|
|
Kuffervizit
Néha nem árt számot
vetni. Megnézni, hol tartunk. Szembenézni azzal, hol
nem.
Színész, rendező,
színinövendék segítettek néhány éve abban,
hogy rápillantsunk, mi van és mi nincs a bőröndben, amit
cipelünk magunkkal. Ez a kuffervizit.
|
|
A Főnix egy művészeti
műhely,
amelynek fókuszában a
színésznevelés áll. De nem csak a színészmesterségre
nevel: látásmódot tanít, elméleti és gyakorlati szinten
segít elsajátítani nem csak a mesterséget, de azt a
fajta esztétikai és emberi attitűdöt, ami az életben is
hasznos, gyakorlatilag nélkülözhetetlen hozzáadott
értékkel bír.
|
|
Színházi Műhely,
ahol nem csak a
színészmesterséget lehet ellopni, hanem egy érettebb,
hideg-fejűbb, átgondoltabb látásmódot is.
Színtársulat, amely küzd a névtelenség, az
őt körülvevő méltánytalan csönd ellen.
|
|
A Főnix egy fészek.
Légy akár tag a társulatban, akár néző,
kirepülsz, visszatérsz. Valami, ahova tartozni lehet, és
valami, amihez tartozni érdemes.
A Főnix egy színházi műhely,
ahol nem csak szakmát tanulnak a növendékek, hanem
gondolkodást, emberséget, érzékenységet is. Egy színház,
ahol szerethető jó előadások születnek. Egy társulat,
ahol tehetséges emberek játszanak. |
A Főnix egy jó bázis.
|
|
|
Egy olyan sziget,
amely menedéket nyújt
századunk hamis értékeken alapuló rendszerében, korunk
trendjétől eltérő mintákat ad, mind a gondolkodásában,
mind az ember-ember és az ember-világ viszony, többek
közt önmagunkhoz fűződő viszony tekintetében, előadásain
és tanításain keresztül.
|
|
A Főnix egy közösség,
ahol kitartó emberek,
kitartó és kemény munkával értéket képesek létrehozni a
mai társadalomban.
Úgy gondolom, hogy az itt lévő emberek nem csupán
szórakoztatni akarnak, hanem valóban tükröt szeretnének
tartani a világ felé.
A Főnix egy értékrend.
Hagyomány. Képzés. Nem
futószalagon, emberséggel.
Az emberek színháza. Nem
feltétlenül jóké, csak nagyon embereké.
|
|
Mikor ide kerültem...
|
|
... azzal a mellénnyel
érkeztem, hogy én már kétszer harmadrostáztam a
kaposvári színészszakon. Majd jól megmutatom én, hogy
mennyire jó vagyok. Aztán valahogy úgy, mint a
vezetésben (és talán minden másban is van), minél többet
tudtam meg a szakmáról, annál kisebb lett ez a mellény.
Most éppen jó rám. Azt hiszem... |
|
.... még félig gyerek voltam,
aki nagyon szeretett volna a felnőttek közé kerülni.
Hoztam magammal a kíváncsiságomat, a
színházszeretetemet, a lelkesedésemet, és a vágyaimat,
hogy lehessek akármi.
|
... egy megszeppent űrlény
voltam, aki alig érzékelt valamit a körülötte lévő
világból, ehhez nyilván a korom is hozzájátszott persze,
meg hogy vidéken nőttem fel. Határozatlan voltam és
félszeg. |
|
|
.. egy lány voltam, aki
színész akart lenni, de mégsem hitte el, hogy az
lehet. Aki mégis azt hitte, erről már sok
mindent tud. Semmit nem tudott, és nem is azért
akart színész lenni, amiért ma. |
... igazából engem
hoztak a Főnixbe, sok ismerős és ismeretlen várt
itt. Gyerek voltam, és ma is sokszor próbálok
ahhoz a gyerekhez visszanyúlni, aki akkoriban
voltam, ahhoz a játékkedvhez, ami akkor bennem
volt. Nem tudom van-e olyan ember, aki annyi
ideig járt a drámastúdióba, mint én, de talán én
vagyok az, aki a legtöbb vizsgát megélte a
Főnixben a középiskolás csoporttól, egészen
addig, amíg felnőttként végeztem. Remélem,
amikor végeztem, akkor is volt még bennem
gyerek, és azóta is maradt még… |
|
Kaptam... |
|
... azt a gondolatot és
hitet,
hogy a színészet nem csak
„kiválasztottaké”. Hogy a színész is szakember. Hogy
mindez nem azon múlik, hogy valaki mennyire elvont és
„lilagőzös”, hanem azon, hogy ki képes küzdeni azért,
hogy a saját kis világát ki tudja nyitni és meg tudja
mutatni másoknak.
|
|
|
... szakmai látásmódot.
