Megjelent:
http://www.tollal.hu/mu/balage:-szinesz-avatas-mesterfokon
Írta:
Balage
2011.06.23.
Színész avatás
mesterfokon
2011. június 19-én új
színészek hagyták el a Főnix Színház pódiumát. Ezúttal
Bálint Örs, Bognár Anita, Preyer Enikő,
Tirczka
Albertina lépett ki a növendékek soraiból.
De ne szaladjunk ennyire
előre, mindent csakis a maga sorrendjében. Már a tavalyi
nyílt színi-vizsganapon eldöntöttem, hogy ha időm
engedi, idén is ott leszek ezen a zseniális
rendezvényen. Mert ugyan a színházi növendékeknek,
illetve családtagjaiknak, ez egy igen fontos évzáró
vizsgasorozat; számunkra, kívülállók számára, ez nem
más, mint egy egész napos előadássorozat. Méghozzá ez
egyetlen fillérbe sem kerül, hiszen a közönséglátogatás
ingyenes.
A megnyitón elhangzott egy
nagyszerű eszmefuttatás az értékekről és az időt
állásról. Van úgy, hogy bele sem gondol az ember abba,
hogy egy-egy szakmára milyen hatással lehetnek a
hirtelen fellángoló, futótűzként szétterjedő, ám
ugyanilyen gyorsan kihaló sztár-dolgok. És míg Bicskei
Kiss László a saját maga által is kedvelt Stand Up
Comedy műfaját állította szembe Shakespeare, vagy akár
„csak" Wass Albert időtálló, évtizedeken, évszázadokon
át is emlegetett műveinek, én továbbmennék e téren.
Hiszen elég körbenéznünk rohanó hétköznapjainkban, s
minden területen megláthatjuk jelenünk múlandó
sztárjait. Hol van már Voltaire, vagy akár csak
Gárdonyi? Helyettük az irodalom rovására menő
pletykalapok tűntek fel otthonunk „könyveiként", melyek
sokkal inkább lekötik a mai fiatalok (és valljuk be, az
idősebbek) idejét is, mint egy komolyabb olvasmány. De
ha a zenét nézzük, ott is a hirtelen feltörekvő
újabbnál-újabb (sokszor általam is kedvelt) megasztárok
sikere megfakítja, akár ellehetetleníti az olykor hosszú
évtizedeken át zenét tanuló művészeink hírnevét, életét.
De nehogy azt higgyük, hogy ez a jelenség csakis a
kultúrát érinti, hiszen elég a technikai újdonságokra
gondolnunk, s máris látható, hogy korunk felpörgött
életritmusával együtt szinte minden szakmában
megtalálható jelenség, az értékvesztés.
Ám míg vannak területek,
ahol valóban elveszik a múlt egy-egy meghatározó eleme,
addig vannak olyanok is, akik küzdenek ezek
megtartásáért. Ilyenek napjaink, sokszor anyagilag nem
túl stabil színházai, és ilyen a Főnix Színház is. Nem
véletlen, hogy ezek az évzáró vizsganapok ingyenesek,
hiszen lássuk be, itt nem csak a növendékek minél
nagyobb közönség előtt történő szerepeltetése a cél,
hanem egyfajta toborzásé is. Egy olyan toborzásé,
melynek végén a közönség soraiból többen is abba a
színpadon szereplő emberkék táborába szeretne tartozni,
kik pár perce még a saját figyelmüket kötötték le
történeteivel.
A színészek alakítása a
vizsgázó négy évfolyam között egyértelműen látható volt.
Míg a kiskorú fiókáknál néhol halk, esetenként hadaró
beszéd is előfordult, addig az első évfolyamosok már
csak nagyon ritkán rontottak a szövegben, s azt is
profikhoz méltóan vitték tovább. És bár a második
évfolyamba járók játéka közt szinte nem is lehetett
észrevenni semmilyen bakit, a harmadikasok, a végzősök,
mégis olyan lazasággal kezelték a rájuk bízott
szerepeket, hogy ez a könnyed játék még a hibátlanul
teljesítőekét is túlszárnyalta. Öröm volt nézni azt a
folyamatot, ahogy az évfolyamokon keresztül az „aranyos"
gyerekek komoly, mégis közvetlen felnőttekké alakultak
át előttünk az egymást követő darabokban.
