Kritikák

 

 

 

 

vissza

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Aktuális

 

Az angyalok nem sírnak

 

Megjelent: Petővári Ágnes színikritikái 2013.október 30.

Szerző: Dr. Petővári Ágnes

 

... A Főnix Színház társulata 2006. október 24-én, a fővárosi Gutenberg Művelődési Otthonban tartotta Kiss József darabjának a premierjét, és azóta is műsoron tartják, általában októberben, a forradalom évfordulójának idején játsszák a társulatnak otthont adó RS9 Színházban, de vidékre is elmennek vele.

Az angyalok nem sírnak története az 1956-os forradalom fényes napjaihoz kötődik, cselekménye ... elementáris, a székekbe szögező erővel hat a nézőre, de ezt nem csupán a drámai feszültséget mindvégig fenntartó cselekményével meg az emberi magatartásformák egyetemességének ábrázolásával, hanem a színészek játékával éri el. Bicskei Kiss László, a Magyar Kultúra Lovagja, a színház vezetője elismerésre méltóan alakítja a fafejű, korlátolt Mayer Ernőt. Boldizsár Tünde a tőle megszokott profizmussal jeleníti meg az iszákos Zsuzsát. Ilonát, az életét a szerelem hatására újragondoló egyetemistát Hartai Laura úgy kelti életre, hogy a nézők elé tárja azt a nehéz, belső küzdelmekkel járó érési folyamatot, amin ez a fiatal nő átmegy. A két felkelő közül a hetvenkedő Hadközeget Farkas Zoltán nagyszerűen, a kamaszos tűzzel égő Göndört Várkonyi Tamás a fiatalok hevességével, mély érzésével viszi fel a színre. A szinte még kölyökkorú Tibikét Timon Benjámin a gyerekek őszinte lelkesedésével formálja meg. Pásztor Zsolt a fáradt, kiégett orvost hitelesen személyesíti meg. A talpnyaló Kádár házmestert Zsitva József az ilyen alázatoskodó alakok alamusziságát kiemelve állítja színpadra.

Kiss József drámája két napba sűríti bele ’56 történetét. Ez a kétszer 24 óra azonban mint cseppben a tenger, úgy mutatja be a szabadságharcot megelőző terrort, az „emelkedő nemzet” akaratnyilvánítását és a kommunisták kíméletlen megtorlását. Ez a darab ezért nem veszíti el aktualitását, mert minden évben újat tud mondani, ami az idő előrehaladásával egyre patinásabb lesz.

A funtineli boszorkány

 

Megjelent: www.fuggetlenseg.hu 2008.december 19.

Szerző: Dr. Petővári Ágnes

 

 

... A funtineli boszorkány Wass Albert legismertebb regényei közé tartozik. ... A Főnix Színház előadása Nuca történetét emeli ki a regényből, veszi bele a cselekménybe. Ez a rendezői koncepció Wass Albert műve iránti tiszteletből és alázatból született, mert így feszes ritmusú, az emberek érdeklődését mindvégig fenntartó színdarab jön létre, aminek atmoszférateremtő jellegét a kevés díszlet és a korhű jelmez csak fokozza. Mindehhez hozzájárul még a színészek avatott játéka is, különösen a címszerepet alakító Facskó Marica emelkedik ki közülük. Tud egyszerre csöppnyi fruska, vonzó lány, nagyszívű asszony és minden titkot tudó boszorkány lenni. Boldizsár Tünde cigányasszonyában egyaránt ott van a keserűség és a visszavágás fájdalma. A falusi asszonyok káráló csapatát Fábián Ágnes, Szávai Katalin, Vén Friderika és Zernovácz Erzsébet jeleníti meg. A férfiak: Zsitva József, Rékai Nándor, Makay Gábor, Pásztor Zsolt, Hole Dániel, Tarr György, Mucsi Sándor jóval kevesebbet vannak a színpadon, csupán árnyalják a történetet. A funtineli boszorkányt mindig telt háza előtt játsszák, sőt a felfokozott érdeklődés miatt még plusz előadásokat is be kellett tervezni. Ez a produkció megérdemli a nézők szeretetét és kitüntető figyelmét, mert irodalmunk egyik olyan jeles művét adja át a közönségnek, aminek széles körű megismertetése elsőrendű feladat minden magyar értéket számon tartó ember számára.

