Hírlevél 2010. február

 

 

 

 

vissza

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Aktuális

 

 

Augusztusi rigók

 

Nézem a rigókat a belső udvarban, hallgatom méteres falakon, dupla-ablakokon átszűrődő hangjukat, a hajnalköszöntés és a napszállta-üdvözlés más-másképpen lenyűgöző füttyét, a dalba font könyörgést a fiókák első repülőleckéjénél és a szülői rádörrentés ebadtakölyke-cserrentését, néha ez viszi a prímet, néha meg a maimagyarvalóság, a kukarángató, ordítozó hajnali proletár (tesealuggyvazzeg), a visszaköszönnisemtudó újszomszédok valamelyike megint üvölt a nejével – minek él vele akkor, már ha élet az? -, tuctuccsávóéknál nincs otthon a szülő, úgyhogy ismét mindent betölt a generáltuctuc… Jó ez így, a gangos pesti bérházban, jobb, mint elvonulva csöndes magányba, vagy egy panelkockába zárva, jó ez a gang, minden itt van, élet, halál – anyám is innen indult útnak -, igaz, babakocsinak mostanában nem kell utat engednem.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy fél év után újra nekirugaszkodtam a Hírlevél vezércikkének, és reggel, mikor lementem kenyérért, Rigó úr ott ült a gang korlátján, sárga keretes szemében keménység – ma sem biztos, kié ez a folyosórész, övé-e, vagy az enyém -, s ez újra felébresztette lelkiismeret-furdalásomat. Nem az oltogatott nemzetit – ott nincs furdalás -, a magánemberit-szakmait, az elmaradt hírlevelek lelki gubancát, mikor nem hallgattam még azokra sem, akik jelezték, várják a folytatást, vagy újként feliratkoztak „hírlevél-fogyasztónak”. Mentségemül szolgáljon, hogy január óta tucatnyi, többoldalas kísérlet sorakozik a hírlevél-vezércikk dokumentumban, melyekre mind nemet mondtam. Nem vagyok én profi író, színház a szakmám, ott tudom, ha elkezdek valamit, hova fog kanyarodni végül: itt, szemben a „kegyetlen fehér papírral”, nem. S mindig, minden ugyanoda kanyarodott: egy nem korszerű, nem XXI. századinak mondott, bennem romantikus, kívülről szentimentálisnak ítélt gondolatkörhöz, amit két szóban összefoglalva úgy mondanék, édes hazám. Félek kicsomagolni ezt a két szóba tömörített „zip-fájlt”, mert megfogadtam, a Főnix kimarad a direkt-politizálásból, s ha bontani kezdeném a szópár mögöttesét, az első pillanatban belecsúsznék. Ezért félbehagytam minden vezércikket, …

Kedves Színház-szerető Barátaim!

Ezzel a töredékkel búcsúzom rövidéletű vezércikk-írói pályámtól. Be kell ismerjem, vagy a képesség hibázik, vagy az idő. Most hát átadom a tollat (klaviatúrát) Zimmermann Zsófiának, a Főnix Drámastúdió végzett növendékének, a Főnix Színházi Műhely tagjának, folytassa ő, több derűvel, új hangon, amit kezdtem.
Szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe írásait a Hírlevelekben, s személyét a színpadon.

Bicskei Kiss László


Kedves Hírlevél-olvasók!

Illendő lenne, hogy bemutatkozzam mindazoknak, akik nem ismernek, én most mégis átugranám ezt a lépést. Nem lustaságból, hanem mert úgy gondolom, nem fontos. Zimmermann Zsófia, a Főnix Drámastúdió végzett növendéke, a Főnix Színházi Műhelyének tagja. Ennyit elég tudni.
Mikor elvállaltam a Hírlevél következő vezércikkének megírását, magamban csendesen bocsánatot kértem előre is mindazoktól, akik olvasni fogják. Én sem vagyok író, legkevésbé sem. Azonban valami nem hagyott nyugodni, mikor Tanár úr nekünkszegezte a kérdést: ki lenne hajlandó átvenni a Hírlevél szerkesztését? És ez a valami arra ösztönzött, hogy nagy levegőt vegyek és beleugorjak az ismeretlenbe. Hogy miért? Mert hiányoltam a szokásos havi Hírlevél-adagomat, ami minden alkalommal odavonzott a számítógép képernyője elé és arra kényszerített, hogy egy pillanatra megálljak és szünetet tartsak az állandó rohanásban, az egyetemi előadások, a tornyosuló könyvek, a kötelező családi összejövetelek és a próbák minden percet felemésztő forgatagában. Mert jó néha időt szánni rá és elgondolkodni azon, mi történik a nagyvilágban és mi az, amit mi képviselünk a színházban. Arról nem is beszélve, hogy szeretném valahogy elérni, tájékoztatni azokat, akik feliratkoztak a Hírlevélre. Mert hát valamiért feliratkoztak… Talán kíváncsiak ránk… Remélem.
Így hát engedtem a kísértésnek és csak annyit ígértem, megpróbálom.

