Aktuális 

   
   
 

 

Megjelent: www.tollal.hu

2010. január 10.

Írta: Balage

 

Hogy kell bánni a férfiakkal?

 

Ismét egy remek előadás a férfiak és nők közötti különbségekről. Egy kabaréjelenetek sokaságából álló darab, mely után talán fény derül arra, hogyan is kell bánni férfiakkal, nőkkel, egymással.

 

Vannak, akik azt mondják, hogy a férfiak szívéhez a gyomrán át vezet az út. Bevallom, a fenti színdarab megnézéséig azt hittem, hogy ők csak pár arasznyit tévednek. Viszont Karinthy műve ráébresztett arra, hogy bizony a nők nem csípőtájék környékén manipulálnak minket, férfiakat a leginkább. A szerző egy kerettörténet által mutatja be, miképp lehet a hiúságot kihasználva akár a legkevésbé szép, mondhatni a legkarakteresebb hölgyeménynek is ujjai köré csavarnia a kiválasztottját. Hisz valljuk be, ki ne olvadna el attól, ha őt kiáltanák ki a legokosabb, legelegánsabb, legsármosabb, vagy épp a legideálisabb férfinak a világon?

 

Ráadásul nem csak a nők alkalmazzák sikeresen ezt a technikát! Láthatunk arra is példát, hogy a főnökünknek hogyan lehet szájába adni a szavakat. Miképp lehet elhitetni vele, hogy egy már tízezerszer átrágott és kidobott ötlet a világ legnagyobb ötlete, mely tőle származik? Természetesen itt is a hiúságra mért ösztönzés a kulcsa mindennek.

 

De még mielőtt azt hinnénk, hogy olyan egyszerű az irányítás megszerzése, azért megtapasztalhatjuk azt is, miképp lehet egy kihallgatott beszélgetésre alapozott zsarolást elrontani.

 

Bepillantást nyerhetünk abba is, hogy milyen a nők által elképzelt férfiideál. Kiderül, hogy a kinézet semmit sem számít - persze ne legyen ronda. Sőt, legyen csinos és szép! Emellett nem kell okosnak sem lennie, hisz mit érnek a gondolatai, ha nem a nőre gondol. Természetesen azért hülye se lehet. Sőt... A legfontosabb pedig, ami a tökéletes férfihez kell, az a rajongás. Abból is az a fajta, amelyik már-már a téboly határát súrolja. Amikor már ölni képes azért is, ha valaki ránéz kedvesére. De azért semmiképpen se legyen féltékeny típus! Egy szó mint száz, rájöhetünk arra, hogy bár Karinthy mindent elkövetett a férfiideál leírása érdekében, azért a női logika rajta is kifogott.

 

Hasonlóan furcsa gondolkodást láthatunk abban a jelenetben is, melynél külön bejárattal rendelkező szobát akar kiadni egy idősebb, eléggé mogorva asszonyság. Sajnos ez esetben a külön bejáratot az jelképezi, hogy a konyhából nyílik oda is egy ajtó.

 

Ezeken felül lesz példa arra is, hogyan lehet egy felnőtt férfival csecsemőként bánni, valamint arra is, miért nem ismeri fel egy anya a saját, rég nem látott fiát. A darab talán egyetlen gyengébbre sikerült jelenetében pedig megismerkedhetünk a legnagyobb Shakespeare fordító titkaival is.

 

Ismét egy kiváló darabbal büszkélkedhet a Főnix színház. A szereplők valóban olyanok, mintha rájuk öntötték volna szerepüket. És bár a csattanók néha már kiszámíthatóak, mégis valahogy úgy elő tudják adni azt, hogy az ember sokszor az oldalát fogja a nevetéstől.

 

És annak ellenére, hogy a szerző is azt mondja, nők nélkül nem lehet élni, a zárójelenetben rájöhetünk arra, hogy bizony nem életünk társa az, ami a túlvilágon leginkább hiányozni fog számunkra, hanem csakis egy szál cigaretta.

