Pásztor Zsolt

 

 

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Fel

 

Aktuális

 

 

Műsoron

 

FŐNIX-Tojás Díj

 

Archívum

 

 

színész

 

1971-ben születtem. Sokáig, „felnőtt” koromig, nem is akartam semmilyen művészettel foglalkozni, „reál” ember voltam, a matematika, informatika világa nyűgözött le, az volt a minden. Aztán valamikor 20 éves korom táján megváltozott az életem. Elkezdtem verseket fabrikálni, zenélni tanulni, majd megtalált a színház. Elvégeztem a Főnix Drámastúdiót, majd a társulat tagja lettem. A kezdetektől itt vagyok, s bár játszom máshol is, itt vagyok otthon.

Legfőbb célom, hogy a nézők beleláthassanak magukba, a világ történéseibe, ha csak egy kicsit is. Ezért is döntöttem úgy, hogy 2010-ben belevágok az első rendezésembe.

 

Főbb szerepeim a Főnix Színházban:

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Balga

Jean Anouilh: Romeo és Jeanette

Lucien

Szakonyi Károly: Ördöghegy

Colonel

A Négyszögletű Kerek Erdő meséi

Bruckner Szigfrid

Lúdas Matyi

Döbrögi Dániel

Kornis Mihály: Körmagyar

A férj

Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a férfiakkal?    

több szerep

Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a nőkkel?

több szerep

Beck-kettő-három

Brekk

A Négyszögletű Kerek Erdő újabb meséi

Bruckner Szigfrid

 

 

Mit jelent számodra színésznek lenni?

Egyrészt színészként megpróbálok olyasmit megmutatni az embereknek, ami felhívja a figyelmüket valamilyen külső problémára, másrészt saját benső félelmeimet, örömeimet, gyötrelmeimet, érzelmeimet próbálom meg kijátszani magamból. Igyekszem kibillenteni az embereket abból az egysíkú érzelmi és gondolati posványból, amelyben általában léteznek. Törekszem adni nekik valamit, ami kicsit kimozdítja, és előrébb viszi őket.

Számodra hivatás a színészet?

Igen és nem. Úgy érzem még nem értem el ezt az állapotot, de e felé törekszem. Az életemet egyre inkább ez alá rendelem. Most már ez a legfontosabb. Hivatás akkor lesz, ha életem minden napjának minden percében színészként tudok gondolkodni és megfigyelni a környezetemet. Nem azt értem alatta, hogy megjátszom magam. Az a célom, hogy kontaktust teremtsek az emberekkel, hogy figyeljem őket és tanuljak az életből.

Mit jelent ma független színház színészének lenni?

Nehéz megítélni, mivel kőszínházi keretek között még nem játszottam. Csak az egyik oldalt látom. A kőszínházban szerintem az a jobb, hogy ott folyamatosan működő alkotói közösség van. Egy otthon, vagy egy második otthon ahová haza térnek a színészek. A független színház viszont kevésbé polgári. A mai kőszínházi előadások egyre technikásabbak, felszínesebbek és laposabbak, rosszfajta közízlést szolgálnak ki., általában a közhelyesebb színház felé mozdulnak. A független színház is választhat több utat. Vannak például olyanok, akik hakniznak egyfolytában. Az a társulat, amelyben játszom, jófajta színházat csinál, érzékeny, érző, gondolkodó színházat, viszont az a probléma, hogy csak a próbákon és az előadásokon vagyunk együtt. Mindenkinek van civil élete. Erős kapocs van közöttünk, de mégsem egy igazi, művészileg tápláló összenövés, amire szerintem szükség lenne.

Mi lesz úgy általában a színház sorsa 10-20-30 év múlva?

Elég nehéz megítélni. A mostani tendenciákat látva, valószínűleg el fog tolódni még inkább a szórakoztatás irányába. Azt látom, hogy a mai fiataloknak egyre kevésbé van igényük magára a színházra, mivel egyre inkább gyorsuló, napról napra agresszívebb világban élünk, és ezt a színház nem tudja úgy nyújtani, mint a film. A fiatalok akciót igényelnek, nincs türelmük mélyebbre hatolni. Talán azért ennyira nem reménytelen a helyzet. Mindig van egy-két jófajta színházi kezdeményezés, amire be is ülnek az emberek. Keresni kell olyan utakat, amikkel becsábíthatjuk a gyerekeket a színházba. A nevelésüket és az irányításukat fontos időben elkezdeni. A színházi megjelenítési formák a jövőben szerintem egyre inkább a filmezés irányába fognak haladni, és ez erősebb technikai hátteret követel majd meg.

