Aktuális 

   
   

 

     

 

 

Kuffervizit

 

Néha nem árt számot vetni. Megnézni, hol tartunk. Szembenézni azzal, hol nem.

Színész, rendező, színinövendék segítettek néhány éve abban, hogy rápillantsunk, mi van és mi nincs a bőröndben, amit cipelünk magunkkal. Ez a kuffervizit.

 

 

 

A Főnix egy művészeti műhely,

amelynek fókuszában a színésznevelés áll. De nem csak a színészmesterségre nevel: látásmódot tanít, elméleti és gyakorlati szinten segít elsajátítani nem csak a mesterséget, de azt a fajta esztétikai és emberi attitűdöt, ami az életben is hasznos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen hozzáadott értékkel bír.

 

  

Színházi Műhely,

ahol nem csak a színészmesterséget lehet ellopni, hanem egy érettebb, hideg-fejűbb, átgondoltabb látásmódot is.
Színtársulat, amely küzd a névtelenség, az őt körülvevő méltánytalan csönd ellen.

 

  

A Főnix egy fészek.

Légy akár tag a társulatban, akár néző, kirepülsz, visszatérsz. Valami, ahova tartozni lehet, és valami, amihez tartozni érdemes.

 

A Főnix egy színházi műhely, ahol nem csak szakmát tanulnak a növendékek, hanem gondolkodást, emberséget, érzékenységet is. Egy színház, ahol szerethető jó előadások születnek. Egy társulat, ahol tehetséges emberek játszanak.

A Főnix egy jó bázis.

 

 

Egy olyan sziget,

amely menedéket nyújt századunk hamis értékeken alapuló rendszerében, korunk trendjétől eltérő mintákat ad, mind a gondolkodásában, mind az ember-ember és az ember-világ viszony, többek közt önmagunkhoz fűződő viszony tekintetében, előadásain és tanításain keresztül.

 

A Főnix egy közösség,

ahol kitartó emberek, kitartó és kemény munkával értéket képesek létrehozni a mai társadalomban.
Úgy gondolom, hogy az itt lévő emberek nem csupán szórakoztatni akarnak, hanem valóban tükröt szeretnének tartani a világ felé.

 

A Főnix egy értékrend.

Hagyomány. Képzés. Nem futószalagon, emberséggel.

Az emberek színháza. Nem feltétlenül jóké, csak nagyon embereké.

 

Mikor ide kerültem...

 

... azzal a mellénnyel érkeztem, hogy én már kétszer harmadrostáztam a kaposvári színészszakon. Majd jól megmutatom én, hogy mennyire jó vagyok. Aztán valahogy úgy, mint a vezetésben (és talán minden másban is van), minél többet tudtam meg a szakmáról, annál kisebb lett ez a mellény. Most éppen jó rám. Azt hiszem...

 

.... még félig gyerek voltam, aki nagyon szeretett volna a felnőttek közé kerülni. Hoztam magammal a kíváncsiságomat, a színházszeretetemet, a lelkesedésemet, és a vágyaimat, hogy lehessek akármi.

... egy megszeppent űrlény voltam, aki alig érzékelt valamit a körülötte lévő világból, ehhez nyilván a korom is hozzájátszott persze, meg hogy vidéken nőttem fel. Határozatlan voltam és félszeg.

 
 

.. egy lány voltam, aki színész akart lenni, de mégsem hitte el, hogy az lehet. Aki mégis azt hitte, erről már sok mindent tud. Semmit nem tudott, és nem is azért akart színész lenni, amiért ma.

... igazából engem hoztak a Főnixbe, sok ismerős és ismeretlen várt itt. Gyerek voltam, és ma is sokszor próbálok ahhoz a gyerekhez visszanyúlni, aki akkoriban voltam, ahhoz a játékkedvhez, ami akkor bennem volt. Nem tudom van-e olyan ember, aki annyi ideig járt a drámastúdióba, mint én, de talán én vagyok az, aki a legtöbb vizsgát megélte a Főnixben a középiskolás csoporttól, egészen addig, amíg felnőttként végeztem. Remélem, amikor végeztem, akkor is volt még bennem gyerek, és azóta is maradt még…

 

 

Kaptam...

