Drámastúdió-sajtó

 

Galéria

Video

Video

Vendégkönyv

Sajtó

              
 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Fel

 

Aktuális

 

 

Miért éppen a Főnix?

 

Felvételi

 

Tanárok

 

Drámastúdió - sajtó

 

Végzett növendékek

 

Vizsgák

 

FŐNIX-Karácsony

 

Öskü-i Nap

 

Nyári Kurzus

 

Filmes Kurzus

 

CSACSI

 

Helyek

 

 

Megjelent: http://www.tollal.hu/mu/balage:-szinesz-avatas-mesterfokon

 

Írta: Balage

2011.06.23.

 

Színész avatás mesterfokon

 

2011. június 19-én új színészek hagyták el a Főnix Színház pódiumát. Ezúttal Bálint Örs, Bognár Anita, Preyer Enikő, Tirczka Albertina lépett ki a növendékek soraiból.

 

De ne szaladjunk ennyire előre, mindent csakis a maga sorrendjében. Már a tavalyi nyílt színi-vizsganapon eldöntöttem, hogy ha időm engedi, idén is ott leszek ezen a zseniális rendezvényen. Mert ugyan a színházi növendékeknek, illetve családtagjaiknak, ez egy igen fontos évzáró vizsgasorozat; számunkra, kívülállók számára, ez nem más, mint egy egész napos előadássorozat. Méghozzá ez egyetlen fillérbe sem kerül, hiszen a közönséglátogatás ingyenes.

 

A megnyitón elhangzott egy nagyszerű eszmefuttatás az értékekről és az időt állásról. Van úgy, hogy bele sem gondol az ember abba, hogy egy-egy szakmára milyen hatással lehetnek a hirtelen fellángoló, futótűzként szétterjedő, ám ugyanilyen gyorsan kihaló sztár-dolgok. És míg Bicskei Kiss László a saját maga által is kedvelt Stand Up Comedy műfaját állította szembe Shakespeare, vagy akár „csak" Wass Albert időtálló, évtizedeken, évszázadokon át is emlegetett műveinek, én továbbmennék e téren. Hiszen elég körbenéznünk rohanó hétköznapjainkban, s minden területen megláthatjuk jelenünk múlandó sztárjait. Hol van már Voltaire, vagy akár csak Gárdonyi? Helyettük az irodalom rovására menő pletykalapok tűntek fel otthonunk „könyveiként", melyek sokkal inkább lekötik a mai fiatalok (és valljuk be, az idősebbek) idejét is, mint egy komolyabb olvasmány. De ha a zenét nézzük, ott is a hirtelen feltörekvő újabbnál-újabb (sokszor általam is kedvelt) megasztárok sikere megfakítja, akár ellehetetleníti az olykor hosszú évtizedeken át zenét tanuló művészeink hírnevét, életét. De nehogy azt higgyük, hogy ez a jelenség csakis a kultúrát érinti, hiszen elég a technikai újdonságokra gondolnunk, s máris látható, hogy korunk felpörgött életritmusával együtt szinte minden szakmában megtalálható jelenség, az értékvesztés.

 

Ám míg vannak területek, ahol valóban elveszik a múlt egy-egy meghatározó eleme, addig vannak olyanok is, akik küzdenek ezek megtartásáért. Ilyenek napjaink, sokszor anyagilag nem túl stabil színházai, és ilyen a Főnix Színház is. Nem véletlen, hogy ezek az évzáró vizsganapok ingyenesek, hiszen lássuk be, itt nem csak a növendékek minél nagyobb közönség előtt történő szerepeltetése a cél, hanem egyfajta toborzásé is. Egy olyan toborzásé, melynek végén a közönség soraiból többen is abba a színpadon szereplő emberkék táborába szeretne tartozni, kik pár perce még a saját figyelmüket kötötték le történeteivel.

 

A színészek alakítása a vizsgázó négy évfolyam között egyértelműen látható volt. Míg a kiskorú fiókáknál néhol halk, esetenként hadaró beszéd is előfordult, addig az első évfolyamosok már csak nagyon ritkán rontottak a szövegben, s azt is profikhoz méltóan vitték tovább. És bár a második évfolyamba járók játéka közt szinte nem is lehetett észrevenni semmilyen bakit, a harmadikasok, a végzősök, mégis olyan lazasággal kezelték a rájuk bízott szerepeket, hogy ez a könnyed játék még a hibátlanul teljesítőekét is túlszárnyalta. Öröm volt nézni azt a folyamatot, ahogy az évfolyamokon keresztül az „aranyos" gyerekek komoly, mégis közvetlen felnőttekké alakultak át előttünk az egymást követő darabokban.

