Sződy Szilárd

 

 

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Fel

 

Aktuális

 

 

Műsoron

 

FŐNIX-Tojás Díj

 

Archívum

 

 

Rendező, dramaturg

 

1940. július 16-án születtem Budapesten, értelmiségi családba.

Kora gyermekségemben az Operaház gyermekkórusában énekeltem, zenét is tanultam, kürtös voltam, két évet végeztem a Zenekonzervatóriumban.

1958-ban érettségiztem, 1963-ban kitűnő eredménnyel diplomáztam az ELTE Bölcsészkarán magyar-történelem szakon és Pécsre kerültem, ahol tíz évig tanítottam egy technikumban, majd a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, ahol az adjunktusi címig jutottam.1970-ben doktoráltam- cum laude -historiográfiából. Pécsett külső munkatársa voltam a Dunántúli Naplónak, a Jelenkornak, a Jelenkor-Magvető könyvkiadónak, tanulmányom jelent meg a Janus Pannonius Múzeum kiadásában.

1963-óta rendszeresen foglalkoztam versmondókkal, a Városi Színpadot vezettem, ahol több ősbemutatót és saját dramatizálást mutattam be. E mellett több amatőr színházi fesztiválon nyertem fő és egyéb díjakat. Megyei színjátszó szakreferensként dolgoztam több éven át.

Ennek folyományaként (valamint amatőr rendezői tevékenységem miatt, gondolom,) hívtak Budapestre az akkori Művelődési (vagy éppen Kulturális) Minisztérium Közművelődési Főosztályára amatőr művészeti referensnek, főelőadónak. Amatőr rendezői munkámat a Pinceszínházban, a Csiliben, majd a KISZ Központi Művészegyüttesének színpadán folytattam.

1979 és 82 között elvégeztem a Színház és Filmművészeti Főiskola Színházelmélet Szakát, szintén kitűnő eredménnyel. A nyolcvanas évek elején több évig országos jelentőségű és hírű versmondó műhelyt vezettem a Fővárosi Művelődési Házban. Az akkori tanítványaim alapították a Magyar Versmondó Egyesületet és a Magyar Versmondásért Alapítványt.

1982-től a Minisztérium Színházi Osztályára kerültem, szintén főelőadónak. Többek között részt vettem a Játékszín és a Rock Színház alapításában, valamint több társulat nélküli színház létrejöttében. A nyolcvanas évektől a Dunaújvárosi Bemutató Színpadnál, a Székesfehérvári Vörösmarty Színháznál, a Győri Kisfaludy Színháznál és a Tatabányai Jászai Mari Színháznál dolgoztam külsős dramaturgként.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején több elemző kritikám jelent meg a Színház c. folyóiratban.1997-ben a tervezett Nemzeti Színház szellemi struktúrájának kialakításáról írtam tanulmányt az akkori Kormánybiztosság felkérésére.

1987 óta a Magyar Rádió Rádiószínházának vagyok dramaturgja, több dráma rádióra alkalmazója, hangjáték dramaturgja és rendezője is vagyok. Az én ötletem és kezdeményezésem , majd aktív közreműködésemmel jött létre a "Rádiójátékszín" sorozat. Ezirányú munkámat a rádió akkori elnöke nívódíjjal ismerte el.

Mindezen idő alatt- kisebb-nagyobb megszakítással- tanítottam, 1992 és97 között a Nemzeti Színház Színi Akadémiáján, ill. négy éven keresztül vezettem az Akadémiát, amely vezetésem alatt vált államilag bejegyzett intézménnyé.

A szakminisztérium részére az én vezetésemmel és szakmai szerkesztésemmel készítettük el a középszintű színészképzés tematikáját és vizsgakövetelményeit.

Az elmúlt években külsős dramaturgként dolgoztam néhány (többnyire saját társulattal nem rendelkező) színházban, Jelenleg a Budaörsi Játékszínben dolgozom, dráma-, színház- illetve művelődés és művészettörténetet tanítottam a Zsámbéki Tanárképző Főiskola a Tatabányai Jászai Mari Színházhoz akkreditált színész és drámapedagógiai tanfolyamán.

Két házasságomból három gyermekem-két leány és egy fiú született. Leányaim 1964-ben és 67-ben, fiam 1990-ben.

Rendezései:

 

Fontosabb színpadi munkák

 

Pécs, Városi Színpad:

 

- Gyurkó László, Mario Moretti, Eric Knight, Vámos Miklós, Simonffy András, Marosi Gyula (ősbemutatók, ill. saját rendezések és dramatizálások)

 

- Georges Michel Vasárnapi séta (rendezői különdíj az első kazincbarcikai Színjátszó Fesztiválon 1972-ben).

 

Pinceszínház, Csili, KISZ Központi Művészegyüttes:

 

- Nyerges András, Szakonyi Károly, Gosztonyi János, Aldo Nicolaj, Beckett és Pinter darabok rendezése.

 

Dunaújvárosi Bemutató Színpad, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, Győri Kisfaludy Színház, Tatabányai Jászai Mari Színház, jelentősebb előadások:

 

- Egerek és emberek, A vágy villamosa, ill. Győrben A három sárkány, Tatabányán több gyermekdarab.

 

Fontosabb rádiós munkák

 

- Mrozek: Vatzlav (dramaturg)

 

- Szomory Dezső: Györgyike, drága gyermek, Takács Alice (dramaturg)

 

- Karácsony Benő: Válás után (dramaturg)

 

- Csehov: Platonov (dramaturg)

 

- Szakonyi Károly: Ítéletnapig, Turini nyár, Örvény (rendező)

 

- Samuel Beckett: Szöveg és zene (rendező)

 

- Giovanni Verga: Parasztbecsület (rendező)

 

- Színészmúzeum (sorozatszerkesztő, rendező)

 

- Ezredforduló (dokumentumműsor sorozat szerkesztő)

 

- Rádiójáték-Szín (ötletadó, sorozatszerkesztő)

 

- Magyar királyok (sorozatszerkesztő Sumonyi Papp Zoltánnal)

 

- Vörösmarty Mihály összes drámája a Rádiószínházban (sorozatszerkesztő, ezen belül - Czillei és a Hunyadiak-rádióra alkalmazó, Az áldozat-rendező)

 

- A Sződy lányok (részben író, rádióra alkalmazó)

 

- Párhuzamok metszőpontban (dramaturg)

 

- Prix Itália Róma

 

Főnix Színház:

 

Molière: Sganarelle

 

Beck-kettő-három

 

Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő

 

Thornton Wilder: A hosszú karácsonyi ebéd

 

Két délután - Smočekiáda

 

Hét órai tea

 

 

Kapcsolat   +3620-384-6658   fonixmuhely@gmail.com    Facebook