|
|
Megjelent:
http://www.tollal.hu/mu/balage:-szinesz-avatas-mesterfokon
Írta:
Balage
2011.06.23.
Színész avatás
mesterfokon
2011. június 19-én új
színészek hagyták el a Főnix Színház pódiumát. Ezúttal
Bálint Örs, Bognár Anita, Preyer Enikő,
Tirczka
Albertina lépett ki a növendékek soraiból.
De ne szaladjunk ennyire
előre, mindent csakis a maga sorrendjében. Már a tavalyi
nyílt színi-vizsganapon eldöntöttem, hogy ha időm
engedi, idén is ott leszek ezen a zseniális
rendezvényen. Mert ugyan a színházi növendékeknek,
illetve családtagjaiknak, ez egy igen fontos évzáró
vizsgasorozat; számunkra, kívülállók számára, ez nem
más, mint egy egész napos előadássorozat. Méghozzá ez
egyetlen fillérbe sem kerül, hiszen a közönséglátogatás
ingyenes.
A megnyitón elhangzott egy
nagyszerű eszmefuttatás az értékekről és az időt
állásról. Van úgy, hogy bele sem gondol az ember abba,
hogy egy-egy szakmára milyen hatással lehetnek a
hirtelen fellángoló, futótűzként szétterjedő, ám
ugyanilyen gyorsan kihaló sztár-dolgok. És míg Bicskei
Kiss László a saját maga által is kedvelt Stand Up
Comedy műfaját állította szembe Shakespeare, vagy akár
„csak" Wass Albert időtálló, évtizedeken, évszázadokon
át is emlegetett műveinek, én továbbmennék e téren.
Hiszen elég körbenéznünk rohanó hétköznapjainkban, s
minden területen megláthatjuk jelenünk múlandó
sztárjait. Hol van már Voltaire, vagy akár csak
Gárdonyi? Helyettük az irodalom rovására menő
pletykalapok tűntek fel otthonunk „könyveiként", melyek
sokkal inkább lekötik a mai fiatalok (és valljuk be, az
idősebbek) idejét is, mint egy komolyabb olvasmány. De
ha a zenét nézzük, ott is a hirtelen feltörekvő
újabbnál-újabb (sokszor általam is kedvelt) megasztárok
sikere megfakítja, akár ellehetetleníti az olykor hosszú
évtizedeken át zenét tanuló művészeink hírnevét, életét.
De nehogy azt higgyük, hogy ez a jelenség csakis a
kultúrát érinti, hiszen elég a technikai újdonságokra
gondolnunk, s máris látható, hogy korunk felpörgött
életritmusával együtt szinte minden szakmában
megtalálható jelenség, az értékvesztés.
Ám míg vannak területek,
ahol valóban elveszik a múlt egy-egy meghatározó eleme,
addig vannak olyanok is, akik küzdenek ezek
megtartásáért. Ilyenek napjaink, sokszor anyagilag nem
túl stabil színházai, és ilyen a Főnix Színház is. Nem
véletlen, hogy ezek az évzáró vizsganapok ingyenesek,
hiszen lássuk be, itt nem csak a növendékek minél
nagyobb közönség előtt történő szerepeltetése a cél,
hanem egyfajta toborzásé is. Egy olyan toborzásé,
melynek végén a közönség soraiból többen is abba a
színpadon szereplő emberkék táborába szeretne tartozni,
kik pár perce még a saját figyelmüket kötötték le
történeteivel.
A színészek alakítása a
vizsgázó négy évfolyam között egyértelműen látható volt.
Míg a kiskorú fiókáknál néhol halk, esetenként hadaró
beszéd is előfordult, addig az első évfolyamosok már
csak nagyon ritkán rontottak a szövegben, s azt is
profikhoz méltóan vitték tovább. És bár a második
évfolyamba járók játéka közt szinte nem is lehetett
észrevenni semmilyen bakit, a harmadikasok, a végzősök,
mégis olyan lazasággal kezelték a rájuk bízott
szerepeket, hogy ez a könnyed játék még a hibátlanul
teljesítőekét is túlszárnyalta. Öröm volt nézni azt a
folyamatot, ahogy az évfolyamokon keresztül az „aranyos"
gyerekek komoly, mégis közvetlen felnőttekké alakultak
át előttünk az egymást követő darabokban.