... azt a gondolatot és hitet,

hogy a színészet nem csak „kiválasztottaké”. Hogy a színész is szakember. Hogy mindez nem azon múlik, hogy valaki mennyire elvont és „lilagőzös”, hanem azon, hogy ki képes küzdeni azért, hogy a saját kis világát ki tudja nyitni és meg tudja mutatni másoknak.

 
 

... szakmai látásmódot.

Jelen lenni a saját életemben is. Figyelni. Rájönni, hogy noha viccet nem tudok mesélni, nevettetni azért még én is tudok kicsit. Felnőtt korúként jöttem ide és felnőtt "gyerekként" végeztem el.
Máshogy nézem az előadásokat. Azt szoktam mondani, akkor igazán jó egy előadás, ha elfelejtem azt nézni, ki hogyan beszél, gesztikulál, vagy hogy itt vajon milyen rendezői utasítás miatt ment át a színész A pontból B-be. Ha csak ezt látom végig, az baj. Nem azért mert rossz, hanem mert érdektelen. Ezt is itt tanultam meg. És lassan olvasni és értelmezni. Embereket látni tulajdonságokkal a szavak mögött. Emberismeretet, úgy önmagában is.

 

... olyan tanárokat,

akik nem egy kaptafára szabják a tananyagot, akik megnézik, ki az a tanítvány, aki a kezük alatt van, és kellő érzékenységgel és valódi szándékkal állnak hozzám. Valódi szándékkal az iránt, hogy hozzásegítsenek ahhoz a tudáshoz, ami a felelősségteljes művészi munkához elengedhetetlen. Igényességet. Művészi és emberi értelemben.
És Barátokat, ami szintén nem elhanyagolható dolog.

... a technikai és egyéb tudás mellett a legfontosabb, hogy megtanultam a színház tiszteletét.

Nemrég újra meg kellett fogalmaznom magamnak, kik azok, akikkel szívesen dolgozom együtt egy-egy előadásban, és arra jutottam: azokkal, akikben megvan a kellő tisztelet és alázat Thália felé. Ha nincs meg valakiben a színház tisztelete, lehet bármilyen tehetséges, nem vagyok képes együttműködni vele. Nem a színháznak és a nézőnek kell tisztelnie a színészt, a színésznek kell tisztelnie a színházat és a nézőt. Nálam ez alapszabály, és ezt a Főnixben tanultam.

 

A legeslegfontosabb, amit kaptam: élni fáj, de élni mégis jó!

 

Talpraesettebb lettem,

jobban ki tudom fejezni magam, közvetlenebb lettem, bár még nem teljes a siker.
Megtanultam, hogy ehhez a szakmához erősnek kell lenni lelkileg és nagyon kell ismerni magamat, mert csak magamra számíthatok.
Megtanultam, hogy egy szerep sosincs kész, mindig lehet formázni, alakítani, tökéletesíteni.
Megtanultam elengedni.
Megtanultam lenni a hétköznapokban.
És megtanultam, hogy tisztelet és kellő alázat nélkül ez a szakma nem működik.

Színházat kaptam a Főnixtől!

Az átváltozás varázslatát. Nevetést, sírást, kiabálást, suttogást, figyelmet, tapsokat. Tapsok előtti hosszú csendeket. Barátokat, beszélgetéseket, összeveszéseket, kibéküléseket. Helyzeteket, megoldásokat, komédiát és tragédiát.

A játék örömét.

 

Ha nem keveredtem volna a Főnixbe...

... Sokkal kevésbé lennék tudatos, kevésbé ismerném magam, és valószínűleg már rég nem lennék Magyarországon.

... Valószínűleg továbbra is próbálnám megkreálni mű-céljaimat egy valótlan valóságban. Azt tenni, ami nem a feladatom, ahelyett, hogy szembenéznék.

 
 

... Nem tudom, valószínűleg épp az egyetemi jegyzeteimet csapkodnám a fejemhez, hogy miért tanulok már megint olyat, ami nem is érdekel.
De komolyabbra fordítva, zárkózottabb lennék szerintem, és kevésbé tudnék hinni magamban, és amit biztosra kijelenthetek, hogy kevesebb lennék egy értékes baráttal, és rengeteg élménnyel.