Jelen lenni a saját
életemben is. Figyelni. Rájönni, hogy noha viccet nem
tudok mesélni, nevettetni azért még én is tudok kicsit.
Felnőtt korúként jöttem ide és felnőtt "gyerekként"
végeztem el.
Máshogy nézem az előadásokat. Azt szoktam mondani, akkor
igazán jó egy előadás, ha elfelejtem azt nézni, ki
hogyan beszél, gesztikulál, vagy hogy itt vajon milyen
rendezői utasítás miatt ment át a színész A pontból
B-be. Ha csak ezt látom végig, az baj. Nem azért mert
rossz, hanem mert érdektelen. Ezt is itt tanultam meg.
És lassan olvasni és értelmezni. Embereket látni
tulajdonságokkal a szavak mögött. Emberismeretet, úgy
önmagában is.
|
|
... olyan tanárokat,
akik nem egy kaptafára
szabják a tananyagot, akik megnézik, ki az a tanítvány,
aki a kezük alatt van, és kellő érzékenységgel és valódi
szándékkal állnak hozzám. Valódi szándékkal az iránt,
hogy hozzásegítsenek ahhoz a tudáshoz, ami a
felelősségteljes művészi munkához elengedhetetlen.
Igényességet. Művészi és emberi értelemben.
És Barátokat, ami szintén nem elhanyagolható dolog.
|
... a technikai és egyéb
tudás mellett a legfontosabb, hogy megtanultam a színház
tiszteletét.
Nemrég újra meg kellett
fogalmaznom magamnak, kik azok, akikkel szívesen
dolgozom együtt egy-egy előadásban, és arra jutottam:
azokkal, akikben megvan a kellő tisztelet és alázat
Thália felé. Ha nincs meg valakiben a színház tisztelete,
lehet bármilyen tehetséges, nem vagyok képes
együttműködni vele. Nem a színháznak és a nézőnek kell
tisztelnie a színészt, a színésznek kell tisztelnie a
színházat és a nézőt. Nálam ez alapszabály, és ezt a
Főnixben tanultam.
|
|
A legeslegfontosabb, amit
kaptam: élni fáj, de élni mégis jó! |
|
Talpraesettebb lettem,
jobban ki tudom fejezni
magam, közvetlenebb lettem, bár még nem teljes a siker.
Megtanultam, hogy ehhez a szakmához erősnek kell lenni
lelkileg és nagyon kell ismerni magamat, mert csak
magamra számíthatok.
Megtanultam, hogy egy szerep sosincs kész, mindig lehet
formázni, alakítani, tökéletesíteni.
Megtanultam elengedni.
Megtanultam lenni a hétköznapokban.
És megtanultam, hogy tisztelet és kellő alázat nélkül ez
a szakma nem működik.
|
Színházat kaptam a Főnixtől!
Az átváltozás varázslatát.
Nevetést, sírást, kiabálást, suttogást, figyelmet,
tapsokat. Tapsok előtti hosszú csendeket. Barátokat,
beszélgetéseket, összeveszéseket, kibéküléseket.
Helyzeteket, megoldásokat, komédiát és tragédiát.
A
játék örömét.
|
|
Ha nem keveredtem volna a
Főnixbe... |
... Sokkal kevésbé lennék tudatos, kevésbé
ismerném magam, és valószínűleg már rég nem lennék
Magyarországon. |
... Valószínűleg továbbra
is próbálnám megkreálni mű-céljaimat egy valótlan
valóságban. Azt tenni, ami nem a feladatom, ahelyett,
hogy szembenéznék. |
|
|
... Nem tudom, valószínűleg
épp az egyetemi jegyzeteimet csapkodnám a fejemhez, hogy
miért tanulok már megint olyat, ami nem is érdekel.