 

Balage

 

Komment az íráshoz:

szóda

#2. 2010. január 11. 11:58

 

A darabot - fogalmazhatok így - volt szerencsém látni. Nagy merészségnek tartottam a színpad testközeliségét, különösen, hogy az első sorban ültem, így az egyik főszerkesztő szemetesbe ívelt, visszautasításra kárhoztatott kézirata is majdnem az ölemben landolt és szinte megszámlálhatóak voltak az egyik szereplő arcán az izzadtság cseppjei. Nagy merészség volt látványos díszletek, különösebb kelléktár nélkül elővarázsolni egy világot olyan színészekkel, akik külső megjelenésükkel sem nagyon hozták a megformálandó figurát, az maximálisan színészi alakításukra volt bízva. A mai világban, valljuk be, nem ehhez van szoktatva szemünk. Bár Balázs bemutatóját abszolút jónak tartom, vitatkoznék egy részlettel, hiszem hogy az anya nem ismerte volna fel fiát, az épphogy kérdéses. Összefoglalva pedig, nincs közöttünk vita, talán a hangsúlyok, amit épp e nemesen egyszerű feldolgozása ad hozzánk, hogy könnyebben beleköltöztethessük a tanulságot életünkbe, könnyebben öltöztethetjük be a szereplőket bármilyen ruhába, fantáziánknak ezernyi lehetőséget ad, miközben a színészi játék nem elvesz, hanem hozzáad egy hangsúlyt gondolatainkhoz, belekúszik Karinthy maga is ezekbe az időnként reménytelennek látszó helyzetekbe, s hirtelen megtöltődik a tapasztalat humorral, bölcsességgel, egy közösségi élménnyel, hogy hiszen mindig, mindenhol, mindenkor, mindannyiunkkal ugyanaz történik. Lányommal hazafelé azon morfondíroztunk, hogy mindkettőnk szerint az összes szereplőt ismertük valahonnan. Naná! Mindenki ismerheti őket, hisz annyira árnyaltan rajzoltak a karakterek. Mindenkinek ajánlom nemcsak ezt a darabot, hanem a színházat is, ahol ilyen tehetségek próbálják fenntartani magukat esténként egy 50-60 fős nézőtéren, mert örök élménnyel távozhatnak.

 

 

 

Megjelent:  www.fuggetlenseg.hu

2007.08.03.

Írta: Dr. Petővári Ágnes

 

Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a férfiakkal?

 

Az 1887-ben Budapesten született és 1938-ban Siófokon elhunyt Karinthy Frigyes a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alkotója. Költőnek, elbeszélőnek, műfordítónak készült, ennek ellenére úgy él a köztudatban mint paródiaíró és humorista. A komikus irodalmat magas művészi szintre emelte, egész életében fájt neki, hogy a kortársainak java része és a közönség is a szórakoztató s nem az elgondolkodtató, filozofikus írót látta benne. 1907-től kezdődően egyre több lapban közölte különböző műfajú írásait: humoreszkeket, krokikat, paródiákat s elvétve néhány verset is. Az országos ismertséget az Így írtok ti című humoros-szatirikus antológia hozta meg számára 1912-ben. 1916-ban jelent meg máig legolvasottabb könyve, a régi diákéletet felidéző Tanár úr kérem. Regényei, novellái, humoreszkjei, karcolatai, tárcái sorra jelentek meg, s ezek mellett számtalan kabaréjelenetet, színpadi tréfát írt. Ő is – mint a nagy nevettetők általában – a borúlátó, szomorkás, keserűségre hajló emberek közé tartozott. Karinthy Frigyesről az a sommás megállapítás járja, hogy nőgyűlölő volt, de ezt nem lehet ilyen egyértelműen kijelenteni. Az igaz, hogy művei zömében a férfi-nő kapcsolatról írt, a nemek kibékíthetetlen harcáról, egyenlőtlen küzdelméről, amiben mindig a teremtés koronája húzza rövidebbet, ő az elnyomott, a kihasznált és a megcsúfolt fél. Szállóigévé vált az a mondása, ami szerint „hogyan érthetné meg egymást a nő és a férfi, hiszen mindegyik mást akar: a nő a férfit, a férfi a nőt”. Életének első, mélyen ható lelki sérülését nem egészen hat éves korában akkor kellett elviselnie, amikor imádott édesanyja 1893-ban meghalt. Fiatalkori szerelmei is csalódást okoztak neki, így közöttük Harmos Ilonka is, akinek az 1910-es években először ő udvarolt, de Kosztolányi Dezső elszerette tőle. Nagy, romantikus szerelme 1912-ben kezdődött el Judik Etel színésznővel, akivel egy év múlva házasságot kötöttek. Kivételesen harmonikus kapcsolat fűzte össze őket. A sors azonban nem volt kegyes hozzá: felesége 1918 novemberében spanyolnáthában meghalt. Karinthy rettenetesen megszenvedte és soha nem tudta kiheverni az asszony elvesztését. 1920-ban újra nősült, felesége Böhm Aranka orvostanhallgató lett, aki fenekestül felforgatta életét. Aranka – az Ady-versek Aranya – feltűnő jelenség volt, hódító, erős akaratú asszony, aki egyéniségét nem áldozta fel híres és tehetséges ura kedvéért.