 

A feladatok közt szerepeltek beszédtechnikák, melyek közül kiemelném Èmile Ajar: Előttem az élet című darabját, ahol ugyanazt a rövid szöveget ugyanaz az egyén különböző hangsúllyal, mimikával, kétféle szemszögben megvilágítva adta elő. Zseniális alakítása nyomán mintha egyszerre két különböző egyén álarca mögé pillanthattunk volna be, s ő közben egy zseniális átalakuláson keresztül, melynek során elmesélte, hogy egy árva kislány életében mit jelentett egyetlen kedves cselekedet egy idegen nő részéről. Az egyik verzióban reményt, míg a másikban gonosz játszadozást.

 

Rengeteg ének hangzott el, melyek némelyikét élő zongorakíséret segítette. Ezek közül talán legkevésbé a közös énekek nyerték el a tetszésemet, bár megjegyezném, hogy az Oroszlánkirályból vett részlet kifejezetten nyerő befejezése volt a vizsgáknak, mégis sokkal élvezetesebbekre sikerültek az egyszemélyes dalok. Ezek közül egytől egyig mindegyiket ki lehetne emelni, hely hiányában azonban csak a Kabaré-t említeném meg. Ebben egy sztriptíztáncos leányzó énekelte meg nekünk életét, valamint arra kérte a közönséget, segítsünk neki, nehogy a mama megtudja mi a foglalkozása.

 

További feladatként szerepelt a mozgásszínészet. Ez egy hatalmas gyenge pontja volt a napnak. Szerencsére csak egyetlen darab, Anton Pavlovics szerelmesei szerepelt ezzel a műsorszámmal. Megpróbálták bemutatni egy férfi és női kapcsolat kialakulását, együttlétet és szakítását. Kezdetben a lángoló szerelmet nézhettük és hallhattuk a szívük dobbanását. Aztán a vívódást az irányítást játszották el, hogy néha milyen könnyű a másikat befolyásolni és különböző hatással lenni rá. Végül megjelent az egymás elengedésébe torkoló harc, ahol hol az egyik, hol a másik ragaszkodott jobban az együttléthez. Talán leírva izgalmasnak hangzik a dolog, de sajnos maga a produkció nem volt ennyire érdekfeszítő.

 

És végül jöjjenek maguk az előadások. Rengeteg részletet dolgoztak fel a vizsgázók, így a rövidebb művekről általánosságban el lehet mondani, hogy mindenki kitett magáért, és élvezetessé tették a produkciókat, ez alól egyedül a Mozaikkockák tekinthető kivételnek, mely a tavalyihoz hasonlóan most is nevéhez méltóan szétszórt volt, átmenet nélkül a különböző darabrészletek közt. Viszont itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ez a nap elsősorban vizsganap, így nem csak a közönség szórakoztatását kell szem előtt tartani, hanem a diákok fejlődéséhez szükséges stílusok közti váltások gyakorlását is. Éppen emiatt szerintem ennyi még belefért.

 

A Fiókák által előadott Grease bepillantást engedett az gimnáziumok fiataljainak életébe, ahol a pasizás és a csajozás, valamint a különböző csoportokba való bekerülés a legfőbb téma, melyet humorral fűszerezve, és mindenképpen magukat szívünkbe égetve tálaltak a legifjabbak.

 

Szép Ernő: Lila ákác-át talán még az előbbihez képest is nagyobb profizmussal adták elő a szereplők (szintén a fiókák soraiból), melyben a férfi-nő közti barátság kapta a legnagyobb hangsúlyt. A történet egy padon játszódik, melynél egy bevallottan szerelmes nő próbálja elcsavarni a konokul szerelem-mentes választottja szívét, ki ennek ellenére folyamatosan szenvedéllyel átitatott bókokkal felel a betámadásokra. És bár ebben a darabban minden meglehetne, mely egy jó komédiához szükséges, mégis, az ember kissé kevésnek érzi a cselekvést, így sajnos nem aratott nálam felhőtlen sikert, viszont egyszer mindenképp érdemes volt megnézni.

 

És míg az előbbi darab csak néhol volt hiányos, úgy Bordos Annamária: Próbadrámája egyértelmű mellényúlásnak bizonyult. Ebben egy olyan műfajt mutattak be, melynél a szereplők menet közben ébrednek rá arra, hogy egy cselekmény részei, s ezáltal ők maguk szerették volna kezükbe venni a darab menetét. A mű legfőbb hibája az volt, hogy előfordult, hogy percekig csak hümmögtek a szereplők, s amikor a néző már eléggé megunta ezt, csak akkor szólaltak meg. De sajnos kiderült, hogy ez még rosszabb, mint a némaság, ugyanis ilyenkor egyfolytában filozófiai beszédsorozatokba bonyolódtak. Talán kezdetben tréfának is fel lehetett fogni magát a darabot, de hetven percnyi tömény filozófiáért igazán nagy kár volt.

