Megjelent:
www.zartkor.hu
2010-03-31
kritika (+) - színház
MOSÓPORKUPONNAL AZ
APOKALIPSZIS FELÉ – NÍRLIFJÚCSÖR
Az RS9 azon kis
stúdiószínházak közé tartozik, ahol sokszor
gyöngyszemekre lehet bukkanni. A Főnix Színházi Műhely
Nírlifjúcsör című előadása három, 70-es évekbeli
rádiójáték színpadra állítva, előadássá kovácsolva. A
darabok némi időbeli távolságból szemlélve kiállják az
idő próbáját, és a megfelelő kezekben szemmel láthatóan
színpadon is működnek.
A nyitódarab, a Légy a levesben gyilkos szatíra egy
társadalomról, ahol minden a csillogó felszínről, a
makulátlan látszatról szól. A címbeli légy egy apró kis
baki, aminek eredményeképp a nyárspolgári mintaházaspár
tisztességén (a férj vasárnapi ingén) látványosan folt
esik, innen egy besúgónak és egy „Tersol”-mosóporkuponnak
köszönhetően egyenes az út egy káprázatos „Tersol”-kvízjátékba,
ahol a főszereplők először idióta műveltségi vagy
műveletlenségi kérdésekre válaszolnak a televízió
kamerái előtt, majd a magánéletük kerül terítékre. Olyan
sötét titkok kerülnek napvilágra, mint rágalmazás,
házasságtörés, és gyilkosság, a szerencsétlen véletlen
folytán kipécézett páros szennyesét egyre
gyomorforgatóbb nyíltsággal teregetik ki, ők maguk pedig
brutális fizikai kínzásokon mennek keresztül. Mivel
minden kutászkodó kérdésre az igazat válaszolták,
nyereményük a társadalom testéből való kitisztíttatás,
vagyis elgázosítás a mosópor termelte mérges gázok
által. Mindez főműsoridőben, reklámokkal megszakítva,
nézők milliói szeme láttára, akik legalább ugyanennyire
„sárosak”, és másnap ugyanilyen könnyedén kerülhetnek
ugyanarra a kínpadra, ám mégis képmutató és közönyös
elégtétellel szemlélik a nyilvános kálváriát.
A Légy a levesben megjelenítésére a legélesebb groteszk
jellemző. Minden póz, minden kényszeres és mechanikus,
mint a Hartai Laura és Balázs András által dermesztő
szenvtelenséggel ábrázolt mintaházaspár szeretkezési
pózai és az alatta szavalt gépies dialógus. A showban
ragyognak a színek, ragyognak a fogsorok, a reklámkar
andalítóan édes reklámdalokat dalol, a műsorvezetők
(Makray Gábor és Zernovácz Erzsébet) arca sugárzó és
behízelgő, ám a magakelletően csábos Tersol-szirének egy
szempillantás alatt vedlenek át irgalmatlan
kínzóbizottsággá, akik hajat tépnek és arcot karmolnak,
a műsorvezetők szélesen sugárzó fogpasztavigyora is
rendre állati vicsorrá torzul. A darab igazi mozgató
rugója azonban a titokzatos besúgó, a Tanú. Ártalmatlan
kislány külsejében belát minden rejtett zugba, és
kifigyel minden titkot. Nyitja és zárja a darabot, mások
sorsával a kezében élet és halál úrnője. Facskó Marica
hüllőmosolyú alakítása megidézi a modern ember paranoiás
rettegését: sehol sincs biztonság, és a legegyszerűbb
dolgok mögött is fenyegetés lapul.
A második darab, A homoaudiovideográf voltaképp egy
termékbemutató. Mosolyogtató shopping-pantomim vezeti
be, ahol párok rohangálnak bevásárlóközpontban, egymást
megrakodva szatyrokkal, mígnem bemutatásra kerül a
páratlan termék, a termékek terméke. Ez a rejtélyes
portéka tulajdonképpen minden, amit ember kívánhat,
nincs semmi, amire ne lenne képes. Egyetlen aprócska
bökkenője szemléletesen mutatja, hogy az embert a
modernizáció és a technológia – itt nem csak képletesen
– felzabálja. A gépet megjelenítő színészek monoton,
ritmikus karmozgása az elpotyogtatott humormorzsák (pl.
a megjelenített filmrészletek a Volt egyszer egy
Vadnyugattól a Titanicig) ellenére idegtépővé fokozódik,
egészen a morbid végkifejletig. A Légy a levesbenhez
hasonlóan a káprázatos látszat itt is káoszt és
pusztulást takar.