A feladatok közt szerepeltek
beszédtechnikák, melyek közül kiemelném Èmile Ajar:
Előttem az élet című darabját, ahol ugyanazt a rövid
szöveget ugyanaz az egyén különböző hangsúllyal,
mimikával, kétféle szemszögben megvilágítva adta elő.
Zseniális alakítása nyomán mintha egyszerre két
különböző egyén álarca mögé pillanthattunk volna be, s ő
közben egy zseniális átalakuláson keresztül, melynek
során elmesélte, hogy egy árva kislány életében mit
jelentett egyetlen kedves cselekedet egy idegen nő
részéről. Az egyik verzióban reményt, míg a másikban
gonosz játszadozást.
Rengeteg ének hangzott el,
melyek némelyikét élő zongorakíséret segítette. Ezek
közül talán legkevésbé a közös énekek nyerték el a
tetszésemet, bár megjegyezném, hogy az Oroszlánkirályból
vett részlet kifejezetten nyerő befejezése volt a
vizsgáknak, mégis sokkal élvezetesebbekre sikerültek az
egyszemélyes dalok. Ezek közül egytől egyig mindegyiket
ki lehetne emelni, hely hiányában azonban csak a
Kabaré-t említeném meg. Ebben egy sztriptíztáncos
leányzó énekelte meg nekünk életét, valamint arra kérte
a közönséget, segítsünk neki, nehogy a mama megtudja mi
a foglalkozása.
További feladatként
szerepelt a mozgásszínészet. Ez egy hatalmas gyenge
pontja volt a napnak. Szerencsére csak egyetlen darab,
Anton Pavlovics szerelmesei szerepelt ezzel a
műsorszámmal. Megpróbálták bemutatni egy férfi és női
kapcsolat kialakulását, együttlétet és szakítását.
Kezdetben a lángoló szerelmet nézhettük és hallhattuk a
szívük dobbanását. Aztán a vívódást az irányítást
játszották el, hogy néha milyen könnyű a másikat
befolyásolni és különböző hatással lenni rá. Végül
megjelent az egymás elengedésébe torkoló harc, ahol hol
az egyik, hol a másik ragaszkodott jobban az
együttléthez. Talán leírva izgalmasnak hangzik a dolog,
de sajnos maga a produkció nem volt ennyire
érdekfeszítő.
És végül jöjjenek maguk az
előadások. Rengeteg részletet dolgoztak fel a vizsgázók,
így a rövidebb művekről általánosságban el lehet
mondani, hogy mindenki kitett magáért, és élvezetessé
tették a produkciókat, ez alól egyedül a Mozaikkockák
tekinthető kivételnek, mely a tavalyihoz hasonlóan most
is nevéhez méltóan szétszórt volt, átmenet nélkül a
különböző darabrészletek közt. Viszont itt hívnám fel a
figyelmet arra, hogy ez a nap elsősorban vizsganap, így
nem csak a közönség szórakoztatását kell szem előtt
tartani, hanem a diákok fejlődéséhez szükséges stílusok
közti váltások gyakorlását is. Éppen emiatt szerintem
ennyi még belefért.
A Fiókák által előadott
Grease bepillantást engedett az gimnáziumok fiataljainak
életébe, ahol a pasizás és a csajozás, valamint a
különböző csoportokba való bekerülés a legfőbb téma,
melyet humorral fűszerezve, és mindenképpen magukat
szívünkbe égetve tálaltak a legifjabbak.
Szép Ernő: Lila ákác-át
talán még az előbbihez képest is nagyobb profizmussal
adták elő a szereplők (szintén a fiókák soraiból),
melyben a férfi-nő közti barátság kapta a legnagyobb
hangsúlyt. A történet egy padon játszódik, melynél egy
bevallottan szerelmes nő próbálja elcsavarni a konokul
szerelem-mentes választottja szívét, ki ennek ellenére
folyamatosan szenvedéllyel átitatott bókokkal felel a
betámadásokra. És bár ebben a darabban minden
meglehetne, mely egy jó komédiához szükséges, mégis, az
ember kissé kevésnek érzi a cselekvést, így sajnos nem
aratott nálam felhőtlen sikert, viszont egyszer
mindenképp érdemes volt megnézni.