 

Nem úgy Hubay Miklós: Fiatal nők, kékben és pirosban című darabja! Mely a furcsa cím ellenére egy pazar komédiaként tárult a szemünk elé, központjában egy katonának be nem vonuló férfival, annak hazaáruló menyasszonyával, valamint a srácba fülig szerelmes leányzóval. Az már csak hab a tortán, hogy a történet egy olyan lakásban zajlik, ahol valami mindig történik. Ráadásul egy olyan házinénit fogtak ki a lakók, kinek nem csak az állandó zsörtölődésétől, de a végén már magától a látványától is nevethetnéket kap a néző, a szó legpozitívabb értelmében. És hogy a létszám teljes legyen, a szerző megfűszerezte a szereplőgárdát egy szeretethiányos tiszttel is, aki az áruló kisasszony mellett a katonáskodást kerülő srácot is megizzasztja jó párszor. A nap legjobb komédiája, s egyben a végzősök búcsúdarabja is volt ez a mű, mely méltó befejezésévé vált tanulmányaiknak, s melyet szívből ajánlok mindenkinek, ha épp valahol műsorra kerül.

 

Végül, ha már a közönség ennyi mindent kapott, ideje volt nekünk is adnunk, s a tanulók tiszteletére az oklevelek átadását a nézők többsége illendően végigvárta.

 

Összességében egy nagyon szép és büszkeségre okot adó napot tudhatott le maga mögött a Főnix Színház. S bár volt három, számomra csalódást okozó darab (Anton Pavlovics szerelmesei , Mozaikkockák, Próbadráma), mégis azt mondom, hogy a többi előadás bőven feledtetett velem minden unalmas percet. Egy biztos, jövőre, ha időm engedi, újra jelen leszek ezen a nagyszerű rendezvényen, s nyugodt szívvel ajánlom ezt másoknak is!

 

A Tollal.hu szerkesztősége nevében pedig szívből gratulálunk minden oklevelet kapott diáknak, illetve a végzett színészeknek is!

 

A vizsgák részletes műsorrendje itt megtekinthető.

 

 

Hozzászólások:

 

Balage

 

#2. 2011. június 23. 15:16

Gratula még egyszer a vizsgázóknak!

Örülök, hogy részt vehettem ezen az eseményen!

 

Megjelent: http://www.tollal.hu/mu/szineszvizsgak-felsofokon

 

Írta: Balage

2010.06.24.

 

Színészvizsgák felsőfokon

 

A Főnix Drámastúdió 2010. június 20-án tartotta idei, nyilvános évzáró vizsgáit. Ezen alkalomból élvezetes műsorok tömegével szórakoztatták el a tanulók a közönséget.

 

A díjtalan belépés miatt akár nyílt napként is hirdethették volna ezt az eseményt, ahol nem az általános oktatásban megszokott módon zajlottak a megmérettetések. Elvégre nem is hétköznapi tanulókról, hanem színinövendékekről beszélhetünk ez alkalommal.

 

Aki elment erre a nívós vizsgasorozatra, az rálátást kaphatott arra, hogy miként alakulhat át valaki a mindennapok emberéből valódi színésszé. Három évfolyamon, és különböző korosztályokon át tekinthettük meg, hogyan válhatnak egyre jobbakká a tanulók, miként alakíthatják egyre hitelesebben szerepeiket.

 

Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen zajlott, de nem teszem, hiszen ez még nem a mélyvíz volt. Hiába volt tele a nézőtér, mégsem láthattunk sztár-színpadi előadásokat. Néha be-becsúszott egy-egy baki, vagy épp újra kellett kezdeni egy verset, monológot, de valahogy mégis... Valahogy mégis azt érezte a közönség, hogy igenis, ez egy színdarab. Nem vizsga, hanem egy nagyon komoly, még ha témáját tekintve akár komikus is, de mégis nagyon komoly ELŐADÁS-sorozat volt. Annak ellenére, hogy „csak" tanulókról beszélhetünk, nem igazán fordult elő olyan jelenet, mellyel ne sikerült volna elvarázsolniuk a színészeknek a nézőt.