A feladatok közt szerepeltek
beszédtechnikák, melyek közül kiemelném Èmile Ajar:
Előttem az élet című darabját, ahol ugyanazt a rövid
szöveget ugyanaz az egyén különböző hangsúllyal,
mimikával, kétféle szemszögben megvilágítva adta elő.
Zseniális alakítása nyomán mintha egyszerre két
különböző egyén álarca mögé pillanthattunk volna be, s ő
közben egy zseniális átalakuláson keresztül, melynek
során elmesélte, hogy egy árva kislány életében mit
jelentett egyetlen kedves cselekedet egy idegen nő
részéről. Az egyik verzióban reményt, míg a másikban
gonosz játszadozást.
Rengeteg ének hangzott el,
melyek némelyikét élő zongorakíséret segítette. Ezek
közül talán legkevésbé a közös énekek nyerték el a
tetszésemet, bár megjegyezném, hogy az Oroszlánkirályból
vett részlet kifejezetten nyerő befejezése volt a
vizsgáknak, mégis sokkal élvezetesebbekre sikerültek az
egyszemélyes dalok. Ezek közül egytől egyig mindegyiket
ki lehetne emelni, hely hiányában azonban csak a
Kabaré-t említeném meg. Ebben egy sztriptíztáncos
leányzó énekelte meg nekünk életét, valamint arra kérte
a közönséget, segítsünk neki, nehogy a mama megtudja mi
a foglalkozása.
További feladatként
szerepelt a mozgásszínészet. Ez egy hatalmas gyenge
pontja volt a napnak. Szerencsére csak egyetlen darab,
Anton Pavlovics szerelmesei szerepelt ezzel a
műsorszámmal. Megpróbálták bemutatni egy férfi és női
kapcsolat kialakulását, együttlétet és szakítását.
Kezdetben a lángoló szerelmet nézhettük és hallhattuk a
szívük dobbanását. Aztán a vívódást az irányítást
játszották el, hogy néha milyen könnyű a másikat
befolyásolni és különböző hatással lenni rá. Végül
megjelent az egymás elengedésébe torkoló harc, ahol hol
az egyik, hol a másik ragaszkodott jobban az
együttléthez. Talán leírva izgalmasnak hangzik a dolog,
de sajnos maga a produkció nem volt ennyire
érdekfeszítő.
És végül jöjjenek maguk az
előadások. Rengeteg részletet dolgoztak fel a vizsgázók,
így a rövidebb művekről általánosságban el lehet
mondani, hogy mindenki kitett magáért, és élvezetessé
tették a produkciókat, ez alól egyedül a Mozaikkockák
tekinthető kivételnek, mely a tavalyihoz hasonlóan most
is nevéhez méltóan szétszórt volt, átmenet nélkül a
különböző darabrészletek közt. Viszont itt hívnám fel a
figyelmet arra, hogy ez a nap elsősorban vizsganap, így
nem csak a közönség szórakoztatását kell szem előtt
tartani, hanem a diákok fejlődéséhez szükséges stílusok
közti váltások gyakorlását is. Éppen emiatt szerintem
ennyi még belefért.
A Fiókák által előadott
Grease bepillantást engedett az gimnáziumok fiataljainak
életébe, ahol a pasizás és a csajozás, valamint a
különböző csoportokba való bekerülés a legfőbb téma,
melyet humorral fűszerezve, és mindenképpen magukat
szívünkbe égetve tálaltak a legifjabbak.
