3.

  

 

 

 

vissza

 

 

Aktuális

 

 

Magam

 

Hivatás

 

Társak

 

Képek

 

Tanítás

 

Gondolatok

 

Visszajelzés

 
Művészeti Műhely Színház Drámastúdió
     

 

Részlet A költő nem tévedhet, Nagy Lászlóval készült portrébeszélgetésből, 1975

NAGY LÁSZLÓ: A múlt században, de előtte is hangoztatták, manapság is hallom sokszor: Az ember jó. Der Mensch ist gut. Azonban tudjuk, hogy az ember csak szellemével emelkedett ki úgy-ahogy a természetből – a teste, biológiai fölépítése teljesen természeti. Így hát az ember természete agresszív is. Tudjuk, hogy a cromagnoni emberek lebunkózták, leöldösték a neander-völgyi embereket. Elfoglalták barlangjukat, vadászhelyüket. Ez az öldöklés a mai napig is tart. Nem javult az ember azóta. Tehát az ember története egy véres csillag, a Káin csillaga alatt kezdődik. Most eretnekséget mondok neked. Megkövezhetnének egyfelől a keresztény, másfelől a szocialista tradíciók hívei. Miért? Ugyebár írva és jövendölve van a végső kiegyenlítődés, az ellentétek feloldása, a nagy harmónia, az örök béke, boldogság. Mit lehet ehhez tenni? Igen, a társadalmi kategóriákat megszüntetjük. Ezen a vidéken, Európának ezen a felén valóban meg is szüntettük, remélem, hogy másutt is ez történik. De marad a kérdés, ez pedig az, hogy ember és ember közt különbség van. Nincs a világon, értve a világot a földgolyóra, olyan ember, akinek ujjlenyomata azonos lenne másokéval. Ez is mutatja, hogy természetünkben, ösztönünkben különbözünk a másik embertől. Megmarad továbbra is, gondolom, a természeti ember biológiai vonatkozásban, ösztöneiben is. Önzőek vagyunk, büszkék, hiúak vagyunk, szelídek vagyunk s gorombák, született gyilkosok, kéjencek, martalócok. Tehát jók és rosszak vagyunk, emberek vagyunk, esendőek vagyunk.

KORMOS ISTVÁN.: Mégis, látsz reményt?

NAGY LÁSZLÓ: Látok, de előbb elmondom, hogy van egy közhely, közmondás, ha úgy tetszik, népi mondás: csak a sírban vagyunk egyenlőek. Ezzel a közhellyel már most farkasszemet kell néznünk. A jövőben az emberen változtatni lehet művi úton, tehát lehet csinálni szorgalmas, szelíd és egyéb embereket. A kérdés csak az, nem változik-e meg úgy az ember, hogy már nem ember többé, hogy ama megírt, jósolt, szinte naponta elmondott örök béke, harmónia, boldogság elfogadja-e ezeket a teremtményeket, lényeket, alkalmasak lesznek-e erre az édenre? Számoljunk le végre a szentséges közhelyekkel. A remény? Nem tehetünk mást, mint amit eddig is tettünk, főleg humanisták: továbbra is a jobb emberi sors harcosai, partizánjai, titkos ügyvédjei legyünk. A reményt nem szabad föladnunk, hiszen a legnagyobb tragédiákból, katasztrófákból csak a remény segít kilépnünk, léphetnek ki a tömegek, akik sújtva vannak. Ugyanakkor legyen jogunk a kételyre, ez is motorja a mi alkotó munkánknak. Kritikával kell néznünk saját munkánkat. Egyre jobbat kell csinálnunk. Ez a célunk.

KORMOS ISTVÁN.: Tegyük fel – amiről itt beszélgettünk, elmondtad itt a gondolataidat –, ez a film megmarad. Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?

NAGY LÁSZLÓ: Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem: csak ennyit tehettem értük.”

A költő nem tévedhet, rendezte: Zolnay Pál, 1975

 

 
 
         

 

 

Kapcsolat

   +3620 384 6658  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   ||

  Impresszum 

Oldaltérkép  |

 Adatkezelés |