Meg sem kísérlem leírni, mi minden történt, mióta az „augusztusi rigók” abbahagyták a dalolást. (Nosztalgiával gondolok rájuk most, mikor odakinn tombolnak a mínuszok.) Eseménydús időszak volt ez a Főnix életében: bemutatók, darabtemetések, színészvizsgák, teltházak, nem teltházak, jó kritikák, rossz kritikák és még sok minden más. Ha azonban a legfontosabbakat szeretném kiemelni, három dolgot kell említenem, ami büszkeséggel töltött el az utóbbi időben.
Az első a nézői visszajelzés. Illetve visszajelzések, többesszámban. Mindig mosollyal olvasom egy-egy előadás után, amit a nézők a vendégkönyv lapjaira írnak. Hiszek benne, hogy amikor valaki „felejthetetlen élményt” emleget, akkor az tényleg azt jelenti, hogy olyat látott, ami elgondolkoztatta, megnevetette vagy megríkatta, esetleg mindkettő, és valóban nem fogja elfelejteni azt a bizonyos előadást, a rendezőt, a színészeket. És ez a legnagyobb elismerés. Mert mi lehet fontosabb számunkra ennél? Semmi. A néző dönt.
A második említésre méltó dolog a teltházas előadások, amelyekben ebben az évadban – és főleg a tél folyamán – részünk volt. Azt hiszem, erre méltán lehetünk büszkék. Akkor is sikerült megtöltenünk a nézőteret, mikor a legnagyobb hideg beköszöntött és az embernek még a sarki boltba sem volt kedve lemenni. Talán vannak még, akik szeretnek színházba járni és dacolva az időjárás és a gazdasági válság viszontagságaival úgy döntenek, megéri elmenni és megnézni egy előadást. Vagy többet.
Végül, de nem utolsó sorban ki kell emelnem a színészvizsgákat. Sok színészünk vágott neki a vizsgának, ki a színész II., ki a színész I. minősítésért, és eddig mindenki megállta a helyét. De a megmérettetéseknek még nincs vége, és ezen a ponton be is fejezem az elmúlt „Hírlevél-mentes” időszak rövid áttekintését.
Amint említettem, a színészvizsgák még folynak, a következő fontos állomás február 20-a lesz. Ezen a napon a Wass Albert A funtineli boszorkány című darabját tekinthetik meg a színházbajárók a Vasas Művészegyüttes Művelődési Házában. Az előadás rengeteg jó kritikát kapott ezidáig, Pesten és vidéken egyaránt, talán azt mondhatom, a legtöbbet a Főnix előadásai közül.
Kíváncsian és reményekkel telve várjuk ezt a napot, annál is inkább, mert a színészbizottság tagjai is ott fognak ülni a nézők között. Hartai Laura, aki Nuca szerepében lép színpadra, a színész I. minősítésért vizsgázik ezzel az előadással. Mondani se kell, szorítunk neki.
S Önök, Kedves Hírlevél-olvasók, ha kedvük van, ha idejük megengedi, hogy egy jó színházi előadás élményével gazdagodjanak, jöjjenek el, s éljék át velünk ezt a kétszeresen is izgalmas estét.
Remélem, hogy kemény munkánk ezután is megtérül majd és a következő hónap sem okoz csalódást a nézőknek.
Kellemes és napfényes februárt kívánok az olvasóknak!

Zimmermann Zsófia

 

Drámastúdió

Felvételi meghallgatások

a színiiskola 0. évfolyamába

18-26 éves fölnőtteknek

 

A Drámastúdió (színiiskola) működési formájához tartozik az úgynevezett

0. évfolyam,

ahol a felnőtt hallgatók heti négy színészmesterség-órában ismerkedhetnek a színész munkájával.

A 0. évfolyam márciustól májusig tart, egy, korlátozott létszámú osztállyal.

 

A felvételi meghallgatás feltétele:
legalább öt fejből tudott irodalmi anyag, műfaji megkötés nélkül.

A meghallgatás helyszíne:
Vasas Művészegyüttes Művelődési Háza
Budapest VIII., Kőfaragó u. 12.

A meghallgatás időpont-egyeztetése a
+36-20-384-6658
telefonszámon lehetséges.

