| |
Mi közünk lehet nekünk itt,
ma, egy hetvenes évekbeli, abortuszviták idején
született olasz regényhez? Mi közöm nekem, negyvennyolc
éves, heteroszexuális, gyermektelen férfinak rendezőként
egy terhes nő monológjához? Mi köze lehet Önnek, kedves
Nézőnk a Főnix előadásához, mikor odakint ragyog a
tavasz, de erre is egyre kevesebb időnk jut észrevenni,
nemhogy színház, szórakozás?!
Hát éppen ez az. Hogy most
már nem csak „a nemzetközi helyzet fokozódik”, de a
hazai is. Hogy mintha már a puszta létünket, s nem csak
a jólétünket támadná a világ. Hogy önmagunk s szűk
családunk fenntartásán kívül ne is nagyon jusson idő,
energia másra. Legfeljebb egy-egy jó kis
röhögséges-harcos-b…-ós filmre a tévében. De tényleg
csak ennyi volnék? És Ön? És Te? És mi?
Könyvtárnyi a szakirodalma,
miért vagyunk évente kisvárosnyi honfitársunkkal
kevesebben. Miért félünk a gyerekvállalás
felelősségétől. Miért, hogyan, mivel fenyegeti ez az
egyre szikárodó világ a jövő nemzedékét. És ha nem
elégít ki a szórakozóhelyek bulikultúrája, szinte sehol
nem találok választ arra, miért érdemes élni. Szülni,
nemzeni, vállalni.
Vagy talán mégis. Ha néhanap
látok egy jó Ember tragédiája előadást, nem olyat, ahol
az ember tragédiája a pondróság, a tehetetlenség, hanem
ahol az Ember öntudatára ébred, s így vállalja a Létet,
tágabb mellkassal jövök ki a színházból. Azzal a
tudattal, hogy mégis érdemes élni. Átvitt értelemben
minden jó színházi előadás üzenete ez.
Szívből remélem, hogy a
Levél… bemutatóján, s további előadásain ezt a tükröt
tudjuk Nézőink elé tartani.
„Most már értem.
Megértettem. Megszületni azt jelenti, hogy az ember
boldog, szabad, jó legyen. Megszületni azt jelenti, hogy
harcolhatunk a boldogság, a szabadság, a jóság nevében.
Megszületni azt jelenti, hogy kipróbáljuk magunkat, hogy
tudjunk, felfedezzünk, kitaláljunk dolgokat. Megszületni
azt jelenti, hogy ne haljunk meg.”
Bicskei Kiss László |