De komolyabbra fordítva, zárkózottabb lennék szerintem,
és kevésbé tudnék hinni magamban, és amit biztosra
kijelenthetek, hogy kevesebb lennék egy értékes
baráttal, és rengeteg élménnyel. |
... lehet, hogy semmi
közöm nem lenne a színházhoz. Elvégeztem volna egy
gazdasági főiskolát, és rendes nyolc órában dolgozó
logisztikai szakmenedzser lennék. Valószínűleg sokkal
unalmasabbak lennének a hétköznapjaim, mint most.
|
|
... Egyik tanárom azt
mondta, belőlem színházi kritikus lesz. Tévedett. A
Főnix nélkül valószínűleg igaza lett volna. Örülök, hogy
a túloldalon lehetek. |
... Nem tudnám így
beosztani az energiáimat. Nem lennének alapvető emberi
és színészi eszközök a kezemben. Nem lennék ennyire
figyelmes jó történetek iránt.
|
|
Őszintén nem tudom.
Kallódnék? Nem hiszem. Hiányozna mindig valami?
Valószínűleg. Nem tartoznék sehova? Nem biztos. Az
viszont az, hogy nem csak a tanárok voltak rám hatással,
hanem az osztálytársam is. Tőle is rengeteget kaptam.
Barát lett a végére? Inkább társ. Játszótárs. Munkatárs.
Nézőtárs. Hallgató és hallgatnivaló társ. Nélküle sem
lennék ugyanaz. |
A Főnix „arca"... |
|
A Főnix arca szerintem az
emberség.
És ez az egyik is, amiben különbözik más
társulatoktól, iskoláktól, csoportoktól, a másik pedig a
szakma iránti alázat. Manapság a legtöbb helyen
futószalagra helyezik az embert, személytelenül bánnak
vele és mindezért sok pénzt is kérnek.
Itt a három év tanulás alatt úgy éreztem, hogy figyelnek
rám, segítenek és támogatnak, és ami a legfontosabb
emberként és nem tömegcikként kezelnek. |
|
A Főnix egy érdekes
hely, és szokatlan a mai világban.
Az ember annyit ismer meg
belőle és annyit tud belőle kivenni, amennyire beengedi
magába. Itt nem a marketingé a főszerep, nincsenek
hangzatos (és irreális) ígéretek. De ha nem sajnálod a
kemény munkát és fogsz egy ásót, akkor biztos, hogy
megtalálod benne a kincseidet. Éppen azokat, amiket meg
kellett találnod. A kérdés már csak az, mennyire
keményen és elszántan vagy hajlandó ásni. És a végén már
nem is lehet tudni, hogy te engedted be magadba a
főnixmadarat, hogy segítsen kiásni a kincseidet, vagy a
főnixmadár engedte, hogy felfedezd. Talán egyik sem
sikerülhet a másik nélkül.
|
Nézőkkel beszélgetve azt
mondják, a Főnixnek varázsa van.
Van egy ismerősöm, aki
mindig érdeklődik, mikor láthat minket újra és azt
mondja, megszerette a Főnixet. Azt hiszem, ez a Főnix
titka: szeretetre méltó. Nem a szó becézgető értelmében,
hanem komolyan. Szeretetre méltónak lenni, nem azt
jelenti, hogy valami cuki, hanem azt, hogy megdolgozott
azért a szeretetért.
|
|
A Főnix olyan színház,
ahol fontos a klasszikus értelemben vett művészi érték.
Nem úgy mennek haza
előadás után a nézők, hogy „színház kipipálva, hova
menjünk inni”. A Főnix előadásaiban magukra ismernek,
akár gyerekelőadásról, akár tragédiáról legyen szó. A
Főnix előadásairól lehet beszélgetni, lehet szeretni,
vagy nem szeretni, de közömbös nem marad.
|
Értéket teremt és
gondolkodtat.
Vannak színházak, amik
ugyanerre törekednek. Nem sok, de akad. A Drámastúdióban
nevelnek minket. Arra is, hogy amiért dolgozunk 3 évig,
arra senki nem kényszerített. Magunkért tesszük,
magunktól döntöttünk így. És egy idő után, ha már
színpadra kerül az ember, akkor meg már másokért is
vagyunk. Azokért a nézőkért, akiknek mondani, üzenni
szeretnénk valamit. Lehet, hogy már a Drámastúdióban is ez
nevelődik belénk? Ez máshol nincs így. Máshol
önmegvalósítás megy. Talán még a színműn is.