A felvételi meghallgatás ingyenes!

 

Színházi Műhely

 

2010. februári játékrend

 

5.  péntek  19 óra      Furcsa pár (Női változat)    RS9 Színház
12.  péntek  19 óra      Körmagyar    RS9 Színház
13.  szombat  19 óra      Kszanaksz    Veresegyház, Szabadidős és Gazdasági Innovációs Centrum
20.  szombat  19 óra      A funtineli boszorkány    Budapest, Vasas Művészegyüttes Művelődési Háza

 

Jegyek elővételben rendelhetők a fővárosi előadásokra

telefonon:
+36-20-384-6658
+36-30-248-3756

vagy Interneten a
fonixmuhely@gmail.com
címen.

 

 

 

 

Arcképcsarnok

Sződy Szilárd

 

Dr. Sződy Szilárd. Dramaturg, rendező, tanár. A fontossági sorrend változó, attól függően, sokszínű énjének melyik felülete találkozik a külvilággal. De mindenekelőtt, minden felületén: ember, aki kiemelkedően nagy tudását a világról, a művészetekről, a színházról olyan természetességgel osztja meg környezetével, hogy egy rövid beszélgetés is nagyívű röppályát ír le akár az ókori világtól máig, nem csak időben, térben, stílusban, képzeletben és valóságosan.

Személyisége, alkotó munkája szerves részévé vált

a Főnix Művészeti Műhelynek.

 

 

Melyek azok az értékek, amelyeket a legfontosabbnak tart az életben?
Elsőként komoly értéknek tartom a Barátságot. Talán ez így fellengzősnek tűnhet, de volt egy középiskolai tanárom, akit nagyon szerettünk. Latint tanított nekünk. Ő tanította memoriterként a latin mondást - „Amicus certus in re incerta cernitur”-, ami annyit tesz, hogy a biztos barát a bizonytalanságban mutatkozik meg. Az élet egyre csak arra figyelmeztetet és tanít, hogy ez mennyire alapvető és igaz dolog. Három valódi barátom volt. Ez is azt mutatja, hogy az értékesből nem sok szokott lenni. Kettő nem él már közülük, évtizedekkel ezelőtt maghaltak, de még mindig tudok velük beszélgetni.
Nagyon fontosnak tartom még a barátság mellett a tanulás által megszerzett Tudást. A Tudás alatt olyan tapasztalati tudást értek, ami szemben áll a butasággal. Nem biztos, hogy tárgyi tudásról van szó, sokkal inkább egy belső igényről és képességről, hogy az ember az összefüggéseket megértse és aztán a gyakorlatban, alkalmazza azt, amire jutott. Egy valódi, megélt tapasztalatokon alapuló tudásra, talán inkább – intelligenciára gondolok.
A harmadik nagyon fontos dolog számomra; a Türelem. Ezért is lettem pedagógus. Egyedül a butasággal szemben nem tudok türelmes lenni. Több helyzetben gyakran mondták már nekem, hogy „fát lehet vágni a hátamon”... Ha értelmet találok egy szituációban, akkor messzemenőkig megpróbálok higgadtan érvelni.

Van valami, amihez mindenek felett ragaszkodik?
Tárgyhoz nem nagyon. Személyekhez inkább. Testvéreimhez, gyerekeimhez, unokáimhoz és a társamhoz. Szerintem ez alapvető emberi dolog.
Talán még ahhoz, hogy mindig legyen lehetőségem a személyes véleményem kifejtésére. Nem szeretek végrehajtani. Szeretek részt venni a dolgok alakításában és érvelni az álláspontom mellett.


