Megjelent:
Petővári Ágnes színikritikái
2013.június 3.
Szerző: Dr. Petővári Ágnes
Kornis Mihály: Körmagyar
Főnix Színház
Kornis Mihály életét
színházak közelében tölti el, részt vesz a szakemberek
képzésében, vidéki és fővárosi teátrumokban a rendező,
dramaturg, művészi tanácsadó tisztét is
hosszabb-rövidebb ideig ellátta. Több kötete jelent meg,
ezekben novellái, esszéi, kritikái olvashatók, drámákat
is alkotott, közülük legismertebb a Körmagyar, ez utóbbi
a rendszerváltás hajnalán született, és a Vígszínházban,
1990-ben volt az ősbemutatója, ezután több helyen is
műsorra tűzték, a Pesti Színházban, 2007-ben pedig
felújították. A Főnix Színházban, 2008-ban tartották a
premierjét, és most nem az otthonuknak számító R. S. 9.
Színházban, hanem a Soroksári úton lévő Bakelit Multi
Art Centerben látható. A Körmagyar alapötletét Arthur
Schnitzer osztrák orvos-író 1903-ban publikált A körtánc
(Der Reingen) című drámája adja, amit saját korában
szeméremsértő tartalma miatt betiltottak. Kornis Mihály
természetszerűen majdnem 90 esztendővel később tette át
magyar viszonyokra, és az 1980-as évek második felének,
a kádári puha diktatúra végvonaglásának életérzését
járja körbe. Karaktereinek java része ehhez az
időszakhoz köthető, így a sorkatona, az ifjú és az
öregebb elvtárs, a disszidens, akiből milliomos lett. A
többi alak pedig nem csupán egyetlen korban, hanem
mindig és mindenhol megtalálható: az utcalány, a
takarítónő, a férj, a fiatalasszony, az édes kislány, a
színésznő meg az író. Ennek a komoly bohózatnak a
mondanivalója is ezt tükrözi vissza, vannak benne olyan
részek, amik örök emberi dilemmákat tartalmaznak, és
akadnak olyanok, amik csak aznapi szinten, tehát úgy
negyedszázaddal ezelőtt voltak érvényesek, és bizony
azóta annyira elavultak, hogy a fiatal generáció
egyáltalában fel sem fogja, miről van szó, mert
elképzelni sem tudja, ezért úgy tekint rájuk, mintha a
bronzkorban estek volna meg. Vannak olyan figurák, akik
csereszabatosak, csak a meghatározásukat kell
kicserélni, és ugyanazokat a jellemvonásokat hordozzák
2013-ban, mint ’90-ben. A vígjáték tíz, nem szeretkezés,
hanem sima, érzelemmentes szexelés előtörténetét mutatja
be, amikben az aktusra mindig valamiféle alá- és
fölérendeltségi viszonyból eredő erős ráhatás
következtében kerül sor. Ezekben a sztorikban, mint
cseppben a tenger, benne van „Kádár apánk”
gulyáskommunizmusának szennye, mocska.
A Körmagyar időtálló gondolatai a hatalom embereinek az
alávetettekkel szembeni bánásmódjában érhetők tetten.
Társadalmi berendezkedéstől függetlenül a magasabb
polcon állók, döntő többségükben férfiak – a
kőkorszaktól napjainkig – ugyanazokkal az aljas
módszerekkel használják ki az alattuk lévőket, és
kényszerítik, legfőképpen a nőket, „természetbeni”
fizetségre. Ilyen a takarítónő meg az édes kislány
esete, akik kiszolgáltatottak a főnökelvtárs
kénye-kedvének. Korfüggetlen alapigazság az is, amikor a
kiselvtársnak a férfiúi büszkéségtől csak úgy dagad a
kebele, ugyanis sikerült a nagy elvtárs feleségét ágyába
cipelnie. Az állatvilágban az alsóbbrendű hímek
örömükben döngetik a mellüket, ha véletlenül az alfahím
nőstényével párosodhatnak. Az idős férj – amióta világ a
világ – mindig féltékeny a nála bő húszassal kevesebb
feleségére, és válogatott testi-lelki kínzásokkal
fenyegeti, ha netán félrelépne. A fiatal elvtárs
viselkedési normái, pártbéli ambíciói 25 évvel ezelőtt
ugyanolyanok voltak, mint ma a gátlástalan, se istent,
se embert nem ismerő brókereknek, legfeljebb a
szóhasználatuk más, az idősebb elvtársat meg ugyanaz a
túlzott becsvágy fűti, és harácsoló ösztön vezérli, mint
napjaink jól menő menedzsereit. A nők legősibb
mesterséget űző lányok, asszonyok mostanság is az utakon
vagy a kocsisoron járkálva szerzik kuncsaftjaikat. A
színésznők megítélése sokat változott, a színésznő
fogalma már nem azonos a könnyűvérű nőével, ennek
ellenére manapság is a szereposztó díványon dől el a
dolgok java része. A külföldre szakadt hazánkfia is csak
a méretes tárcájában lapuló bankóköteggel képes
elámítani a szegény itthoniakat, akik az aranyköpés
szerint kalandvágyból maradtak idehaza. Az írók is
mindig az adott társadalom kultúrpolitikájától függnek,
aki a pénzt osztja, az diktál, független alkotó nincs,
bármennyire is hangosan állítják magukról egyesek ezt,
inkább csak hisznek benne, hogy megnyugodjon a lelkük.
Bicskei Kiss László mértéket tartva rendezi a
Körmagyart. A cselekményt úgy állítja színpadra, hogy az
elejétől a végéig a jó ízlés határán belül mozog, nem
tolja el a pornográfia irányába, nem ott kezdi el a
jelenetet, ahol régebben elsötétedett a színpad, hanem
sokat bíz a néző fantáziájára. A díszlet is igen
egyszerű, barna kartondobozokból és lapokból áll, amit
célirányosan lehet rövid idő alatt változtatni. A
mosdatlan szájú beszéd sem öncélú, a kor jellemzéséhez
szükséges. A közlegény és az olcsó, kiérdemesült szajha
jelenetével indul a komédia, és velük is fejeződik be a
darab, ez keretbe foglalja a produkciót. A Főnix Színház
társulata most is profi módon adja elő a színjátékot. A
számmisztika szerint a tíz részből álló darabot tíz
színész játssza. Az utcalányt Boldizsár Tünde igencsak
hitelesen személyesíti meg. A fiatalasszonyt Facskó
Marica olyan nőnek mintázza meg, aki tart az urától, de
mégis megcsalja. A szegény takarítónőt Bakos Panni
jeleníti meg. Szávai Katalin az édes kislányt buta
libaként állítja a nézők elé. Hartai Laura a színésznő
tökéletes megformálásával nagymértékben hozzájárul az
előadás sikeréhez. Az ideges bakát Tarr György, a gőgös
fiatal elvtársat Gránicz Gábor, a kiégett párthuszárt,
egyben felszarvazott férjet Pásztor Zsolt, a
határozatlan írót Balázs András, a kérkedő milliomost
Makray Gábor viszi fel a színre.
Még így, ennyi idő távlatában is érdemes és tanulságos a
Körmagyart megnézni. Nem a piros karikás, 18 éven felüli
„felnőtt tartalma” miatt, hanem azért a bűzhödt, hazug
közeg valósághű ábrázolásáért, amiben mindezek zajlanak.
|
|