Nincs róla visszhang. Nem ismerik (el?). Miért? Ebben
nagyon más, és jó lenne, ha ebben kicsit azért mégis
csak olyan lenne, mint a kőszínházak.
|
|
A Főnixnek van egy
drámastúdiója, ami gyakorlatilag „kitermeli” a
társulatot. Ilyet láttam már máshol is, nem sokat, de
láttam. Talán a legfontosabb - amit nem sok helyen
láttam -, hogy a Főnix vezetője nemcsak a színészt,
hanem magát a növendéket, az embert szereti. Máshol egy
ilyen hozzáállás miatt a csoport megreked az
amatőrségben. Én ezt láttam. Itt nem.
|
|
Én a Főnix-ben, bennem a
Főnix... |
Bárhol bármit csinálok, ami
színházzal kapcsolatos, bennem van a Főnix, amit
tanultam, tapasztaltam. Ha más társulatban játszottam,
akkor is ott volt velem. Bármerre sodor a sors, bárhol
kapok feladatot, fontosnak tartom, hogy ne felejtsem el,
amit a színházról és a tiszteletről tanultam itt. Ha
egyszer elfelejteném, akkor pofozzatok fel nyugodtan, de
nem fogom. Az ember lassan gyűjti a tudását az életben,
és néha nehéz már visszatalálni az origóhoz, de bármerre
is haladok pontosan meg tudom határozni, hogy honnan
indultam. Egy képzeletbeli színházi születési anyakönyvi
kivonaton ez állna: Születési hely: Főnix Művészeti
Műhely. |
|
A Főnix bennem a
MŰHELY, ahonnan indultam, és ahova visszajárok.
A SZÍNHÁZ, ahol játszom, de ha kell, plakátot
tervezek, jelmezt varrok, díszletet építek,
világítok, hangosítok. És a DRÁMASTÚDIÓ,
ahol tanítok, és igyekszem valamit visszaadni abból,
amit kaptam. A Főnix a mindennapjaim része. Talán ezért
vagyok a Főnix mindennapjainak része. A Főnix-ben én
színész vagyok, néha diák, aztán két órával később tanár
és ha kell plakáttervező, varrónő, világosító,
hangosító.
Vagy lehet, hogy az egész fordítva igaz. |
|
Hol van bennem a Főnix?
Vándorol. Van, mikor a legfontosabb. Van mikor hátrébb
szorul, hogy valamiből eltartsam magam. De ha valahol
jelen kell lennem, legyen az egy próba, egy óra vagy
bármi, akkor csak ott szeretek lenni. Akkor nincs munka.
Nincs hülye főnök. (Maximum egy sztori erejéig.)
Kikapcsol és közben dolgoztat és mindig ráébreszt, hogy
a francba is, csak ezt kéne mindig csinálni. |
|
Talán a peremén vagyok
most a Főnixnek úgy hiszem.
Nekem egy fontos mérföldkő volt az életemben, sokat
formált, segített nekem, mélyen ezt érzem. Nem hiszem,
hogy az itt megszerzett alapokat le lehetne robbantani
rólam az elmúlt 3 év után, de nem is engedném. |
Egy fiatal madár, aki
repülni vágyik, még nem tudja hogyan kell, de már
próbálgatja a szárnyait!
|
|
Én jelenleg nem nagyon
vagyok a Főnixben. Mint színész. Ez részben szerencsétlen
helyzetekből adódott így, részben az én döntésem, hogy
így legyen. Azért is, mert ezt is itt tanultam: a
félmegoldás sem színpadon, sem az életben nem jó. Vagy
teljesen kell valamit csinálni, vagy ha az ember nem
tudja, nem kell csinálni. Lavírozni lehet, de az nagyon
fárasztó. Ettől függetlenül a Főnix bennem van, mert ide
térek vissza. Néha úgy, hogy a Főnix nem is tud róla
(mert más társulatok előadásaiban, próbáin a Főnixben
tanultakat használom), máskor úgy, hogy feltűnök egy
fontos eseményen. Mert fontos, hogy mi zajlik. |
Valahol a nyelőcső tájékán. |
|
És tovább... |
|
Igyekszem ellazítani a
torkomat. Hátha le tudjuk nyelni egymást. |
|
|
Erre a kérdésre még sosem
tudtam válaszolni, továbbra is hiszek benne, hogy majd
az élet alakítja. Ami biztos, hogy ősszel folytatódik a
Bernarda próba. |
|
Céljainkat kőbe, a hozzá
vezető utat homokba kell vésni (amire a Főnix mutatott
rá). Ember tervez, Isten végez, én megteszem a magamét. |
Soha nem látok nagyon
előre. Most a Bernarda Late Night Show készül. Ebben
vagyok, és ennek a bemutatójáig tart a naptáram. Boldog
vagyok, mert úgy érzem, sikerült egy olyan csapatot
összehozni, ahol nagyon egyféleképpen gondolkodunk
arról, mi is a színház. Ebben hiszek, és ez ad erőt.