És míg az előbbi darab csak
néhol volt hiányos, úgy Bordos Annamária: Próbadrámája
egyértelmű mellényúlásnak bizonyult. Ebben egy olyan
műfajt mutattak be, melynél a szereplők menet közben
ébrednek rá arra, hogy egy cselekmény részei, s ezáltal
ők maguk szerették volna kezükbe venni a darab menetét.
A mű legfőbb hibája az volt, hogy előfordult, hogy
percekig csak hümmögtek a szereplők, s amikor a néző már
eléggé megunta ezt, csak akkor szólaltak meg. De sajnos
kiderült, hogy ez még rosszabb, mint a némaság, ugyanis
ilyenkor egyfolytában filozófiai beszédsorozatokba
bonyolódtak. Talán kezdetben tréfának is fel lehetett
fogni magát a darabot, de hetven percnyi tömény
filozófiáért igazán nagy kár volt.
Nem úgy Hubay Miklós: Fiatal
nők, kékben és pirosban című darabja! Mely a furcsa cím
ellenére egy pazar komédiaként tárult a szemünk elé,
központjában egy katonának be nem vonuló férfival, annak
hazaáruló menyasszonyával, valamint a srácba fülig
szerelmes leányzóval. Az már csak hab a tortán, hogy a
történet egy olyan lakásban zajlik, ahol valami mindig
történik. Ráadásul egy olyan házinénit fogtak ki a
lakók, kinek nem csak az állandó zsörtölődésétől, de a
végén már magától a látványától is nevethetnéket kap a
néző, a szó legpozitívabb értelmében. És hogy a létszám
teljes legyen, a szerző megfűszerezte a szereplőgárdát
egy szeretethiányos tiszttel is, aki az áruló kisasszony
mellett a katonáskodást kerülő srácot is megizzasztja jó
párszor. A nap legjobb komédiája, s egyben a végzősök
búcsúdarabja is volt ez a mű, mely méltó befejezésévé
vált tanulmányaiknak, s melyet szívből ajánlok
mindenkinek, ha épp valahol műsorra kerül.
Végül, ha már a közönség
ennyi mindent kapott, ideje volt nekünk is adnunk, s a
tanulók tiszteletére az oklevelek átadását a nézők
többsége illendően végigvárta.
Összességében egy nagyon
szép és büszkeségre okot adó napot tudhatott le maga
mögött a Főnix Színház. S bár volt három, számomra
csalódást okozó darab (Anton Pavlovics szerelmesei ,
Mozaikkockák, Próbadráma), mégis azt mondom, hogy a
többi előadás bőven feledtetett velem minden unalmas
percet. Egy biztos, jövőre, ha időm engedi, újra jelen
leszek ezen a nagyszerű rendezvényen, s nyugodt szívvel
ajánlom ezt másoknak is!
A
Tollal.hu
szerkesztősége nevében pedig szívből gratulálunk minden
oklevelet kapott diáknak, illetve a végzett színészeknek
is!
A vizsgák részletes
műsorrendje
itt megtekinthető.
Hozzászólások:
Balage
#2. 2011. június 23. 15:16
Gratula még egyszer a
vizsgázóknak!
Örülök, hogy részt vehettem
ezen az eseményen!
|
|
|
Megjelent:
http://www.tollal.hu/mu/szineszvizsgak-felsofokon
Írta:
Balage
2010.06.24.
Színészvizsgák felsőfokon
A Főnix Drámastúdió 2010. június 20-án tartotta idei,
nyilvános évzáró vizsgáit. Ezen alkalomból élvezetes
műsorok tömegével szórakoztatták el a tanulók a
közönséget.