... lehet, hogy semmi közöm nem lenne a színházhoz. Elvégeztem volna egy gazdasági főiskolát, és rendes nyolc órában dolgozó logisztikai szakmenedzser lennék. Valószínűleg sokkal unalmasabbak lennének a hétköznapjaim, mint most.

 

... Egyik tanárom azt mondta, belőlem színházi kritikus lesz. Tévedett. A Főnix nélkül valószínűleg igaza lett volna. Örülök, hogy a túloldalon lehetek.

... Nem tudnám így beosztani az energiáimat. Nem lennének alapvető emberi és színészi eszközök a kezemben. Nem lennék ennyire figyelmes jó történetek iránt.

 

Őszintén nem tudom. Kallódnék? Nem hiszem. Hiányozna mindig valami? Valószínűleg. Nem tartoznék sehova? Nem biztos. Az viszont az, hogy nem csak a tanárok voltak rám hatással, hanem az osztálytársam is. Tőle is rengeteget kaptam. Barát lett a végére? Inkább társ. Játszótárs. Munkatárs. Nézőtárs. Hallgató és hallgatnivaló társ. Nélküle sem lennék ugyanaz.

 

A Főnix „arca"...

A Főnix arca szerintem az emberség.
És ez az egyik is, amiben különbözik más társulatoktól, iskoláktól, csoportoktól, a másik pedig a szakma iránti alázat. Manapság a legtöbb helyen futószalagra helyezik az embert, személytelenül bánnak vele és mindezért sok pénzt is kérnek.
Itt a három év tanulás alatt úgy éreztem, hogy figyelnek rám, segítenek és támogatnak, és ami a legfontosabb emberként és nem tömegcikként kezelnek.

 

A Főnix egy érdekes hely, és szokatlan a mai világban.

Az ember annyit ismer meg belőle és annyit tud belőle kivenni, amennyire beengedi magába. Itt nem a marketingé a főszerep, nincsenek hangzatos (és irreális) ígéretek. De ha nem sajnálod a kemény munkát és fogsz egy ásót, akkor biztos, hogy megtalálod benne a kincseidet. Éppen azokat, amiket meg kellett találnod. A kérdés már csak az, mennyire keményen és elszántan vagy hajlandó ásni. És a végén már nem is lehet tudni, hogy te engedted be magadba a főnixmadarat, hogy segítsen kiásni a kincseidet, vagy a főnixmadár engedte, hogy felfedezd. Talán egyik sem sikerülhet a másik nélkül.

Nézőkkel beszélgetve azt mondják, a Főnixnek varázsa van.

Van egy ismerősöm, aki mindig érdeklődik, mikor láthat minket újra és azt mondja, megszerette a Főnixet. Azt hiszem, ez a Főnix titka: szeretetre méltó. Nem a szó becézgető értelmében, hanem komolyan. Szeretetre méltónak lenni, nem azt jelenti, hogy valami cuki, hanem azt, hogy megdolgozott azért a szeretetért.

 

A Főnix olyan színház, ahol fontos a klasszikus értelemben vett művészi érték.

Nem úgy mennek haza előadás után a nézők, hogy „színház kipipálva, hova menjünk inni”. A Főnix előadásaiban magukra ismernek, akár gyerekelőadásról, akár tragédiáról legyen szó. A Főnix előadásairól lehet beszélgetni, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de közömbös nem marad.

Értéket teremt és gondolkodtat.

Vannak színházak, amik ugyanerre törekednek. Nem sok, de akad. A Drámastúdióban nevelnek minket. Arra is, hogy amiért dolgozunk 3 évig, arra senki nem kényszerített. Magunkért tesszük, magunktól döntöttünk így. És egy idő után, ha már színpadra kerül az ember, akkor meg már másokért is vagyunk. Azokért a nézőkért, akiknek mondani, üzenni szeretnénk valamit. Lehet, hogy már a Drámastúdióban is ez nevelődik belénk? Ez máshol nincs így. Máshol önmegvalósítás megy. Talán még a színműn is.
Nincs róla visszhang. Nem ismerik (el?). Miért? Ebben nagyon más, és jó lenne, ha ebben kicsit azért mégis csak olyan lenne, mint a kőszínházak.

