Vendégkönyvünkből

 

 

 

 

vissza

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Aktuális

 

Ezt a darabot én írtam.

De amikor a lány odalép a halottak közé, könny szökött a szemembe.

Uralkodnom kellett magamon, hogy ne sírjak túl látványosan. Ez a fontos.

A szeretet, a tisztaság, a jószándék.

Ami Bennetek megvan.

Az Isten éltessen sokáig Benneteket.

Éljétek így, szépen az Életet.

Köszönöm.

Kiss József

(Annak külön örülök, hogy Friderikától kaptam a virágot)

Az angyalok nem sírnak

Végre olyan színházi előadást láthattam, ami mély gondolatokat ébresztett.

Ezért érdemes volt hosszú utat tenni.

BGyné Zalaegerszeg

A funtineli boszorkány

Japánból érkeztem ide, még sosem láttam ennyire karakteres és életszerű előadást!

Terjeszteni fogom a Felkelő Nap Országában, hogy milyen jó a magyar színház. D

Az angyalok nem sírnak

Megrázó erejű, gyönyörű előadás volt, parádés színészi játékkal! Köszönjük!

VM Székesfehérvár

A funtineli boszorkány

Diákokkal jöttem - egy nem diákos darab megtekintésére; és csak igazolhatom, hogy a nagyon iskolázott színészek magasra emelték, és meg is tartották magasan azt, amit több ezer éve Szophoklész ránk hagyott. Nem iskolás előadás volt.

Köszönjük!

Antigoné

 

"Az élet nem hal meg soha!"

Erre az estére elhittem!

RF

Levél egy meg nem született gyermekhez

 

Kapcsolat  

|   +3620-384-6658 Bicskei Kiss László  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   |

   Impresszum  |  

 

Oldaltérkép