Mi szeretett volna lenni gyerekkorában, ha nagy lesz?
Lovakkal akartam foglalkozni. Kocsis akartam lenni. Kiskoromtól ló rajongó voltam. Úgy alakult az életem, hogy később öt évig aktívan lovagoltam is. Gyerekkoromban egyik nyáron, amikor a családom - akkor úgy hívták: Kisvelence, ma gárdonyfürdői nyaralójában nyaraltam, volt a környéken egy birtok, a birtokos kocsisa, Bognár bácsi az urasági hintón felültetett a bakra, és úgy tettünk, mintha én hajtanám a lovakat. Akkor négy-öt éves lehettem, és ez egy csodálatos és maradandó élmény lett számomra, hogy a nagy hintón kocsisként ülhettem.
Zenét is tanultam, kürtön játszottam, de később az egyetem miatt abba kellett hagynom, ugyanis mindkét dolog teljes embert kívánt volna. Így nem folytattam, bár még egy pár évig játszottam az Egyetemi Zenekarban. Lehet, hogy rosszul választottam akkor, mert hiányzik. A magas szintű zenélés komoly kondíciót igényel, mindennapos gyakorlást. A ló és a kürt megmaradt nosztalgiának. Néha felrakom a Richard Strauss kürtversenyt és nagyon élvezem. Igazából én mindent aktívan szeretek tenni. Amikor bármilyen ismerős, vagy valamikor általam is játszott művet hallgatok, kihallom a saját szólamomat a darabból. Szinte látom a kottát, szeretnék velük együtt zenélni. Az aktivitást fontosnak tartom. Számomra az alkotás izgalmasabb, mint a befogadás.
Gyerekként bélyeget gyűjtöttem. Az egyik születésnapom előtt megkérdezte apám, hogy mit kérek, albumot vagy egy zacskó bélyeget. Mondtam neki, hogy albumot vegyen. A bélyegeket majd összegyűjtöm én.
Voltak nagyvonalú tanáraim, főleg a Színművészeti Főiskolán, akik megajánlottak egy-egy jegyet, azzal, hogy nem kell vizsgáznom, én ezt sohasem fogadtam el. Kellett, hogy megdolgozzak a jegyért.


Sződy Szilárdnak, az Ön szobrász nagyapjának a műtermében látott ló ábrázolásokat?
Nem emlékszem olyan lóra, amit ő mintázott volna. Nagyapám mintázott oroszlánt. (A Margit-híd budai hídfőjénél látható a Przemysl I. Világháborús emlékműve.) Van olyan plakettje, amikor Toldi megfékezi a bikát, vagy amikor a farkasokkal küzd. Volt egy „Embervadászat" című plakettje, amin két férfi (akt) vérengző vadállatokat vezetett pórázon. Amikor tizenévesen a „nyomdokaiba” szerettem volna lépni, én mintáztam lovat, de túl hosszúra sikerült a háta.

Voltak példaképei a gyermekévei alatt?
Mindenkinek vannak. Nem nagyon élő példaképeim voltak. Abban az időben, amikor én voltam gyerek nekem nem igen volt szimpatikus az elénk példának állított Timur és csapata, vagy Oleg Kosevoj. Sokkal inkább Bornemissza Gergely, vagy Jókai által megálmodott személyek, Verne Gyula hősei vagy Winnetou. Örökölt könyvtáram volt, tele ifjúsági irodalommal. Közel állt hozzám Huckleberry Finn is, akinek a szabadsága és a hatalmas életszeretete tetszett. Mark Twain volt akkoriban a kedvenc szerzőm.

Voltak olyan tanárai vagy iskolatársai, akik meghatározóak voltak a művészi fejlődése szempontjából?
Középiskolánkban tanított Rába György, aki az önképzőkört vezette. Az irodalomról, mint alkotási folyamatról tőle hallottam először. Bencédy József, aki a latin tanárom volt. Meghatározó volt a kémia tanárnőm, (Dr. Kiskocsis Imréné), aki nagyon logikusan gondolkodott és minket is arra nevelt. Apám, aki zenész, karmester és énektanár volt, élete egy-egy szakaszában színházi zenész, sokszor terelgetett a színház felé. Anyámtól, aki énekesnő (is) volt tudtam meg azt, hogy milyen is egy szerep.
Később a Színművészeti Főiskolán Elbert János dramaturg, műfordító, aki műelemzést tanított nekünk. Hegedűs Géza bácsi is, aki színház és drámatörténetet tanított nagyon meghatározó személy volt színházi gondolkodásmódomban. Aztán az osztályfőnököm, Lengyel György, aki színház elméletet tanított nekünk. Pós Sándor volt a rádióban a főrendező, többször voltam munkatársa, mint dramaturg, tőle sok mindent lehetett ellesni a rádiórendezést illetőleg


Az a sokszínűség, ami az Ön képzettségét jellemzi egy tudatosan tervezett út következménye?
A végzettségeim egymásra épültek. Az Egyetemen elsősorban a történelem érdekelt. Historiográfiából doktoráltam. Később mégis váltottam egy korai gyermekélmény miatt. Kilenc és tizenhárom éves korom között az Operaház gyerekkórusában énekeltem. Én színházba először „hátulról mentem be”, és ez a világ azonnal szerelembe ejtett.

Tanárként kezdtem el diákszínpaddal és versmondókkal foglalkozni. Idővel egyre komolyabb lett a dolog. Negyven évesen mentem a Színművészeti Főiskola színházelmélet-dramaturg szakára. Ettől kezdve professzionálisan foglalkoztam színházzal. Minden korábban szerzett háttértudásom nagyon fontos a dramaturgi munkában. Meghatározó, hogy műalkotások között nőhettem fel. Fontos a képzőművészet is. Sokszor a teret is én alakítom ki a színházban, ha dolgozom. Beleszólok, ha dramaturg vagyok, akkor is.