Az angyalok nem sírnak

 

Megjelent: http://ujszo.com/napilap 2012. november 3. Szerző: Jankoviĉ-Izsó Nóra

 

Ne mondd, hogy nem történt meg

 

... Kinek mi jut eszébe október 23-áról? ... oly korban élünk, amikor már nem feltétlenül a forradalom napja, a szabadságharc, esetleg a rendszerváltás teszi igazán emlékezetessé huszonharmadikát, hanem hangsúlyosabb a munka- vagy iskolai szünet, még az is meglehet, hogy valaki meglenne az egész nélkül. Ha az ember mégis úgy dönt, hogy szeretne megemlékezni, gyakran olyan programok várják, ahol a politikai pártoké a főszerep, és úgy érezhetjük, valahol elvész a lényeg. De szerencsére még ma is akadnak olyan helyek, olyan események, ahol újra átélhetjük az ’56-os tavaszba forduló őszt ...

 

Az angyalok nem sírnak – sok más szempontból is – párját ritkítja, hiszen a történet fiktív, egy ÁVH-s tiszt lakásán játszódik. Mayer alezredes éppen elhagyni készül otthonát, ... de a szabadságharc érkezik hozzájuk, egyenesen a nappalijukba, két kamasz felkelő személyében, akik a tankokat készülnek megtámadni. Kiss József beenged minket egy ablak függönye mögé, és máris kész a „helyzettragikum”. S ahogy a Főnix Társulat bebizonyította nekünk, nem kell fegyverropogás, hatalmas akciójelenet-sorozat, sok effekt vagy művér ahhoz, hogy egy dráma igaz legyen. Átélhető. S ezt nevezzük művészetnek, ha még mindig követendőnek tekintjük a költő szavait: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”.

 

A történet karakterei mesterien kidolgozottak, igazi főszereplője a lány, Ilona, aki magában hordozza ’56 lényegét, hiszen az ő lelkén söpör keresztül a forradalom, a szabadság és a szerelem. Ám ne higgyük, hogy a darab csak október 23-áról, november 4-éről vagy a gonosz ÁVH-sokról szól. Kiss József művében örök kérdéseket vet fel, amelyek után nehéz ítélkezni. Újra eszünkbe juttathatja Sánta Ferenc Ötödik pecsétjét Mayer Ernő sorsa, aki a darabban felkiált: „Én csak azt tettem, amit mondtak! Engem megtapsoltak! (...) Nyilas voltam, nekem elég egy rossz mozdulat, és máris küldenek az akasztófára.”

 

... a darab nem lehetne átütőbb, mert a lehetőségek tökéletesen igazodnak a dráma mondanivalójához. A látvány helyett ott van a kiváló színészi játék ...

 

De mi a mondanivaló? Azt gondolom, hogy az egyik üzenet fellelhető a darab legegyszerűbb, mégis legmélyebb mondatában, amit az egyik forradalmár mond, a szabadságharc leverését követően: „Gyönyörű volt. Gyönyörű, mert akkor hirtelen tavasz lett, mintha újra rügyezni kezdtek volna a fák, és igen, talán csak egy pillanat volt, de akkor is igaz.” Még ha utána egyszerre is hullott le az összes levél, megtörtént. S ez talán ’56 igazi lényege. Nem a pontos események, nem a bukás, hanem az, hogy az emberiség egy kis szelete, hacsak egy pillanatra is, de túllépett önmagán, és megértette, hogy életük féltésén és e földi világon túl van még valami, amiért érdemes meghalni. S a darab végén az is kiderül, hogy kik gyülekeznek és kik sírnak a Sion-hegy alatt.