 

A Főnixnek van egy drámastúdiója, ami gyakorlatilag „kitermeli” a társulatot. Ilyet láttam már máshol is, nem sokat, de láttam. Talán a legfontosabb - amit nem sok helyen láttam -, hogy a Főnix vezetője nemcsak a színészt, hanem magát a növendéket, az embert szereti. Máshol egy ilyen hozzáállás miatt a csoport megreked az amatőrségben. Én ezt láttam. Itt nem.

 

Én a Főnix-ben, bennem a Főnix...

Bárhol bármit csinálok, ami színházzal kapcsolatos, bennem van a Főnix, amit tanultam, tapasztaltam. Ha más társulatban játszottam, akkor is ott volt velem. Bármerre sodor a sors, bárhol kapok feladatot, fontosnak tartom, hogy ne felejtsem el, amit a színházról és a tiszteletről tanultam itt. Ha egyszer elfelejteném, akkor pofozzatok fel nyugodtan, de nem fogom. Az ember lassan gyűjti a tudását az életben, és néha nehéz már visszatalálni az origóhoz, de bármerre is haladok pontosan meg tudom határozni, hogy honnan indultam. Egy képzeletbeli színházi születési anyakönyvi kivonaton ez állna: Születési hely: Főnix Művészeti Műhely.

 

A Főnix bennem a MŰHELY, ahonnan indultam, és ahova visszajárok. A SZÍNHÁZ, ahol játszom, de ha kell, plakátot tervezek, jelmezt varrok, díszletet építek, világítok, hangosítok. És a DRÁMASTÚDIÓ, ahol tanítok, és igyekszem valamit visszaadni abból, amit kaptam. A Főnix a mindennapjaim része. Talán ezért vagyok a Főnix mindennapjainak része. A Főnix-ben én színész vagyok, néha diák, aztán két órával később tanár és ha kell plakáttervező, varrónő, világosító, hangosító.
Vagy lehet, hogy az egész fordítva igaz.

 

Hol van bennem a Főnix? Vándorol. Van, mikor a legfontosabb. Van mikor hátrébb szorul, hogy valamiből eltartsam magam. De ha valahol jelen kell lennem, legyen az egy próba, egy óra vagy bármi, akkor csak ott szeretek lenni. Akkor nincs munka. Nincs hülye főnök. (Maximum egy sztori erejéig.) Kikapcsol és közben dolgoztat és mindig ráébreszt, hogy a francba is, csak ezt kéne mindig csinálni.

 

Talán a peremén vagyok most a Főnixnek úgy hiszem.
Nekem egy fontos mérföldkő volt az életemben, sokat formált, segített nekem, mélyen ezt érzem. Nem hiszem, hogy az itt megszerzett alapokat le lehetne robbantani rólam az elmúlt 3 év után, de nem is engedném.

Egy fiatal madár, aki repülni vágyik, még nem tudja hogyan kell, de már próbálgatja a szárnyait!

 

Én jelenleg nem nagyon vagyok a Főnixben. Mint színész. Ez részben szerencsétlen helyzetekből adódott így, részben az én döntésem, hogy így legyen. Azért is, mert ezt is itt tanultam: a félmegoldás sem színpadon, sem az életben nem jó. Vagy teljesen kell valamit csinálni, vagy ha az ember nem tudja, nem kell csinálni. Lavírozni lehet, de az nagyon fárasztó. Ettől függetlenül a Főnix bennem van, mert ide térek vissza. Néha úgy, hogy a Főnix nem is tud róla (mert más társulatok előadásaiban, próbáin a Főnixben tanultakat használom), máskor úgy, hogy feltűnök egy fontos eseményen. Mert fontos, hogy mi zajlik.

Valahol a nyelőcső tájékán.

 

 

És tovább...

Igyekszem ellazítani a torkomat. Hátha le tudjuk nyelni egymást.

 
 

Erre a kérdésre még sosem tudtam válaszolni, továbbra is hiszek benne, hogy majd az élet alakítja. Ami biztos, hogy ősszel folytatódik a Bernarda próba.

 

Céljainkat kőbe, a hozzá vezető utat homokba kell vésni (amire a Főnix mutatott rá). Ember tervez, Isten végez, én megteszem a magamét.