 

Sajnos nem vehettem részt az elejétől fogva ezen a „rendezvényen". Utólag már bántam azt a másfél órát is, mellyel később értem oda, lemaradván az első évfolyamos fiókák cirkuszi akrobatikájáról és a Bicskei Kiss László által rendezett Hans Sachs komédiának kezdetéről. Így elsőként a A férj a gyóntatószékben Sachs-epizódon derülhettem csak először. A közönség nevetésétől volt hangos a nézőtér, mikor egy feleség a féltékeny, reverendába öltözött férjnek gyónta meg félrelépését magával a pappal. Végignézhettük, miként az éjszakai faggyal dacolva, és vacogva próbálja a ház ura tetten érni asszonyát, nem is sejtvén, hogy hitvese róla beszélt.

 

Ezután következett a vizsganap vendége, a CSACSI (Csabai Csillag Színi- és Musical Stúdió) Vándormóka című gyermeknapi produkciója, amely után négy bájos és tehetséges kiskamasz lány és színészet-tanáruk, Hartai Laura megérdemelten kapták a közönségtől a nap talán legnagyobb vastapsát.

 

Következő napi pontként megrezegtették az ifjú tehetségek hangszálaikat és megmutatták tánctudásukat is a Népdalcsokor-ban, majd egy Operaházba illő duettel ragyogták be a termet Az operaház fantomjával. Természetesen a későbbikben is meg-megcsillantották hangjukat az ifjú titánok az Oroszlánkirály és A muzsika hangja című előadásokban.

 

De hogy a növendékeknek ne csak a megszokott színpadi cselekményekben legyen részük, versekkel, különleges táncokkal is megbabonázták a közönség sorait (Mozaikkockák, ... eddig... (don't give up...)).

 

Ámuldozva nézhettük végig, amint derekamig érő gyerkőcök adnak elő egy gyereknapra készül darabot. Bevallom, ennél az előadásnál nem tudom, mi fogott meg jobban, maga a darab, a gyerekek játéka, vagy az az élvezet, ahogy ezek a fiatalok a „Ha itthon maradnál"-ban utazgattak a világban.

 

Felelevenedtek a közönség előtt az őserdő legfurcsább gyerkőc bőrbe bújtatott állatai. Ezúttal a Dzsungel könyvében nem a megszokott felállásban, hanem humorral erősen fűszerezetten jelentek meg a szereplők. Csakis ebben a rendezésben fordulhatott elő, hogy a hatalmas Sír Kánt, a tigrist, a legapróbb leányzó játssza, míg szolgáját, a reszkető Tabaki sakált a nála majdhogynem kétszer magasabb fiú alakítsa. De természetesen a bokszkesztyűbe bújtatott vézna Balu medvét és a folyton a saját farkára lépkedő Ká kígyót is erőteljes mosoly övezte már azelőtt is, mielőtt akár megszólalhattak volna.

 

A nap fő attrakciója pedig a legutolsó vizsga, a több mint egy órás színdarab, a Penész volt. Ezzel a műsorral lépett ki a növendékek soraiból Máthé Bea, aki fiatal kora ellenére is be tudta mutatni, milyen erőt képes adni az igaz szerelem egy idősebb nő számára.

 

És bár a vizsgasorozatnál - „a növendékek közönség előtt tesznek bizonyságot az év során megszerzett szakmai tudásukról színészmesterség, mozgásszínészet, színészet, színjáték, ének, zenés mesterség, akrobatika tárgyakból", - ez az esemény ennél többet is jelentett. Élményt, és igazi előadásokat a közönség számára. Élményt, melynél a bakikat sokszor humorral tették kellemessé Bicskei Kiss László bevezető mondatai, bevallván olyan elmaradásokat, mely szerint például csak a másodéves anyagban tanulják, hogy a zongorát nem szabad bekonferálás alatt a színpadra tolni. És előadásokat, melyek teljes mértékben el tudták varázsolni a nézőt.

 

Természetesen a nap utolsó, ugyanakkor a növendékek számára a legfontosabb esemény az ünnepélyes vizsga zárása, és az oklevelek kiosztása volt. Ezúton szeretnék én is gratulálni minden egyes vizsgázónak, valamint szeretném megköszönni nekik is, és a szervezőknek is, hogy olyan élvezetes műsorral szórakoztattak el minket, melynek hatására a tervezett két órás jelenlétemet egyéb elfoglaltságaim rovására is örömmel kitoltam a díjkiosztó végéig.

 

Köszönöm és gratulálok!