Ha ma újra kezdenéd, akkor is a színészetet választanád?

Igen. Egy éve határoztam úgy, hogy ennek szentelem az életemet. Feladtam ezért a korábbi életvitelemet, pedig jól jövedelmező szakmám volt, úgyhogy azt hiszem igen, ezt választanám. Megéri az áldozatot és azt az energiát. Sok öröm van benne, nagyon sok.

Mikor kezdtél el színészettel foglalkozni?

1997 őszén iratkoztam be a Harlekin Színitanodába.

Mit csinálnál másképp, ha most kezdenéd el a Főnix Drámastúdiót?

Ha most visszamennék a kezdethez, akkor talán kicsit komolyabban venném a dolgokat. Elnagyoltan futottam rá erre az egész színház-dologra, akkor még nem voltam képes feladni érte a civil karrieremet.

A Főnix Drámastúdió első, 2000-ben végzett osztályába jártál. Tíz éve életed része a Főnix Művészeti Műhely. Hogyan értékeled az itt töltött évtizedet? Mit jelentett a Te életed szempontjából?

Az elmúlt évtized kötődést jelent a színházhoz, a színészi léthez. Sok marhulást a kollégákkal, ugyanakkor elég sok megpróbáltatást is, részben a civil és a színházi lét között feszülő elég nagy ellentétek miatt. Itt is, mint minden színházban megvannak a különböző összezördülések, a szeretlek-, gyűlöllek kapcsolatok, amik erőteljesen jelentkeznek a nyitott érzelmi állapot miatt. Tartoztam és tartozom olyan emberekhez, akiket nagyon szeretek, tehát a családom gyakorlatilag.

A hétköznapi életben sokszor kaplak azon, hogy cinikusan oda pirítasz az embereknek. A színpadon viszont nagyon jól áll neked a jámbor, kedves karakter. Amikor bájos nagy macit vagy kiszolgáltatott kisembert játszol hova tűnik el a cinizmusod?

Nagyon egyszerű erre a kérdésre a válasz. Ami a színpadon megjelenő pozitív karakter, a jólelkű kiszolgáltatott kisember, az vagyok én. A cinikus részem az pusztán egy védekezési reakció, nem megbántani akarok vele másokat, hanem csak elrejteni az érzéseimet.

Van olyan terület a színész lehetséges feladatai között, amit nem igazán szeretsz?

Nincs. A testi alkatomból kifolyólag a mozgásos dolgoktól jobban félek. Sorolhatjuk ide az akrobatikát, a táncot és bármilyen akciódús jelenetet. A próbafolyamat középső fázisát sem szeretem, amikor az első próbákon megtalált karakter teljesen eltűnik. Nagy munka, amíg a próbák végére már a tényleges karakter megszületik, ami csak nyomaiban emlékeztet a kiindulási pontra. Valamint nem szeretem, ha a rendező előjátszik.

Melyik volt az eddigi legkedvesebb szerepeid?

Nehéz dönteni. Nagyon szeretem a Csongor és Tündében Balgát, mert egyrészről mókás, életvidám, földhözragadt, tenyeres-talpas figura, ugyanakkor tele van szenvedéllyel és vággyal, hogy megtalálja a kedvesét. Keresi a helyét a világban. A másik kedves szerepem az Örgdöghegyben Colonel, mivel eddig őt volt a legkomolyabb és legnehezebb feladatom megteremteni. Nagyon szerettem még a Romeo és Jeanette-ben Lucient. Karakterben ő áll hozzám a legközelebb, csak amikor őt játszottam még nem voltam beérett színész.

Van szerepálmod?

Igazából nincs. Az a lényeg hogy minél erőteljesebb, színesebb karaktereket játszhassak, és minél fordulatosabb legyen a karakter sorsa. Régebben Dosztojevszkijtől Az őrült naplóját akartam megcsinálni. Talonban van, de még nem vagyok rá érett. Kell hozzá 10-15 év. Talán.

 

A riportot Pók Tímea készítette

 

Kapcsolat   +3620-384-6658   fonixmuhely@gmail.com    Facebook