A díjtalan belépés miatt akár nyílt napként is
hirdethették volna ezt az eseményt, ahol nem az
általános oktatásban megszokott módon zajlottak a
megmérettetések. Elvégre nem is hétköznapi tanulókról,
hanem színinövendékekről beszélhetünk ez alkalommal.
Aki elment erre a nívós vizsgasorozatra, az rálátást
kaphatott arra, hogy miként alakulhat át valaki a
mindennapok emberéből valódi színésszé. Három
évfolyamon, és különböző korosztályokon át tekinthettük
meg, hogyan válhatnak egyre jobbakká a tanulók, miként
alakíthatják egyre hitelesebben szerepeiket.
Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, de nem
teszem, hiszen ez még nem a mélyvíz volt. Hiába volt
tele a nézőtér, mégsem láthattunk sztár-színpadi
előadásokat. Néha be-becsúszott egy-egy baki, vagy épp
újra kellett kezdeni egy verset, monológot, de valahogy
mégis... Valahogy mégis azt érezte a közönség, hogy
igenis, ez egy színdarab. Nem vizsga, hanem egy nagyon
komoly, még ha témáját tekintve akár komikus is, de
mégis nagyon komoly ELŐADÁS-sorozat volt. Annak
ellenére, hogy „csak" tanulókról beszélhetünk, nem
igazán fordult elő olyan jelenet, mellyel ne sikerült
volna elvarázsolniuk a színészeknek a nézőt.
Sajnos nem vehettem részt az elejétől fogva ezen a
„rendezvényen". Utólag már bántam azt a másfél órát is,
mellyel később értem oda, lemaradván az első évfolyamos
fiókák cirkuszi akrobatikájáról és a Bicskei Kiss László
által rendezett Hans Sachs komédiának kezdetéről. Így
elsőként a A férj a gyóntatószékben Sachs-epizódon
derülhettem csak először. A közönség nevetésétől volt
hangos a nézőtér, mikor egy feleség a féltékeny,
reverendába öltözött férjnek gyónta meg félrelépését
magával a pappal. Végignézhettük, miként az éjszakai
faggyal dacolva, és vacogva próbálja a ház ura tetten
érni asszonyát, nem is sejtvén, hogy hitvese róla
beszélt.
Ezután következett a vizsganap vendége, a CSACSI (Csabai
Csillag Színi- és Musical Stúdió) Vándormóka című
gyermeknapi produkciója, amely után négy bájos és
tehetséges kiskamasz lány és színészet-tanáruk, Hartai
Laura megérdemelten kapták a közönségtől a nap talán
legnagyobb vastapsát.
Következő napi pontként megrezegtették az ifjú
tehetségek hangszálaikat és megmutatták tánctudásukat is
a Népdalcsokor-ban, majd egy Operaházba illő duettel
ragyogták be a termet Az operaház fantomjával.
Természetesen a későbbikben is meg-megcsillantották
hangjukat az ifjú titánok az Oroszlánkirály és A muzsika
hangja című előadásokban.
De hogy a növendékeknek ne csak a megszokott színpadi
cselekményekben legyen részük, versekkel, különleges
táncokkal is megbabonázták a közönség sorait
(Mozaikkockák, ... eddig... (don't give up...)).
Ámuldozva nézhettük végig, amint derekamig érő gyerkőcök
adnak elő egy gyereknapra készül darabot. Bevallom,
ennél az előadásnál nem tudom, mi fogott meg jobban,
maga a darab, a gyerekek játéka, vagy az az élvezet,
ahogy ezek a fiatalok a „Ha itthon maradnál"-ban
utazgattak a világban.
Felelevenedtek a közönség előtt az őserdő legfurcsább
gyerkőc bőrbe bújtatott állatai. Ezúttal a Dzsungel
könyvében nem a megszokott felállásban, hanem humorral
erősen fűszerezetten jelentek meg a szereplők. Csakis
ebben a rendezésben fordulhatott elő, hogy a hatalmas
Sír Kánt, a tigrist, a legapróbb leányzó játssza, míg
szolgáját, a reszkető Tabaki sakált a nála majdhogynem
kétszer magasabb fiú alakítsa. De természetesen a
bokszkesztyűbe bújtatott vézna Balu medvét és a folyton
a saját farkára lépkedő Ká kígyót is erőteljes mosoly
övezte már azelőtt is, mielőtt akár megszólalhattak
volna.
