Sajtóvisszhang: Tempefői

 

 

 

 

vissza

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Aktuális

Megjelent: Függetlenség
2011.04.08.

Szerző: Dr. Petővári Ágnes

 

Sediánszky Nóra – Koltai M. Gábor: Tempefői

(Főnix Színházi Műhely)

 

 

Csokonai Vitéz Mihály (felső képen) az egyik legszomorúbb sorsú költőnk. Egész életére a nélkülözés, a hányattatás nyomta rá a bélyegét. Mindössze 32 évet mért ki számára a Teremtő, de az teli volt kudarccal, meg nem valósult álmokkal. Egyszemélyes verses hetilapot indított Diétai Magyar Múzsa címmel, aminek mindössze 11 száma jelent meg. Vajda Juliannával, Lillával 1797-ben ismerkedett meg Komáromban, de anyagi okok miatt nem vehette feleségül. Bő fél évig, 1799 májusától 1800 februárjáig helyettes tanárként 9 gyereket tanított a tankönyvek és felszerelés nélküli csurgói gimnáziumban. Nekik írta és elő is adatta velük a Cultura és Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című vígjátékát. Az előbb említett színpadi művein kívül még két komédiát alkotott: a Gersont és a Méla Tempefőit. Az utóbbit még debreceni évei alatt vetette papírra, és a következő, szállóigévé vált alcímet adta neki: „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban.” A végzet fintora, hogy jóformán beteljesedett rajta mindaz, ami Tempefőinek osztályrészéül jutott, sőt a sors szeszélye folytán az élet még rá is cáfolt erre. Sediánszky Nóra és Koltai M. Gábor ehhez a produkcióhoz nemcsak A méla Tempefői anyagát használta fel, hanem más Csokonai-szövegeket is. A címet is egyszerűsítették Tempefőire. Ezekre a beemelésekre nem csupán azért volt szükség, hogy befejezzék, kerek egésszé tegyék ezt a háromnegyedig kész művet, hanem azért is, mert így kitágítják a mondanivalóját, és a mindenkori magyar költősors szimbólumává emelik. Ebben a Tempefői-változatban korokon átívelő, tipikus magyar költőutat láthatunk. Értékes alkotásokat létrehozó művészeink ezen a nélkülözésekkel teli úton mind egy szálig végigmennek: nem ismerik fel és el tehetségüket, viszont az aznapi követelményeket szem előtt tartó fűzfapoétákat meg a közönség igényét – inkább igénytelenségét – készségesen kiszolgáló verselőket megbecsülik. Mindig voltak és lesznek ügyes rímfaragók, akik pazarul megélnek az irodalomból, kitüntetik, körberajongják őket, akik pedig nem hajtanak fejet a múló divat előtt, azoknak fölkopik az álluk, és olyan szegények maradnak, mint a templom egere.

A darab főhősének, Tempefőinek 24 óra leforgása alatt kell összeszednie azt a jelentős összeget, amivel a nyomdásznak tartozik, mert ha nem tudja kiegyenlíteni a számlát, akkor az adósok börtönébe kerül. Számtalan barátja van, de egyikük sem segít rajta. A darab befejezése nem az, amit Csokonai megírt, ugyanis nem derül ki a végén, hogy Tempefői nem éhenkórász, hanem rangrejtve járó előkelő úr, aki csak valamiféle homályosan megfogalmazott ok miatt kényszerül a nincstelen poéta bőrébe bújni. Így viszont a darabnak jelképes vége van: nincs megoldás a mindenkori tempefőik súlyos gondjára: az igazgyöngyöt a sárba vetik, a hamisan fénylő bizsuban pedig gyönyörködnek. Az értéket nem a helyén kezelő, értékválságban szenvedő korokban minden afelé löki az embert, hogy csupán könnyen emészthető szellemi táplálékot fogyasszon, és csak azt lássa: a törtetők érvényesülnek. Sediánszky Nóra (alsó képen) és Koltai M. Gábor egy-két a beszélő nevet viselő szereplőt tart meg: a vége-hossza nincs klapanciákat gyártó fűzfapoétát Csikorgónak, a pipát a literatúránál többre tartó parlagi sznobot Sertepertinek, de van Fegyverneki is, kimarad viszont Koppóházy, Iroványi és Tökkolopi.

A Főnix Színházi Műhely társulata derekasan helytáll, nemcsak a főhőst, Tempefőit alakító Balázs András, hanem az epizódszerepeket alakító színészek is, közülük is kiemelkedik a két ellentétes jellemű, világképű, felfogású, sőt öltözködésű lánytestvért megformáló Zernovácz Erzsébet és Hartai Laura. Szuszmir és Csikorgó hálás karakterét Rékai Nándor úgy viszi fel a színre, hogy a nézők is élvezzék lendületes mesemondását és bűnrossz rímfaragását. A begyöpösödött Fegyverneki grófot Bicskei Kiss László olyan fafejű uraságnak mintázza meg, aki ugyan jót tehetne, de mégsem teszi. Gránicz Gábor, Tarr György, Hole Dániel nagyszerű teljesítményt nyújt.

Ennek a Bicskei Kiss László, a Magyar Kultúra Lovagja által rendezett és most, március 12-én színre vitt Tempefői feldolgozásnak az a legfőbb erénye, hogy korszakokon átívelve mához szóló üzenetté tudja formálni azt a szókimondó és epés vádat, amit a 16-17. században Csokonai megfogalmazott. Ez a mondanivaló 220 éve sajnos semmit sem veszített érvényességéből: a mostani műveltségi állapotok ugyanolyan riasztóak, mint Csokonai idejében voltak, és az akkori nemesség, vagyis a mindenkori vezető réteg – így a mai is – ugyanolyan szűkmarkú. Hozzáállásukban sem változott meg semmi, ugyanis a költészet és kultúra művelőit ma is ugyanazzal a Fegyverneki, Tökkolopi, Serteperti-féle barbár lenézéssel szemlélik.

 

 

 

 

Kapcsolat  

|   +3620-384-6658 Bicskei Kiss László  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   |

   Impresszum  |  

 

Oldaltérkép  |