| |
Nincs könnyű helyzetben a
rendező, a színész, a színházcsináló ember, de a néző
sem, amikor ma kávéházi kabarét csinál, játszik, rendez
vagy néz.
A gatyaletolós,
aktuálpolitizálós, nézőpukkasztós-kényszerkreatív
előadások korában humort szembeállítani a viccel, derűt
a röhögéssel reménytelen vállalkozásnak tűnik.
Elhavazott, zebránledudálós, járdaszélrőlanyázós
korunkban arra kérni a nézőt, üljön le másfél órára,
igyon egy kapucínert – talán a pincér sem javítja ki
kapuccsínó-ra -, és felejtse el, amit kedvenc magazinja
horoszkóp-rovatában olvasott arról, mit érez és gondol
ma az emberi kapcsolatokról, a másik nemről – vagy
igenről -, fürödjön bele Karinthy Frigyes kortalan
bölcsességébe a „válaszolunk olvasóinknak” jótanácsai
helyett, és mosolyogjon vagy nevessen vagy takarja el a
könnyét, ha úgy érzi, önmagát látja a színpadon: túl
merész feladatnak tűnik.
Hiszen még a
tegnap-megjelent, holnapra-eltűnik hírmondó, újság,
műsor is nagyobb figyelmet követel, több igazságot,
„hasznos információt” vagy érdekességet ígér, mint az a
néhány plakát a Hajós utcában, a Picasso Point Kávéház
üvegablakán, amely az előadásra invitálja a nézőt.
Mégis remélem, a máig
legolvasottabb magyar szerző, Karinthy Frigyes kávéházi
kabarészínháza ezúttal is megtölti a nézőteret. Mert
üzenet ez a bulikultúrának, a sekélyességnek és az
igénytelenségnek, nem rendőrségi engedély-köteles
tüntetés emberségünk, polgárságunk, Kárpát-medencei
kultúránk mellett, hogy ebben a hektikus nagyvárosban,
idegesítő-imádnivaló rokonaink-barátaink-ismerőseink
között is ügy számunkra mindaz, ami szüleink,
nagyszüleink emberségét, nagyvonalúságát, szeretetét
táplálta.
Nézőtéren, színpadon
egyaránt.
Szeretettel várom mindazokat
az előadásokon (Karinthy Frigyes: Hogy kell bánni a
férfiakkal?; Hogy kell bánni a nőkkel?), akik még
fontosnak tartják színházkultúránk e ritka szeletének
fennmaradását.
S persze főképp azokat, akik
jól akarnak szórakozni.
Üdvözlettel
Bicskei Kiss László
|