Purparlé Velencében

 

Megjelent: Petővári Ágnes színikritikái 2014.június 9. 

Szerző: Dr. Petővári Ágnes

 

... A hamisítatlan olasz miliőről a Csáki Rita, Makray Gábor és Veres Dóra tervezte, száradó lepedőkből, kikötői bakokból álló látványvilág gondoskodik, mindezt gazdagítja a ricsaj, a veszekedős, csipkelődő, egymást ugrató, pajzán beszéd. Gallai Péternek, a Piramis együttes billentyűsének fülbemászó, a suszterinasok által is fütyülhető dallamai is az előadás hangulatát erősítik. Hartai Laura korhű jelmezei remekül illenek a darabhoz. A produkciót a Főnix Színház művészei szemmel láthatóan kedvtelve és igen magas színvonalon adják elő. ... a huncut, szerelem- és pénzéhes Zanettát Facskó Marica hibátlanul formálja meg. Egyszerre megértésre, ölelésre vágyó szépasszony és kibírhatatlan fúria. Makray Gábor az élelmes, ördögien ügyes Toffolót elismerésre méltóan jeleníti meg. Albert Johanna, a Főnix Színház Drámastúdiójának színinövendéke a szegény Angelica-Hamupipőkét kedvesen, bájosan kelti életre. A színészetet még tanuló Várkonyi Tamás Carlo Goldonit remekül személyesíti meg. Hole Dániel a tökkelütött Niccolót derekasan helytállva viszi fel a színre. Bicskei Kiss László, a Magyar Kultúra Lovagja nem csak rendezi a darabot, hanem Truffaldinót játssza is. A színészmesterség minden csínja-bínja a kisujjában van, ez jól látszik briliáns alakításán. Sima modorú márkit, könnyűvérű nőt, elhivatott színészt vinni a nézők elé, egyre megy, mert igen meggyőzően hozza mindegyik figurát.

 

A jámbor nézőnek nincs mindig lelki érkezése nehéz, súlyos társadalmi gondokkal, gazdasági bajokkal foglalkozni, mához szóló üzeneteket elrejtő kódokat megfejteni. Viszont, mint egy falat kenyérre, oly nagy szüksége van ilyen estékre, amikor harsányan nevethet, önfeledten hahotázhat, felhőtlen örömmel kacaghat, vagyis kiszakadhat a mindennapok taposómalmából.

Az angyalok nem sírnak

 

Megjelent: www.tollal.hu 2010. október 29. Szerző: Balage

 

Egy méltó tragikomédia az 1956-os események megemlékezésére.

 

... Komikus helyzetek sokaságán keresztül ismerhetjük meg a főszereplők életét, egymáshoz való viszonyának alakulását. ... Aztán jönnek a szovjet tankok...

 

... Mindezt hihetetlen tempóval, és a tragikus történet ellenére is rengeteg humorral fűszerezve mutatja be a Főnix Színház Az angyalok nem sírnak című darabban. Bicskei Kiss László rendezésében zseniálisan keverednek a komikummal átitatott jelenetek a szívszorító részekkel, a poénosabbnál poénosabb beszólások a múlt sérelmeivel, a veszekedésekkel teli kiabálások a lelkes örömmel. És végül a múltból fakadó tragédia a hazaszeretettel és a szerelemmel.

Purparlé Velencében

 

Megjelent: artiq.hu 2014.június 24.

Szerző: Horváth Nikolett

 

SZERELEM OLASZ MÓDRA

 

Az RS9 Színház egy olyan gyöngyszem a város szívében, mint Velence az Olaszoknál. Valahol Budapest alatt eldugva bújik meg ez a pici befogadó színházként működő pincehelyiség, ahol a művészet találkozik a szórakozással. Legalább is a Főnix Színház legújabb darabjában ez történik. A Purparlé Velencében egy hamisítatlan vérbő olasz komédia.

 

... A díszlet meglepően gazdag és látványos. A hely adottságait maximálisan kihasználták és igazán hangulatos olasz fogadót varázsoltak a nézők örömére. Sok nagyobb színházban láthattunk már kevésbé ötletes vagy szegényes díszletet.