Hogyan került a Főnix Művészeti Műhelybe?
Bicskeit – amikor ő olyan tizenéves volt, zsűriztem, mint versmondót. Később voltunk együtt egy hétig Spanyolországban egy jutalomúton. Évekkel ezután egy másik versmondó versenyen találkoztam Weisz Ildivel az indulók között, aki akkor már a Főnixben tanult, majd a tanár úr felhívott, hogy kellene az iskolában valamilyen elméletet tanítani. Ódzkodtam kicsit ettől, mert nem szeretek semmilyen tanodát. Amikor megkérdeztem, hogy mégis mit kéne tanítanom, Bicskei azt mondta, hogy Sződyt. Ezzel nyert meg. Megállapodtunk próbaidőre. Aztán „ittragadtam”.
Igazán az utóbbi három évben érzem itt jól magamat. Én a kiskölykökkel nem tudok bánni. Nekem partnerkapcsolatra van szükségem a munkához, az alkotáshoz, és ez akkor valósulhat meg, ha a partnerek kérdeznek és nyitottak. Képtelen vagyok kölcsönhatás nélkül dolgozni. Amióta felnőtt osztályom van jobb a közeg. Főleg az a jó, hogy gyakorlatot is tanítok. Megkedveltem őket és szeretek ide járni.


Vannak kedvenc színészei?
Rossz a kérdés. Mindig az adott alakítások tetszenek. Ugyan az a színész lehet jó vagy rossz. Vannak színészek, akikkel imádok dolgozni, és vannak színészek, akik elviselhetetlenek. A profizmus ebből áll, hogy minden körülmények között maximálisan oda tesszük magunkat és legjobb tudásunk szerint, elvégezzük a feladatot. Az amatőr az azt teszi meg, amit szeret tenni, amit, nem azt nem.
Azt szeretem, ha valaki egy figurát úgy old meg, hogy ő az lesz, azonosul. Ha az utat is felfedezem az alakításban, azt nem szeretem. A maché-s (csinált) színészeket nem szeretem. Aki létezik, és jelen van a színpadon, azt szeretem. Dolgozni is ilyenekkel szeretek jobban.

Melyik tevékenységet szereti a legjobban a szakmáján belül?
Azt mindig a munka válogatja. Valamikor szeretek dramaturg lenni. Például, ha egy darabból hatvan mellékszálból négyet kell megtartani, ha ilyen módon kell sűríteni, az nagyon izgalmas kihívás. Nagyon szeretek „nem lírai realizmussal” működő színházat csinálni, hanem absztraháltabbat, stilizáltat, abszurdat, deviánst.
Szeretek versmondókkal foglalkozni. Mindig abból indulunk ki, hogy milyen ő, és hogy találkozik ő a verssel. Ez végül is pedagógusi munka, és akkor megint visszakanyarodtunk az eredeti szakmámhoz.

Ön szerint melyik ma Budapest legjobb színháza?
Nem az a jó színház, ahol csak jó előadások vannak. A színház egy szellemi állapot. Nem egyenletesen zseninek kell lennie egy színháznak. Egymáshoz kell viszonyítani az előadásokat egy színházon belül, akkor jó, ha a „gyengébb” előadás is nívós, nem esik egy színvonal alá. A jó színházban nincs rossz előadás, csak jobb.
A jó előadás egyébként bárhol létrejöhet. A színház itt és most történik, ezért bármi megeshet. Van, hogy egy jó előadás is kihűl, vagy kiürül.

Önnek van valami körülhatárolható üzenete a világnak, az utókornak?
Nem merném megfogalmazni. Amikor Nagy Lászlót megkérdezték, hogy mit üzen az emberiségnek, azt válaszolta: -„Amennyiben lesz még emberiség, csókoltatom őket.”

Nagyképűség lenne megfogalmazni az egyéni üzenetemet. Groteszk lenne.
A feladataimat szeretném elvégezni. Úgy érzem, hogy van még dolgom.

 

A riportot Pók Tímea készítette

 

Tisztelt Nézőnk!

Ha kérdése van a hónap színészéhez, az Arcképcsarnok szereplőjéhez, kérjük, írja meg, amire kíváncsi!

fonixmuhely@gmail.com

Kapcsolat  

|   +3620-384-6658 Bicskei Kiss László  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   |

   Impresszum  |  

 

Oldaltérkép  |