 

A Főnix Művészeti Műhely Karinthy Frigyes írásaiból állította össze a Hogy kell bánni a férfiakkal című előadásának az anyagát, ami két alcímet is kapott: az egyik Etüdök Karainthy Frigyes műveire, a másik pedig Kávéházi kabarészínház. Ez utóbbi a szó szoros értelmében is igaz, mert produkciójuknak a Dohány utcai Nelson kávéház ad otthont, ugyanis ennek az együttesnek nincs állandó játszóhelye, darabjaikat különböző színházakban, művelődési házakban mutatják be. Miután a jelzésértékű díszlet és jelmez nem vonja el a nézők figyelmét, így a színészi játékon sok múlik, ugyanis ennek kell mindent pótolnia. A Főnix Művészeti Műhely fiatal gárdája derekasan helytáll, mély átéléssel, markáns kifejezőerővel jelenítik meg Karinthy műveinek örök Éváit és Ádámait. Hartay Laura, Nyerky Zsanett, Weisz Ildikó, Bodor Géza, Hole Dániel, Pásztor Zsolt és Zsitva József nem tart távolságot egyik figurától sem, nem kívülállóként ábrázolja ezeket az esendő embereket, hanem azzal a jó „nézőbarát” szenvedéllyel, amitől a publikum minden tagjának melegebb lesz a szíve. Varázslatos másfél órával ajándékozzák meg a közönséget! A Karinthy-szöveg és az arra való rácsodálkozás, valamint a társulat pontos, precíz játéka az, ami ezt a jóleső, testet-lelket melengető érzést kiváltja. Az ebben az évben a Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő címmel kitüntetett Bicskei Kis László rendezi ezt a színjátékot, amiben mint egy néhol görbe, néhol azonban a velencei kristályok tisztaságával rendelkező tükörben mi, nézők magukra ismerhetünk. Mi, nők ilyenek vagyunk? Ilyen hisztérikák és boszorkák? Így elbánunk, kibabrálunk a szegény, mit sem sejtő, bennünket angyaloknak tartó férfiakkal? Életünk párjának sanyargatásában és gyötrésében meddig mehetünk el? Hol a határ? Lehetünk-e ennyire önzők, szemellenzősek? De a férfiak sem különbek, tudniillik hiszékenyek, könnyen becsaphatók, és csak azt látják, hallják meg, amit akarnak. Persze nem véresen komoly, inkább erősen karikírozott és mosolyra fakasztó mindaz, amit a kis pódiumon látunk, mégis számvetésre késztet bennünket. Nézzünk magunkba, mi hogyan bánunk a hozzánk legközelebb állókkal? Megállapíthatjuk, bizony nem vagyunk angyalok, nagyon is emberek, azaz kedvesek és gorombák, vajszívűek és kemények.

 

Dr. Petővári Ágnes

 

 

 

 

Megjelent: Perspektíva

Írta: Panka

 
 

 

 

 
         

 

Kapcsolat

   +3620 384 6658  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   ||

  Impresszum 

Oldaltérkép  |

 Adatkezelés |