Soha nem látok nagyon előre. Most a Bernarda Late Night Show készül. Ebben vagyok, és ennek a bemutatójáig tart a naptáram. Boldog vagyok, mert úgy érzem, sikerült egy olyan csapatot összehozni, ahol nagyon egyféleképpen gondolkodunk arról, mi is a színház. Ebben hiszek, és ez ad erőt. Volt bennem némi félelem, hogy a próbaidőszakba beékelődik egy nyári szünet, de az utolsó próbákon megnyugodtam. Éppen azért, mert tudom, egy rugóra jár az agyunk ebben a csapatban. Minden próbafolyamat egyben egy beszélgetés a színházról az alkotók között, és tudom, a következő évad végén ezt a beszélgetést ugyanott fogjuk tudni folytatni, ahol júniusban abbahagytuk.

 

Csak úgy mint eddig.

Legyenek jó és rossz próbáink!

Csináljuk jó előadásokat!

Nevettessük vagy ríkassuk meg a nézőket!

Csaljunk mosolyt a gyerekek arcára!

Játszunk!

 

Élmény...

A legjobb élményem az volt, amikor másodévesen fűzfaköltők verseit kellett felolvasnunk. Életemben először éreztem, hogy milyen igazán humorosnak lenni a színpadon. Nem erőlködve, hanem játszva. Olyan jól esett hülyéskedni, mint még soha!
Az egyik legrosszabb élményem az volt, amikor Hartai Laura beállt helyettem a másodéves vizsgaelőadásunkba, mert úgy volt, hogy nem tudok levizsgázni, és ő fog beugrani. Az első próbán megoldott valamit, amivel én fél éve szenvedtem. Tiszta szívemből gyűlöltem őt ezért. :-)

 
 

Majdnem az egyetlen hely, ahol az emberek köszönnek egymásnak és el is köszönnek egymástól. Ez egy állandó jó élmény. (Aztán annál nagyobbat csattan, mikor az eladónak hangosan és érthetően mondom: „Viszlát”, mire kukán mered a semmibe. Tényleg ennyire nehéz kimondani azt, hogy „Viszlát”??!!).

A legjobb élmény a megérkezés volt. Az első évnyitón elsírtam magam, annyira boldog voltam. Hosszú keresgélés után végre úgy éreztem hogy a helyemen vagyok.

 
 

... minden próbaidőszak, ahogy egy szövegkönyvből előadás születik. Amikor túl tudunk lépni a vélt határainkon, a félelmeinken. Jó élmény minden bemutató. Az első megpróbáltatás. Jó a kezdés előtti izgalom, jó a siker, az előadás utáni kielégültség, megkönnyebbülés. Az nem jó, amikor elégedetlen vagyok, de végső soron az is csak előre visz.
Nem jó, amikor utolsó pillanatban érkezünk meg egy vidéki előadásra, mert lerobban az autó, amiben ülünk, vagy, mert hóakadály van, de annál jobb, hogy mégis időben elkezdjük az előadást, mert bármit megoldunk.

A legjobb élményem: Egy általam rendezett előadás után egy férfi beírta a vendégkönyvbe: elsírta magát. A legjobb élmény az, ha a közönség sír, nevet, reagál. A színházban egy dolog fontos: érj el valamilyen hatást, ne légy átlagos, ne légy közönyös. Nem szeretem az átlagosan jól teljesítő művészeket. Sokkal többre becsülöm azokat, akik zseniális és pocsék előadásokat is csinálnak. Éppen azért, mert képesek zseniálisat alkotni, ennek pedig mellékterméke, hogy néhány előadás mondjuk mellé megy…
A legrosszabb: Az egyik színész egy beszélgetésben egy másikról azt mondta, én színész vagyok, te nem. Mindezt azért, mert neki volt papírja arról, hogy színművész, a másiknak nem. Ez a történet számomra hátborzongató. A színház nem papíralapú. Majd legközelebb elküldöm a nézőknek papíron, ki volt jó az előadáson és ki nem. A színház harc, méghozzá olyan, amelyikben bármelyik este elbukhatsz. Ha az nap este rossz voltál, lengetheted a papírod a nézőnek… Ha elbízod magad, akkor aznap este rossz is leszel…

 
 