A nap fő attrakciója pedig a legutolsó vizsga, a több
mint egy órás színdarab, a Penész volt. Ezzel a műsorral
lépett ki a növendékek soraiból Máthé Bea, aki fiatal
kora ellenére is be tudta mutatni, milyen erőt képes
adni az igaz szerelem egy idősebb nő számára.
És bár a vizsgasorozatnál - „a növendékek közönség előtt
tesznek bizonyságot az év során megszerzett szakmai
tudásukról színészmesterség, mozgásszínészet, színészet,
színjáték, ének, zenés mesterség, akrobatika
tárgyakból", - ez az esemény ennél többet is jelentett.
Élményt, és igazi előadásokat a közönség számára.
Élményt, melynél a bakikat sokszor humorral tették
kellemessé Bicskei Kiss László bevezető mondatai,
bevallván olyan elmaradásokat, mely szerint például csak
a másodéves anyagban tanulják, hogy a zongorát nem
szabad bekonferálás alatt a színpadra tolni. És
előadásokat, melyek teljes mértékben el tudták
varázsolni a nézőt.
Természetesen a nap utolsó, ugyanakkor a növendékek
számára a legfontosabb esemény az ünnepélyes vizsga
zárása, és az oklevelek kiosztása volt. Ezúton szeretnék
én is gratulálni minden egyes vizsgázónak, valamint
szeretném megköszönni nekik is, és a szervezőknek is,
hogy olyan élvezetes műsorral szórakoztattak el minket,
melynek hatására a tervezett két órás jelenlétemet egyéb
elfoglaltságaim rovására is örömmel kitoltam a
díjkiosztó végéig.
Köszönöm és gratulálok!
Hozzászólások:
Balage
#2. 2010. június 24. 13:47
Aki kíváncsi az előadások színvonalára, annak szeretném
figyelmébe ajánlani az egyik Hans Sachs "epizódot",
Az ellopott kakas című vizsgaelőadást, melyet Nyul
Krisztián, a színház videósa töltött fel:
static.ak.fbcdn.net/rsrc.php/z4OG5/hash/7qkbs3nb.swf?v=409874272444&ev=0
|
|
A szabad játékok
élményokozása
Írta: Okányi Kiss Ferenc
Állami-díjas Népművelő, közíró, lapszerkesztő
2007. 12. 23.
„Szellemünk leggyümölcsözőbb
s legtermészetesebb gyakorlása szerintem az eszmecsere.
Mívelése kellemesebb, mint életünk bármely cselekvése.”
Montaigne: Bölcsességek Könyve
A szabad játékok élményokozása
Kedves bolyongó-lélek, élményt kereső ember!
Te, aki immáron bejártad a főváros, más városok
színházait, talán nemzetközi kitekintésben is, azt
gondolod, már csak az avantgarde, vagy annak is a
posztmodern-vadsága, szépsége adhat újabb és újabb
élményt. Ezzel magam is sokáig így voltam, olykor
vagyok. De a minap, 2007. december havában,
véletlenszerűen megnéztem a Vasas Művelődési Házban
(nagy múlttal rendelkező intézmény, igen sok kísérletnek
volt és lesz gazdája, érdemszerűen), tehát ott voltam,
és megtekintettem a FŐNIX Színész-képző, Színi-iskola
műhelymunkáját (mert az volt), hivatalosan Karácsonyi
Műsorát, immáron 10 éves évfordulójára készült
bemutatóját.
Érdemes volt, legalábbis számomra. Miért?
A színészképző iskolát irányító, vezető Bicskei Kiss
László, csoportjainak bemutatására, a tehetségek
felfedezésére, kiemelkedők privilegizálására nem azt
tette, mint általában teszik, hogy kijelöl nagy
klasszikusokat, s játsszatok, fiúk, lányok! Majd
meglátjuk, ki mire képes, kiket jegyeznek fel a
tehetségkutatók, esetleg valami másért – a csábítók.