Volt bennem némi félelem, hogy a próbaidőszakba
beékelődik egy nyári szünet, de az utolsó próbákon
megnyugodtam. Éppen azért, mert tudom, egy rugóra jár az
agyunk ebben a csapatban. Minden próbafolyamat egyben
egy beszélgetés a színházról az alkotók között, és
tudom, a következő évad végén ezt a beszélgetést
ugyanott fogjuk tudni folytatni, ahol júniusban
abbahagytuk.
|
|
Csak úgy mint eddig.
Legyenek jó és rossz próbáink!
Csináljuk jó előadásokat!
Nevettessük vagy ríkassuk meg a nézőket!
Csaljunk
mosolyt a gyerekek arcára!
Játszunk! |
|
Élmény... |
A legjobb élményem az volt,
amikor másodévesen fűzfaköltők verseit kellett
felolvasnunk. Életemben először éreztem, hogy milyen
igazán humorosnak lenni a színpadon. Nem erőlködve,
hanem játszva. Olyan jól esett hülyéskedni, mint még
soha!
Az egyik legrosszabb élményem az volt, amikor Hartai
Laura beállt helyettem a másodéves vizsgaelőadásunkba,
mert úgy volt, hogy nem tudok levizsgázni, és ő fog
beugrani. Az első próbán megoldott valamit, amivel én
fél éve szenvedtem. Tiszta szívemből gyűlöltem őt ezért.
:-) |
|
|
Majdnem az egyetlen hely,
ahol az emberek köszönnek egymásnak és el is köszönnek
egymástól. Ez egy állandó jó élmény. (Aztán annál
nagyobbat csattan, mikor az eladónak hangosan és
érthetően mondom: „Viszlát”, mire kukán mered a semmibe.
Tényleg ennyire nehéz kimondani azt, hogy
„Viszlát”??!!). |
A legjobb élmény a
megérkezés volt. Az első évnyitón elsírtam magam,
annyira boldog voltam. Hosszú keresgélés után végre úgy
éreztem hogy a helyemen vagyok. |
|
|
... minden próbaidőszak,
ahogy egy szövegkönyvből előadás születik. Amikor túl
tudunk lépni a vélt határainkon, a félelmeinken. Jó
élmény minden bemutató. Az első megpróbáltatás. Jó a
kezdés előtti izgalom, jó a siker, az előadás utáni
kielégültség, megkönnyebbülés. Az nem jó, amikor
elégedetlen vagyok, de végső soron az is csak előre
visz.
Nem jó, amikor utolsó pillanatban érkezünk meg egy
vidéki előadásra, mert lerobban az autó, amiben ülünk,
vagy, mert hóakadály van, de annál jobb, hogy mégis
időben elkezdjük az előadást, mert bármit megoldunk.
|
A legjobb élményem: Egy
általam rendezett előadás után egy férfi beírta a
vendégkönyvbe: elsírta magát. A legjobb élmény az, ha a
közönség sír, nevet, reagál. A színházban egy dolog
fontos: érj el valamilyen hatást, ne légy átlagos, ne
légy közönyös. Nem szeretem az átlagosan jól teljesítő
művészeket. Sokkal többre becsülöm azokat, akik
zseniális és pocsék előadásokat is csinálnak. Éppen
azért, mert képesek zseniálisat alkotni, ennek pedig
mellékterméke, hogy néhány előadás mondjuk mellé megy…
A legrosszabb: Az egyik színész egy beszélgetésben egy
másikról azt mondta, én színész vagyok, te nem. Mindezt
azért, mert neki volt papírja arról, hogy színművész, a
másiknak nem. Ez a történet számomra hátborzongató. A
színház nem papíralapú. Majd legközelebb elküldöm a
nézőknek papíron, ki volt jó az előadáson és ki nem. A
színház harc, méghozzá olyan, amelyikben bármelyik este
elbukhatsz. Ha az nap este rossz voltál, lengetheted a
papírod a nézőnek… Ha elbízod magad, akkor aznap este
rossz is leszel… |
|
|
Csoporttársammal éppen a
színházterem előterében próbáltunk bohóctréfákat,
mielőtt beültünk megnézni egy javító próbát. Váratlanul
belépett egy szemüveges, fiatal férfi, aki hirtelen
kissé zavarba is jött mikor észrevette, hogy
félbeszakított valamit és bocsánatkérés közepette
megkérdezte, hogy a többieket hol találja. Mi feleltünk,
hogy az udvaron gyülekeznek; ő pedig a választ
megköszönve gyorsan elsietett a helyszínről és magával
vitte szerénységét is.