Csoporttársammal éppen a színházterem előterében próbáltunk bohóctréfákat, mielőtt beültünk megnézni egy javító próbát. Váratlanul belépett egy szemüveges, fiatal férfi, aki hirtelen kissé zavarba is jött mikor észrevette, hogy félbeszakított valamit és bocsánatkérés közepette megkérdezte, hogy a többieket hol találja. Mi feleltünk, hogy az udvaron gyülekeznek; ő pedig a választ megköszönve gyorsan elsietett a helyszínről és magával vitte szerénységét is.
Majd a próba kezdetével ott állt előttünk egy belevaló, ízig-vérig Lúdas Matyi, mi pedig nem győztünk pislogni, hogy ugyanazt a személyt látjuk, akit még pár perccel ezelőtt mi igazítottunk útba.
Számomra ilyen az igazi színész, aki a színpadon ragyog ki a tömegből, és nem a furcsa öltözete miatt az utcán.

 

Végül...

A színházért vagyok itt.

Hogy színpadon álljak, hogy játszva gondolkoztassak el embereket. Hogy valamit üzenjek nekik. És hogy ezt egyre jobban tegyem. Ezért választottam a média szakmát is társnak, de az csak munka. Ez meg valahol, a kezdeti kudarcok ellenére is szerelem maradt.

 

Amikor idejöttem, úgy gondoltam, szeretném megtanulni a technikát, ami a szakma alapja. A cél ma sem változott meg, de egy kicsit magasabb szinte emelkedett. Szeretnék eljutni oda, hogy ki tudjam magam teljesíteni művészileg, magas kvalitáson. Úgy alkotni, hogy az bárhol megállja a helyét. Miért? Mert nincs más választásom. Vagyis, persze, lenne... de egyszer majd úgy szeretnék meghalni, hogy úgy éltem, ahogy kellett.

úgy szeretnék az életemre visszatekinteni, hogy ÉLTEM.

 

A legősibb kérdésre keresem én is a választ és az utam erre hozott. Mi dolgom a világban?

A Főnix egy olyan hely, ami segíthet megtalálni a választ akár növendékként, akár majd színészként, vagy színházi emberként. Önismeret, játék, gondolatok és szembenézés. Ezek azok a dolgok, amik elvezethetnek a válaszhoz. Ezek azok a lényegi dolgok, amik a Főnixben megvannak.

 

Az önmegvalósítás elcsépelt szó lett.

Már-már negatív a jelentése. Pedig ha rájössz arra, hogy egyedül nem lehet önmegvalósítani, akkor kiderül: más célod nem is lehet az életben. Csak az önmegvalósítás a látszattal ellentétben nem egocentrikus dolog. Ha egyedül valósítod meg magad, akkor gyakorlatilag a saját köldöködnek éled az életed. Ha rájössz, hogy az önmegvalósítás csak társakkal lehetséges, és valójában a produktumnak van egy közönsége, akkor máris új jelentést kap az önmegvalósítás. Ha rájössz, hogy ki vagy, és magadat tudod építeni, akkor fogsz tudni olyat alkotni, ami hat másokra, és üzen valamit. Folyamatosan keresni kell önmagad, és ezért vagyok itt, hogy meglássak valamit magamból másokban, ami továbbadható, akár a színésznek, akár a nézőnek. Ehhez azonban fel kell tudni ismerni magad a részletekben.

 

... hogy megtaláljam önmagam,

ez az egész egy nagy önismereti játék is valahol, nekem ez nagyon érdekes. Valamint azért is, mert jól érzem magam. Szeretem, amikor egy hosszú próba után nem csak elfáradok, hanem fel is töltődöm egyben.

 

... mert szeretem.

Mert fontos. Fontosak az előadások, az emberek, akik itt vannak. Szeretek velük dolgozni, játszani. Fontos, hogy itt mindig van mit tanulni.

 

Bár nem itt kaptam az első színházi impulzusokat, de ide térek vissza,ehhez nyúlok vissza, tehát ez az igaz számomra. Mástól is kaptam fontos dolgokat, de a legtöbb eszközért ide nyúlok vissza.

A célja pedig az, hogy segítsek valamit, amit igaznak tartok.

Azt hiszem, ennyire egyszerű.

 

 

 

 
         

 

Kapcsolat

   +3620 384 6658  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   ||

  Impresszum 

Oldaltérkép  |

 Adatkezelés |