A második felvonás egészét kitevő darab tökéletes
ellentétje az eddigieknek. A villogó színek, erőteljes
vizuális effektusok, szín- és hangkavalkád valamint a
bőséges statisztéria után A kedvezően elbírált kérelem
szikár minimalizmussal és mindössze két szereplővel
operál. Merész vállalkozás, de művészi szempontból
mindenképp helyeselhető: az első két darab zajosan és
látványosan mutatta be a jelen kiüresedését és a
pusztulást, a Kérelem az első felvonásban „beígért”
jövőben játszódik. A jelen konzumvilágának üressége és
kegyetlensége után a Kérelem helyszíne egy időben távoli
falanszter-világ. Története mindössze ennyi: a
bürokrácia gépezetének egy szerencsétlen fogaskereke
panaszt mer emelni kollégájánál, mert nem kapta meg a
„csendadagja” mellé a „nyugalomadagját” is.
A hosszú, feszült dialógus során a szereplők magától
értetődően jutnak el az önkéntes pusztulás lehetőségéig,
sőt kívánásáig. A hivatalnok tikkelése, rendszeres
gyógyszer utáni kotorászása és diszlexiás
betűfelcserélései irritálnak és mosolyogtatnak
egyszerre, bár ezúttal inkább a komorság felé billen el
a mérleg. Szépek a visszakötések a Légy a levesben-re,
mint a pusztulást hozó sisak, ami a
Tersol-kvízműsorvezető kalapja, és a Tanú visszatérése a
sisak hordozójaként. Az efféle fogások szerves egységgé
kapcsolják össze az este elejét és végét. Mi sem
természetesebb, mint hogy a magára eltökéltséget
erőltető kétségektől gyötört hivatalnok magára maradva a
Tersol-dalt dúdolja zárásképp, ez már csak rezignált
utórezgés, halovány árnyéka valaminek, ami szintén
rettenetes volt, de talán még élő. Az első felvonás
színtiszta csapatmunka, míg a második felvonás két
alakításon nyugszik. Komoly próbatétel mind a
színészeknek, mind a nézőknek. Makray Gábor játékában
eleinte több volt az abszurd jelenetbe nem illő heroikus
pátosz, ám alakítása a közelgő pusztulás felé már jobban
a helyére került. A felvonást színészileg elsősorban
Tarr György csinovnyik figurájának kell elvinnie, és ezt
kisebb törésekkel, de alapvetően már az első estén
sikerült megvalósítania.
Az előadás felépítése kifejezetten ügyes. Baku György
rendezésének legérdekesebb és következetesen végigvitt
jellemzője a vitriolos hangvétel és az ellenpontokkal
való ügyes játszadozás. Káprázatos show és látvány-és
hangorgia után sivatagi kopárságba csöppenünk. Nevetünk,
mert bőven van min, de a rendezés szinte másodpercnyi
pontossággal forrasztja torkunkra a kacajt. Az
ellentétek villódzása mindvégig fenntartja a figyelmet
és a feszültséget, végül pedig megszületik a nézőben egy
érzet, amit leginkább cinikus nyugtalanságként lehetne
körülírni.
Újfent igazolódni látszik, hogy a kis stúdiószínházakban
a művészi érték fokozottan érvényesülhet, lévén a
jelentős színpadi apparátusok és egyéb különleges
technikák hiánya magas szintű kreativitást és
letisztultságot igényel. Ez a fiatal csapat helyes
ritmus-és stílusérzékével valamint jó adag spiritusszal
ezúttal olyasmit produkált, amiben van erő és lendület,
mélység és szellemesség egyaránt. Érdemes odafigyelni
rájuk.
A kritika a 2009. november 27-i előadás alapján készült.
További előadások láthatók 2010. április 7-én és 9-én,
ez utóbbi a Pécsi Nemzeti Színházban a Fringe Fesztivál
keretein belül.
|
|