pénz,
nincsenek tanárok, de mi hívogattuk telefonon,
feljártunk hozzá kávézni és beszélgetni, persze az új
iskoláról és színházról, s egyszer csak megunta és azt
mondta: jó, de mi legyen a neve? És megkezdtük a munkát
egy tornateremben 1998 szeptemberében.
Mit jelent 35 évesen
elkezdeni művészetet tanulni?
Amikor 1998 októberében
tanárunk kiosztotta a szerepeket és Vörösmarty Mihály
Csongor és Tündéjében Mirígyet kaptam, azt gondoltam,
könnyedén, vígan csinálom, és teljesen jól is ment. Órák
végén persze és közben is, mindenki kapott
instrukciókat, csak én nem. De május végén mégiscsak
megkérdeztem, milyen voltam, mondjanak valamit nekem is.
Nem, hangzott a válasz, nem Ildikó, magának nem tudok
mondani semmit, fél éve nem csinál semmit. Megtanulta a
szöveget és kész. Ne legyen már ilyen kedves állandóan.
Mirígy nem az, és az emberek sem csak jók, vagy csak
rosszak. A rossz magában is benne van, csak sikeresen
elfojtja, tán nem kéne a színpadon. Tudom, maga idősebb,
nehezebben megy, nehezebben oldja fel gátlásait, de ne
felejtse el, magában a kedves embert ássa el jó mélyre,
és legyen végre egy szemét, gátlástalan alak, tomboljon.
És tomboltam. Ha sokáig nem játszottunk, otthon
megkérdezték: mikor lesz már az a Mirígy, jó lenne, ha
ott tombolnád ki magad és haza egy kedves nő jönne.
Hát tegyen igazságot az
ember. Az egyiknek az nem tetszik, a másiknak ez nem.
Így kezdtem el a „nagy” művészetet, sőt egyszer BKL azt
mondta: Ildikó, maga egy komoly, felnőtt nő, aki két
lábbal áll a földön, s tudom, hogy megérti és nem
sértődik meg, de magából már nem lesz színésznő. Viszont
nagyon jó előadóművész lehet, jól mond verset, csináljon
irodalmi műsorokat; és csináltam. Ez még 1999-ben volt,
aztán 2006-ban azt mondta: Ildikó, maga roppant makacs
asszony, azért nem küldtem el, megcsinálta, színésznő
lett. Nyolc évembe került.
Mit hozott az életedbe a
színészet?
Első gondolatom az volt,
hogy semmit, csak kihozta belőlem, ami bennem volt, s
hogy én adtam magam a színészetnek, s nem a színészet
adta magát nekem. Viszont egy-két dolgát megszereztem
tőle, mint pl. siker, kudarc, könnyek és mosolyok,
sok-sok jóbarát s az örökös idő- és pénzhiány. Bár úgy
emlékszem, életem első 35 éve is ilyen zűrzavaros volt,
pontosabban a válás után, mikor egyedül bolyongtam az
emberrengetegben két gyermekemmel. Képes voltam egy
fűszálban is arcraesni, aztán persze felpattantam…
Megtaláltad azt, amit
kerestél?
Ha arra gondolsz, hogy
önmagamat megtaláltam-e, azt kell mondjam, hogy soha nem
is kerestem, mindig megvoltam önmagamnak. És mást sem
kerestem soha, mert tudtam, hogy mi merre van,
legfeljebb kicsit toporogtam, mielőtt elindultam volna
feléje, sőt az is előfordult, hogy tettem egy kis
kerülőt, s bár néha azt is tudtam, hogy felesleges és
rossz irány, ha egyszer elindultam egy úton, azon végig
is mentem, ha közben fejjel rohantam a falnak, akkor is.
Nem bánod, hogy nem
kezdtél el korábban a színházzal foglalkozni?
Egyáltalán nem. Mindennek
megvan a helye és az ideje. Nekem ezen az úton kellett
mennem és akkor, amikor elindultam, nem előbb, nem
később, mert csak ezen tudtam és akkor végigmenni. A
kerülők sem hiába vannak, az ember bátortalan, s nem mer
egyből nekivágni. A színház nélkül töltött éveknek is
megvolt az értelme. Pl. két gyönyörű gyerek, s még az is
előfordult, hogy boldog voltam és egyáltalán nem éreztem
a színház hiányát.
Csinálnál valamit
másképp, ha most kezdenéd el a Főnix Drámastúdiót?
Most nem kezdenék el semmi
ilyesmit, még a Főnix Drámastúdiót sem. Az akkor volt
szép, s attól, hogy mi csináltuk, mi voltunk az elsők, s
most attól szép, hogy abból a hét emberből, aki elkezdte
három még mindig itt téblábol BKL körül.
Viszont ha visszamehetnék az
időben tíz évet, ugyanúgy csinálnám és most ugyanitt
tartanék. Ebből is látszik, hogy egy utat felesleges
kétszer végigjárni.
Mi volt az eddigi
legkedvesebb szereped?
Azok, amelyeket az igazgatóm
az utóbbi 2 évben megígért, s aztán nem csináltuk meg.
Na ezekkel egy percet sem
kellett nyűglődnöm.
Van olyan szerep, amit
mindenképp szeretnél eljátszani?
Hogyne lenne. Mindaz,
amelyik karakterem, s mindaz, amelyik nem karakterem, -
az igazgatóm szerint.
A riportot Pók Tímea
készítette
|