Szerencsére nem ezt találtam. Örülök neki.
Mit láttam? Játékot, az emberi cselekvések
vizsgálatában, tetteiben végbement eseményeket, hogy
létrejöjjön a cselekvések összhangja.
Miként? Kollektív gondolkodással, akarattal, az eszme
tréningezésével, anélkül, hogy fergeteges szövegkönyvek,
nagy dramaturgiai koncepciók előzték volna meg
(természetesen mindenki tette ezt, de nem lehetett vele
egyénileg kiemelkedni).
Mik is történtek? Egymásnak az események úgy mondanak
ellent, hogy azok felett az elsiklást kiiktatja az
ÉLMÉNY.
Mit is fedeztem fel, magamnak, vagy talán többen is,
akik nem foglalkoztak eme képzeletet gazdagító
eseménnyel, azt vették tudomásul, hogy a színen lévő
nagy kollektíva ÜZEN, töredékeket szakítanak ki az élet
színes és homályos élményeiből, s arra kérnek, EMBER,
fejtsd meg, fejtsétek meg ÜZENETÜNK titkait.
E komplex véleményemet nem folytatom, nem elmélkedem,
mert a látottak arra intenek, egyszerűen, érdemben
tegyek megjegyzést a látottakról.
Megteszem!
A képzésben részt vevők, színészjelöltek, egyesek jó
adottságokkal áldottan megfogadták MESTERÜK – Bicskei
Kiss László színésznek ama kérését: ALKOSSATOK!
Legyetek kollektíven bölcsek, időnfelüli feladatokat
oldjatok meg, a MAI ÉLETÜNKBŐL KISZAKÍTVA epizódokat.
Ők „írták”, rendezték, színre vitték, egymásnak
feladatokat adtak, irányítottak – tehetősen és
ellentétesen, de együtt volt a kollektíva.
Mit láttunk?
Szerkesztettek egy KARÁCSONY-i élményjátékot. E
játék-elmélet gyakorlatilag az időszámítás előtti kortól
a középkoron át érlelt és a kétezer év fordulójáig tartó
morális üzeneteket foglalta össze, a mai, XXI. század
...
Okányi Kiss Ferenc
Állami-díjas Népművelő, közíró, lapszerkesztő
|
Megjelent:
www.mixmagazin.hu
Főnix tizedszerre
Írta: Bárd Noémi Polli
2007.09.04.
Immár tizedik évadját kezdi el idén a Főnix drámastúdió.
Kulturáltnak egyre kevésbé mondható világunkban Bicskei
Kiss László - színész és rendező, a Főnix Művészeti
Műhely vezetője - elszántan hisz abban, hogy érdemes és
kell fiatalokat színházra, kultúrára, vagy egyszerűen
csak közvetlen emberi hangokra tanítani.
A Főnix Drámastúdióról sokan azt gondolják, egyszerűen
csak egy színiiskola, pedig sokkal több annál. Nem
feltétlen célja a színésznevelés, sokkal inkább a
személyiség és képességfejlesztés. Persze a legjobbakból
színész is válhat, de akinek mégsem sikerül, vagy
útközben maga változtat életcélján, az is életre szóló
muníciót kaphat a Főnix óráin.
És hogy mitől Főnix? „A főnix a feltámadás madara, az
újjászületés mitikus jelképe.
Változó világunk új és új kihívásai szinte nap-nap után
követelik tőlünk, hogy szülessünk újjá, változzunk, s ha
elbuktunk, új és újabb feltámadások kihívása vár. A
színész a főnixmadár a művészek családjában. Estéről
estére elhamvad önmaga tüzében, hogy aztán a következő
előadásra újra feltámadjon. Hogy eltűnjön, mégis nyomot
hagyjon maga után a világban.” - ez a Főnix Műhely
mottója, mely idén ősszel újabb fiatalokat vár, akik
szívesen foglalkoznának színházzal. Legyen szó 6 évesről
vagy 20 körüliről, itt mindenki megtalálhatja a saját
korcsoportját. Persze csak felvételivel lehet bekerülni,
az idei szeptember is erről szól.