Majd a próba kezdetével ott állt előttünk egy belevaló,
ízig-vérig Lúdas Matyi, mi pedig nem győztünk pislogni,
hogy ugyanazt a személyt látjuk, akit még pár perccel
ezelőtt mi igazítottunk útba.
Számomra ilyen az igazi színész, aki a színpadon ragyog
ki a tömegből, és nem a furcsa öltözete miatt az utcán.
|
Végül... |
|
A színházért vagyok itt.
Hogy színpadon álljak, hogy
játszva gondolkoztassak el embereket. Hogy valamit
üzenjek nekik. És hogy ezt egyre jobban tegyem. Ezért
választottam a média szakmát is társnak, de az csak
munka. Ez meg valahol, a kezdeti kudarcok ellenére is
szerelem maradt.
|
|
Amikor idejöttem, úgy gondoltam,
szeretném megtanulni a technikát, ami a szakma alapja. A
cél ma sem változott meg, de egy kicsit magasabb szinte
emelkedett. Szeretnék eljutni oda, hogy ki tudjam magam
teljesíteni művészileg, magas kvalitáson. Úgy alkotni,
hogy az bárhol megállja a helyét. Miért? Mert nincs más
választásom. Vagyis, persze, lenne... de egyszer majd
úgy szeretnék meghalni, hogy úgy éltem, ahogy kellett.
úgy szeretnék az életemre
visszatekinteni, hogy ÉLTEM.
|
|
A legősibb kérdésre keresem
én is a választ és az utam erre hozott. Mi dolgom a
világban?
A Főnix egy olyan hely, ami
segíthet megtalálni a választ akár növendékként, akár
majd színészként, vagy színházi emberként. Önismeret,
játék, gondolatok és szembenézés. Ezek azok a dolgok,
amik elvezethetnek a válaszhoz. Ezek azok a lényegi
dolgok, amik a Főnixben megvannak.
|
|
Az önmegvalósítás
elcsépelt szó lett.
Már-már negatív a
jelentése. Pedig ha rájössz arra, hogy egyedül nem lehet
önmegvalósítani, akkor kiderül: más célod nem is lehet
az életben. Csak az önmegvalósítás a látszattal
ellentétben nem egocentrikus dolog. Ha egyedül valósítod
meg magad, akkor gyakorlatilag a saját köldöködnek éled
az életed. Ha rájössz, hogy az önmegvalósítás csak
társakkal lehetséges, és valójában a produktumnak van
egy közönsége, akkor máris új jelentést kap az
önmegvalósítás. Ha rájössz, hogy ki vagy, és magadat
tudod építeni, akkor fogsz tudni olyat alkotni, ami hat
másokra, és üzen valamit. Folyamatosan keresni kell
önmagad, és ezért vagyok itt, hogy meglássak valamit
magamból másokban, ami továbbadható, akár a színésznek,
akár a nézőnek. Ehhez azonban fel kell tudni ismerni
magad a részletekben.
|
|
... hogy megtaláljam
önmagam,
ez az egész egy nagy
önismereti játék is valahol, nekem ez nagyon érdekes.
Valamint azért is, mert jól érzem magam. Szeretem,
amikor egy hosszú próba után nem csak elfáradok, hanem
fel is töltődöm egyben.
|
|
... mert szeretem.
Mert fontos. Fontosak az
előadások, az emberek, akik itt vannak. Szeretek velük
dolgozni, játszani. Fontos, hogy itt mindig van mit
tanulni.
|
|
Bár nem itt kaptam az első
színházi impulzusokat, de ide térek vissza,ehhez nyúlok
vissza, tehát ez az igaz számomra. Mástól is kaptam
fontos dolgokat, de a legtöbb eszközért ide nyúlok
vissza.
A célja pedig az, hogy
segítsek valamit, amit igaznak tartok.
Azt hiszem, ennyire
egyszerű.
|
|
|
|