Szép Ernő: Lila ákác-át
talán még az előbbihez képest is nagyobb profizmussal
adták elő a szereplők (szintén a fiókák soraiból),
melyben a férfi-nő közti barátság kapta a legnagyobb
hangsúlyt. A történet egy padon játszódik, melynél egy
bevallottan szerelmes nő próbálja elcsavarni a konokul
szerelem-mentes választottja szívét, ki ennek ellenére
folyamatosan szenvedéllyel átitatott bókokkal felel a
betámadásokra. És bár ebben a darabban minden
meglehetne, mely egy jó komédiához szükséges, mégis, az
ember kissé kevésnek érzi a cselekvést, így sajnos nem
aratott nálam felhőtlen sikert, viszont egyszer
mindenképp érdemes volt megnézni.
És míg az előbbi darab csak
néhol volt hiányos, úgy Bordos Annamária: Próbadrámája
egyértelmű mellényúlásnak bizonyult. Ebben egy olyan
műfajt mutattak be, melynél a szereplők menet közben
ébrednek rá arra, hogy egy cselekmény részei, s ezáltal
ők maguk szerették volna kezükbe venni a darab menetét.
A mű legfőbb hibája az volt, hogy előfordult, hogy
percekig csak hümmögtek a szereplők, s amikor a néző már
eléggé megunta ezt, csak akkor szólaltak meg. De sajnos
kiderült, hogy ez még rosszabb, mint a némaság, ugyanis
ilyenkor egyfolytában filozófiai beszédsorozatokba
bonyolódtak. Talán kezdetben tréfának is fel lehetett
fogni magát a darabot, de hetven percnyi tömény
filozófiáért igazán nagy kár volt.
Nem úgy Hubay Miklós: Fiatal
nők, kékben és pirosban című darabja! Mely a furcsa cím
ellenére egy pazar komédiaként tárult a szemünk elé,
központjában egy katonának be nem vonuló férfival, annak
hazaáruló menyasszonyával, valamint a srácba fülig
szerelmes leányzóval. Az már csak hab a tortán, hogy a
történet egy olyan lakásban zajlik, ahol valami mindig
történik. Ráadásul egy olyan házinénit fogtak ki a
lakók, kinek nem csak az állandó zsörtölődésétől, de a
végén már magától a látványától is nevethetnéket kap a
néző, a szó legpozitívabb értelmében. És hogy a létszám
teljes legyen, a szerző megfűszerezte a szereplőgárdát
egy szeretethiányos tiszttel is, aki az áruló kisasszony
mellett a katonáskodást kerülő srácot is megizzasztja jó
párszor. A nap legjobb komédiája, s egyben a végzősök
búcsúdarabja is volt ez a mű, mely méltó befejezésévé
vált tanulmányaiknak, s melyet szívből ajánlok
mindenkinek, ha épp valahol műsorra kerül.
Végül, ha már a közönség
ennyi mindent kapott, ideje volt nekünk is adnunk, s a
tanulók tiszteletére az oklevelek átadását a nézők
többsége illendően végigvárta.
Összességében egy nagyon
szép és büszkeségre okot adó napot tudhatott le maga
mögött a Főnix Színház. S bár volt három, számomra
csalódást okozó darab (Anton Pavlovics szerelmesei ,
Mozaikkockák, Próbadráma), mégis azt mondom, hogy a
többi előadás bőven feledtetett velem minden unalmas
percet. Egy biztos, jövőre, ha időm engedi, újra jelen
leszek ezen a nagyszerű rendezvényen, s nyugodt szívvel
ajánlom ezt másoknak is!
A
Tollal.hu
szerkesztősége nevében pedig szívből gratulálunk minden
oklevelet kapott diáknak, illetve a végzett színészeknek
is!
A vizsgák részletes
műsorrendje
itt megtekinthető.
Hozzászólások:
Balage
#2. 2011. június 23. 15:16
Gratula még egyszer a
vizsgázóknak!
Örülök, hogy részt vehettem
ezen az eseményen!
|
|