- Az elmúlt 1-2 évtizedben rendkívül sokat változott a
színházi szakma helyzete Magyarországon - mondja Bicskei
Kiss László. - Ma már a színészet egyre kevésbé hivatás,
egyszerűen csak egy foglalkozás a sok közül. Manapság
egyre kisebb a színész pálya népszerűsége, és ez látszik
a színésznek jelentkező fiatalok létszámán is. Bizonyos
tévéműsorok – melyeknek hatalmas hatásuk van a
fiatalokra – azt sugallják, nem kell évekig tanulni a
színészszakmát, és rengeteget dolgozni a sikerért,
egyszerűen csak kellően gátlástalannak lenni, és a tévé
segítségével bárkit két nap alatt művészúrnak,
művésznőnek szólítanak az utcán, és róluk ír az összes
lap. Eltűnőben van a hivatástudat, az elmélyült tudás.
Mi ez ellen szállunk harcba.
Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt években egyre több
helyen tanulhatnak a fiatalok színészetet, pár évvel
ezelőtt egymás után nyíltak a színitanodák. Sokakban
felvetődik a kérdés, vajon mi lesz a fiatalokkal az
iskolák elvégzése után, hiszen egyszerűen nincs szükség
kis hazánkban ennyi színészre. Ha tetszik, ha nem, ki
kell mondani: egyre több a munkanélküli színész. Így
aztán erős a veszély, hogy valaki hiába tanul
színésznek, hiába tehetséges, hiába szerez akár előkelő
színészminősítést is a vizsgáival, ez egyáltalán nem
jelenti azt, hogy utána színpadot is talál majd, amelyre
felléphet.
Bicskei és csapata igyekeznek tenni ez ellen: A kezdetek
óta borzasztóan vigyázunk arra, hogy a Főnixből ne
legyen álomgyár. Senki ne áltassa magát, ne ringassa
magát álmokba. Nemcsak a felvételiken, de az évek
eltelte alatt is komolyan szűrjük a tanulókat. Erős a
válogatás, hogy felelősséget tudjunk vállalni azokért,
akik végül nálunk végeznek. Egy részük a saját
társulatunkban munkát is kaphat, akik pedig tőlünk
indulnak el az ország különböző társulataihoz, biztosak
lehetnek benne, hogy kellő színvonalon tudják a
szakmájukat. És mindig is hangsúlyoztuk: a Főnix nemcsak
színészképzésről szól. 6-tól 26 éves korig jelentkeznek
hozzánk a fiatalok. A legtehetségesebbekből színész
válhat. A többieknek pedig a személyiség-,
képességfejlesztés lehet a fontos, olyan dolgokat
tanulhatnak meg az emberi kommunikációból, amit egész
életükben kamatoztatni tudnak majd, függetlenül attól,
milyen szakmában helyezkednek el.
|
|
|
Megjelent:
Ferencvárosi Újság
2002.június 28.
Szerző: Lendvai Valéria
A játszótársam, mondd,
akarsz-e lenni?
Főnix Drámastúdió
Ferencvárosban, a Ráday utca
53-ban, szerényen meghúzódva a Nyári Játékok helyszíne
közelében, egy kis rácsos kapu mögött ötödik éve él
Bicskei Kiss László színművész, a Főnix Művészeti Műhely
vezetője. Maroknyi fiatal színész és a Művészeti Műhely
színiiskolájának, a Főnix Drámastúdió növendékeinek
lelkes csapata mostoha körülmények között, de annál több
szívvel, lélekkel áldoz Tháliának.
A Drámastúdió június 22-én tartotta évadzáró
vizsgaelőadását. Aki végignézte ezt a kilenc órás
maratoni műsort, egy életre szóló élményt raktározhatott
el magának. Nem a hőségtől, hanem az egymásnak feszülő
indulatoktól forrt a levegő.
Bicskei Kiss László színészképző stúdiója – mondanám, de
ő tiltakozik. Ez nem színész „képző”, hanem színésznevelő
iskola. Itt nem csak a színészmesterség fortélyait
tanítjuk a növendékeknek, arra is neveljük őket, hogy az
igazság mindig belülről fakad. Játszani csak őszintén,
tiszta szívvel, önmagukat adva szabad.
