Aktuális 

   
   

 

 
 

 

Köszönöm Uram, ezt a második tíz évet.
Köszönöm mindenki nevében, akivel megtettük ezt az utat is.

 

 

Köszönöm, hogy szerénységre és alázatra tanítottál, ahogy az első tíz évben büszkeségre.
Büszkék lehettünk arra, hogy a Főnix élő szervezetként, élő lényként reagál a világra, de nem másolja gyengeségeit: megalapoztuk valami jövőbe mutatónak a szakmai hátterét úgy, hogy a jelenben maradtunk, a létező valóságra reflektáltunk azzal, ami két és félezer év színházából, művészetéből nekünk jutott. Ahogy azóta is tesszük: a színházban előadásokkal, az iskolában az oktatás személytelenségén túlmutató emberség-formálással, megalkuvást nem ismerő szakmaisággal.

 

 

Talán rosszul határoztam meg e második tíz év célját. Hiszen a valószínűségen, véletleneken és lehetőségeken túlmutató módon gondoskodott rólunk eddig is valami láthatatlan erő: bár húsz éve dolgozunk külső pénzügyi támasz nélkül, a Főnix soha nem maradt adósa senkinek, személynek vagy intézménynek, nem kért haladékot, átütemezést. Nem maradtunk adósa nézőnek, növendéknek sem: latolgatás nélkül odaadtuk mindenünket, amit abban a pillanatban adhattunk. Hibáztam, amikor a Főnix pénzügyi erejének növekedését akartam ebben a tíz évben. Mert közben hivatalnokok, politikusok, kurátorok, pénzosztó hatalmasságok fölött álló hatalom támogatott: hogy segítő véletlenek hihetetlen sorozata ez, vagy a Gondviselés, azt mindenki döntse el világképe szerint.

 

 

Húsz éve a színész becsületét gondoltam megvédeni, visszaadni: hogy nem csupán készséges bohóc, nem hivatali rubrikák utolsó helyén álló szereplő, hanem ő a művész. Ő az alkotó. Aki büszkén és alázattal szolgál valami nagyobbat, többet mint aktuális igazgatója, rendezője, gazdasági vezetője. Aki nem okos és ügyes, hanem teljes: egyszerre van jelen az értelem, az érzelmek és az érzékek szféráiban. Aki nem ideológiák mentén keresi az igazságot. Ma, a valóságshow-k, kísérleti színházak, izmusok és politikai aktualitások mentén született előadások mindent elsöprőnek látszó világában még időszerűbb e szándék. De már kevés is: a józan ész és az értékrend pillérei nélkül elvész az ember. Márpedig: ahhoz, hogy valaki színész legyen, szépen kell beszélni, szépen kell beszélni, és embernek kell lenni. Nem jó embernek. Embenek, a maga erejével és esendőségével, jóval és rosszal együtt. Tudni, hogy mi fontos, mi az amiért felelősséget kell vállalnunk.

 

 

Ez tehát a következő tíz év meghatározó gondolata. Nem új: itt van velünk, amióta az első színész szekérre lépett. Itt van, amióta az első ember arra jutott: hogy túléljem ezt a világot, felelősséget kell vállaljak valamiért. Valamiért meg nem.
Józan ész, felelősség, emberség. Művészet, szakma. Büszkeség és alázat.

Hogy a Főnix harmincéves Karácsonyán újra kimondhassuk:

köszönjük, Uram.
Köszönjük, Thália.
Köszönjük Melpomené.

 

 

2017 Karácsonyán

 

 

 
         

 

Kapcsolat

   +3620 384 6658  |  

fonixmuhely@gmail.com  |  

Facebook   ||

  Impresszum 

Oldaltérkép  |

 Adatkezelés |