Megjelent:
Függetlenség
2011.04.08.
Szerző:
Dr.
Petővári Ágnes
Két délután – Smocekiáda
(Főnix Színházi Műhely)
A hatvanas éveket tartják a
cseh színház aranykorának. Az 1932-ben, Prágában
született rendező és drámaíró Ladislav Smocek ennek az
időszaknak legalább olyan jelentős személyisége, mint
Vaclav Havel, a későbbi köztársasági elnök. Smocek
alapította Prága belvárosában, 1965-ben a Cinoherny Klub
nevű játszóhelyet, amivel újfajta színházi
megközelítésmódot honosított meg. Itt nem a látványos
színpadi képekre helyezik a hangsúlyt, hanem a színészi
játékra, így ezzel a színész és a rendező közös
alkotómunkáját erősítik, valamint eltérnek a kor
hagyományaitól és erkölcsi elvárásaitól. Smocek
nevezetesebb művei: A piknik, Útvesztő, A kozmikus
tavasz, Egyik reggel. Számtalan díjjal tüntették ki,
2004-ben kapta meg a Karel Capek-díjat, amit a
Nemzetközi PEN Klub Cseh Központja adományozott neki.
Smocek nem tartozik a divatos szerzők közé, a Dr. Burke
különös délutánját legutóbb a Katona József Színház
művészeiből összeállt társulat adta elő 2005 júliusában,
a Károlyi Palota kertjében, a Labirintust pedig most,
2011. március 18-án játszották a Főnix Színházi
Műhelynek otthont nyújtó R. S. 9. Színházban.
A Dr. Burke különös
délutánja című darabot Smocek rendezésében, 1965-ban
játszották először a Cinoherny Klubban, és közel negyven
évet kellett várni, hogy a magyar közönség megismerje
ezt a fanyar humorú úgynevezett kendőzött komédiát. A
javakorabeli Outechova asszony majdnem kiugrik a
bőréből, ugyanis végre férjhez adja öregecske, rút,
negyvenéves lányát, Svatavát egy mészároshoz Ez a
jóember azért nem veszi észre a lány hiányosságait, mert
olyan kancsal, hogy az orráig sem lát. Az aranykezű,
fimon buktákat sütő asszonyság eme örömteli esemény
miatt felmond albérlőjének, dr. Burkénak, akit nagyon
rosszul érint ez a hír. Emiatt mindenféle zavarba ejtő
ötleteket gyárt: rá akarja beszélni ifjú, ügybuzgó
tanítványát, Tichy kollégát, hogy ő vegye el az – amúgy
percről-percre fiatalabb, de mégiscsak igen randa –
kisasszonyt, a bandzsa vőlegényt meg éppenséggel le
akarja beszélni a frigyről, az anyósjelöltnek meg az
arának az elsietett, rossz házasság negatív hatásairól
szónokol. Hogy, hogy nem, dr. Burke addig-addig
mesterkedik, míg a szörnyű lehetőségek hatására szép
sorjában az összes áldozat elalél, és hatalmas
ruhásszekrényébe mindnyájukat begyömöszöli. Azt hiszi,
meghaltak, ezért menekülőre fogja a dolgot. Végül
„feltámadnak”, de addigra a fondorlatos, a kilakoltatás
rémétől beijedt doktor már hetedhét országon túl van.
Dr. Burkét Pásztor Zsolt alakítja. Egy diktátort, egy
nagy manipulátort állít a nézők elé, akit úgy ismernek,
mint a tenyerünket. Olyan embert mintáz meg, aki
mindenkit csak kihasznál, átver, mert csak a maga
érdekeit nézi. A lakástulajdonos fehérnépet Hartai Laura
igencsak nagyszerűen, a szerephez illő alázatossággal
játssza. A csúf leányzót az igen mutatós színésznő,
Zernovácz Erzsébet formálja meg. Ilyenkor lepődünk meg,
hogy maszkírozással mi minden érhető el. A valamiféle
hátsó szándékkal dr. Burke körül sündörgő ifjoncot Baku
György viszi színre, a bumfordi vőlegényt, az ösbuta
hentest Tarr György jeleníti meg.
A Labirintust is 1965-ben
vitték színre először Prágában, a Cinoherny Klubban, és
ezt is Smocek rendezte. Igen beszédes alcíme van:
Interjúkísérlet a bejáratnál. A késő délutáni órákban
érkezik a szórakoztató parkbeli Labirintus bejáratához a
kalapos férfi. Nem akar bemenni, csak érdeklődik.
Leginkább az a gondolat foglalkoztatja: hol van a
labirintus kijárata? Egyáltalában: létezik kijárat? Csak
be lehet menni, ki meg nem? Ha viszont nincs kijárat,
akkor a bejáraton is ki lehet és szabad jönni? Zavarba
ejtő kérdéseket tesz fel a dolgát serényen végző
jegyárusnak, aki először jóindulatúan, mint ahogyan az
éretlen gyerekeknek szokás válaszolgatni, úgy felelget.
De a kalapos úr nem tágít, a ’hol van a kijárat?’
kérdésétől a jegyszedő egyre ingerültebbé válik. Az is
kiderül, valami nincs rendben a Labirintusban, a
csontvázzá aszott emberek ott bolyonganak bent, időnként
ki akarnak sétálni, de a portás visszakergeti őket.
Végül a jegyárus elunja a hepciáskodó vendég
kérdésözönét, és belöki az útvesztőbe. A Labirintus
mélyebb tartalmakat hordoz magában, a széksorokban ülők
elmerenghetnek ilyen feltevéseken, hogy a saját
labirintusába mindenkinek könnyebb belépni, mint onnan
kijönni; ha önként megy be, nem biztos, hogy
kiszabadulhat. A két főszerepet, a bejáróőrt Tarr
György, a kalapos férfiút Gránicz Lajos kifogástalanul
alakítja, a többiek – Hartai Laura, Baku György, Árpád
Andrea, Bakos Panna – csak egy-két mondat erejéig
vesznek részt a játékban.
A társulat tudásának
legjavát nyújtja, ezért is ennyire magas színvonalú ez a
Sződy Szilárd rendezte produkció. Egyik mű sem terheli
meg súlyos társadalmi mondanivalóval, nehéz politikai
tartalmakkal a publikum lelkét, éppen csak annyival,
hogy elcsemegézhessenek egyiken-másikon. Igényes és
nemes szórakozás az, amit a Dr. Burke különös délutánja
és a Labirintus című vígjáték megtekintése okoz.
Mindenki felszabadultan, harsányan nevet, mert a Főnix
Színházi Műhely önmagához és a „Tűzzel játszunk!”
hitvallásához illő, méltó darab megszületését segítette
elő.
|
|