Az első évesek által bemutatott Cserépdarabok már érett
kifejezések sorát villantotta fel. Ezek az induló
tehetségek belülről fakadó hitelességgel tudnak sírni,
nevetni, félni, gyűlölni, szeretni, sőt … hallgatni is.
A hosszan feszülő csendet gazdag érzelemmel tudják
megtölteni. Képesek egy szikrázó tekintettel, egy
elvetélt kézmozdulattal sorstragédiákat megeleveníteni.
A középiskolás Heit Zsófia a megaláztatástól gyötrő
szenvedés olyan példáját mutatta fel, amely a XVIII.
Csurgói Országos Csokonai Diákszínjátszó Fesztiválon
méltán nyerte el a legjobb alakítás díját.
A műsort végignézve megértettem, miért ragaszkodik
Bicskei Kiss László tanár úr a „színésznevelés”
kifejezéshez, ha a Főnix Művészeti Műhelyről beszélünk.
Ezek közül a fiatalok közül, aki megmarad a színészi
pályán, még sok csodás élménnyel ajándékozza meg
közönségét. Aki pedig nem, az is jót „játszott” a
Drámastúdióban, sokat tanult önismeretből, emberségből.
A poklok kínját megjárt gyermeki lélek (John Whiting:
Nincs miért), ha szülő lesz, nem fogja így megalázni,
gyötörni gyermekét. A közöny talajából kinőtt gyűlölet
olyan mélységét élték meg ezek a fiatalok (Dürrenmatt:
Játsszunk Play Strindberget), amely a saját életükben
nyilván messze elkerülni igyekeznek. Az unalomból
kitörni vágyó Hep és Hap a jó balhé és a nemes tettek
útelágazásában sok mai fiatalnak segít megtalálni a
helyes irányt. A felső tagozatos Csillagok csoportjának
Tengerecki Pál játéka is kedves színfoltja volt az
estének.
A kiszolgáltatottság, megalázottság, a terrorisztikus
uralkodó akarat, a közöny, a gyűlölet, a szeretni
vágyás, a bohózatok önfeledt, kacagtató előadása
tehetséges fiatalok tolmácsolásában kelt életre ebben a
hihetetlenül gazdag érzelmi labirintusban. Belülről
fakadt, őszintén megszólított minket. Köszönjük. 9
csodálatos óra, mely Bicskei Kiss László, Pálfi Erika,
Váradi Edit, Selmeczi Noémi, Atlasz Gábor, Szauder Erik
tanárok és lelkes növendékeinek 1-2-3 éves munkáját
tükrözi.
Tőlem mindannyian jelest kapnak. Vége. A függöny
legördült.
Hogyan tovább? – kérdezem Bicskei tanár urat. A nyáron
egy kicsit pihenünk is, feltöltődünk, figyeljük az élet
apró rezdüléseit, hogy aztán még jobban tudjuk az
érzelmeket, gondolatokat tolmácsolni a színpadon. És
sok-sok előadást szeretnénk tartani! A végzős növendékek
2 egyfelvonásos bohózattal és egy szabadtéri színpadra
is rendezett vásári komédiával szórakoztatják a pihenni,
kacagni vágyó üdülőket.
A társulat ősszel a Bohócok! című új összeállítással lép
a közönség elé. Folytatódnak a „Rendhagyó irodalomórák”
is az iskolákban: Bicskei tanár úr – ezúttal hivatásához
híven, színészi minőségében – Papp Györgyivel kettesben
mutatja be Petőfi humorát, emberi arcát, Weisz Ildikó
pedig József Attila vívódásait kelti életre. A
Négyszögletű Kerek Erdő című mesejáték a kicsiknek mutat
jó példát a toleranciából, a másság elfogadásából.
Szóval elég gazdag a repertoár.
Köszönjük ezt az élményt, és további sok sikert kívánunk
a Főnix Drámastúdiónak. No meg a végzett növendékek
helyett sok új, hasonló tehetséggel megáldott
utánpótlást.
Lendvai Valéria
|
|
|