A színészek mindegyike kiválóan alakítja a maga karakterét kidomborítva azon jellemvonásokat, amelyek egyedivé teszik azokat. A legtöbb humor forrás is ezekből ered. A fogadósné (Hartai Laura) egy igazi fúria, azonban ha potenciális férjjelöltet szimatol magára ölti mézes-mázas modorát és kenyérre lehet kenni. Toffolo (Tarr György) akár egy igazi lángelme ötli ki a jobbnál jobb cseleket, hogy még több pénzt csalhasson ki az ügyefogyott Niccoloból (Jeszmás László), aki olyan hangon énekel, hogy a holtak is feltámadnának tőle. Truffaldino (Bicskei Kiss László) igazi hiú színész, akit hajt a szerelem. Angelica (Bognár Anita) pedig a “szürke kisegér”, aki Zanetta minden parancsát lesi és hisztirohamokat kap, amint Niccolo a kiszemelt jövendőbeli szóba kerül. Goldoni (Várkonyi Tamás) pedig a szemlélődő író, aki nem hisz a szerelem erejében, persze csak egy darabig…

... A produkcióhoz a jelmezeket az egyik szereplő Hartai Laura készítette. Szépen kidolgozott és kivitelezett ruhadarabok, amelyek hűen tükrözik a kort, amelyben a darab játszódik. ... a híres komédiaírónak (Goldoni) köszönhetően tűnt el az addig viselt álarc a színészekről. A magyar közönség pedig számtalan Goldoni művet ismerhet az ország különböző színpadairól.

... Hogy végül a szerelmesek egymáséi lesznek-e és sikerül-e a lányszöktetés, Zanetta rátalál-e a következő férjére, Toffolo átver-e mindenkit és Goldoni a szerelem áldozatául esik-e az mind-mind kiderül, ha megnézik a darabot.

 

Az angyalok nem sírnak

 

Megjelent:  www.mixmagazin.hu 2008.10.27.

Szerző: Bárd Noémi Polli

 

...  Szerettem volna megmutatni a Forradalom "emberi arcát", a ma is aktuális személyes érintettségeket, amelyek annyi fiatal és kevésbé fiatal embert juttattak el 1956-ban addig a gondolatig, hogy személyes felelősségemnél időnként fontosabb a közösség, a nemzet iránti felelősségérzet - mondta el Bicskei Kiss László, az előadás rendezője, aki maga is játszik az előadásban. ...

Purparlé Velencében

 

Megjelent: http://tollal.hu/ 2014.november 17.

Szerző: Balage

 

Thuróczy Katalin egy habkönnyű olasz komédiát alkotott, mely nevetésekkel teli teljes kikapcsolást biztosít a közönsége számára.

Vannak olyan előadások, melyekre úgy ül be az ember, hogy már otthon előre fel kell készülnie abból, mit is fog majd megnézni. Előre kell rögzítenie magában a szereplők nevét, a cselekmény menetét ahhoz, hogy el ne veszítse a fonalat. Nos, a Purparlé Velencében nem ezen művek közé tartozik - hozzáteszem: szerencsére. Thuróczy Katalin ugyanis egy habkönnyű olasz komédiát alkotott, mely nevetésekkel teli teljes kikapcsolást biztosít a közönsége számára.

 

... a szerző, Thuróczy Katalin és a rendező, Bicskei Kiss László rendkívül könnyedén vezetik a nézőt ezen fonalak mentén. Így elég csak hátradőlnünk a székben és élvezni a műsort. Akik nem szeretik a vérpezsdítő olasz komédiákat, még valószínűleg őket is megfogná a Purparlé Velencében zseniális humora, akik pedig eddig is kedvelték a műfajt, azoknak vétek lenne kihagyniuk ezt a darabot.

Kapcsolat  

|   +3620-384-6658 Bicskei Kiss László  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   |

   Impresszum  |  

 

Oldaltérkép