 

 

Hozzászólások:

 

Balage

#2. 2010. június 24. 13:47

 

Aki kíváncsi az előadások színvonalára, annak szeretném figyelmébe ajánlani az egyik Hans Sachs "epizódot",

Az ellopott kakas című vizsgaelőadást, melyet Nyúl Krisztián, a színház videósa töltött fel:

static.ak.fbcdn.net/rsrc.php/z4OG5/hash/7qkbs3nb.swf?v=409874272444&ev=0

 

A szabad játékok élményokozása

Írta: Okányi Kiss Ferenc
Állami-díjas Népművelő, közíró, lapszerkesztő
2007. 12. 23.

 

„Szellemünk leggyümölcsözőbb s legtermészetesebb gyakorlása szerintem az eszmecsere. Mívelése kellemesebb, mint életünk bármely cselekvése.”
Montaigne: Bölcsességek Könyve

A szabad játékok élményokozása

Kedves bolyongó-lélek, élményt kereső ember!
Te, aki immáron bejártad a főváros, más városok színházait, talán nemzetközi kitekintésben is, azt gondolod, már csak az avantgarde, vagy annak is a posztmodern-vadsága, szépsége adhat újabb és újabb élményt. Ezzel magam is sokáig így voltam, olykor vagyok. De a minap, 2007. december havában, véletlenszerűen megnéztem a Vasas Művelődési Házban (nagy múlttal rendelkező intézmény, igen sok kísérletnek volt és lesz gazdája, érdemszerűen), tehát ott voltam, és megtekintettem a FŐNIX Színész-képző, Színi-iskola műhelymunkáját (mert az volt), hivatalosan Karácsonyi Műsorát, immáron 10 éves évfordulójára készült bemutatóját.
Érdemes volt, legalábbis számomra. Miért?
A színészképző iskolát irányító, vezető Bicskei Kiss László, csoportjainak bemutatására, a tehetségek felfedezésére, kiemelkedők privilegizálására nem azt tette, mint általában teszik, hogy kijelöl nagy klasszikusokat, s játsszatok, fiúk, lányok! Majd meglátjuk, ki mire képes, kiket jegyeznek fel a tehetségkutatók, esetleg valami másért – a csábítók.
Szerencsére nem ezt találtam. Örülök neki.
Mit láttam? Játékot, az emberi cselekvések vizsgálatában, tetteiben végbement eseményeket, hogy létrejöjjön a cselekvések összhangja.
Miként? Kollektív gondolkodással, akarattal, az eszme tréningezésével, anélkül, hogy fergeteges szövegkönyvek, nagy dramaturgiai koncepciók előzték volna meg (természetesen mindenki tette ezt, de nem lehetett vele egyénileg kiemelkedni).
Mik is történtek? Egymásnak az események úgy mondanak ellent, hogy azok felett az elsiklást kiiktatja az ÉLMÉNY.
Mit is fedeztem fel, magamnak, vagy talán többen is, akik nem foglalkoztak eme képzeletet gazdagító eseménnyel, azt vették tudomásul, hogy a színen lévő nagy kollektíva ÜZEN, töredékeket szakítanak ki az élet színes és homályos élményeiből, s arra kérnek, EMBER, fejtsd meg, fejtsétek meg ÜZENETÜNK titkait.
E komplex véleményemet nem folytatom, nem elmélkedem, mert a látottak arra intenek, egyszerűen, érdemben tegyek megjegyzést a látottakról.
Megteszem!
A képzésben részt vevők, színészjelöltek, egyesek jó adottságokkal áldottan megfogadták MESTERÜK – Bicskei Kiss László színésznek ama kérését: ALKOSSATOK! Legyetek kollektíven bölcsek, időnfelüli feladatokat oldjatok meg, a MAI ÉLETÜNKBŐL KISZAKÍTVA epizódokat.
Ők „írták”, rendezték, színre vitték, egymásnak feladatokat adtak, irányítottak – tehetősen és ellentétesen, de együtt volt a kollektíva.
Mit láttunk?
Szerkesztettek egy KARÁCSONY-i élményjátékot. E játék-elmélet gyakorlatilag az időszámítás előtti kortól a középkoron át érlelt és a kétezer év fordulójáig tartó morális üzeneteket foglalta össze, a mai, XXI. század ...

Okányi Kiss Ferenc
Állami-díjas Népművelő, közíró, lapszerkesztő


 

Megjelent: www.mixmagazin.hu

 

Főnix tizedszerre

 

Írta: Bárd Noémi Polli

2007.09.04.

 

Immár tizedik évadját kezdi el idén a Főnix drámastúdió. Kulturáltnak egyre kevésbé mondható világunkban Bicskei Kiss László - színész és rendező, a Főnix Művészeti Műhely vezetője - elszántan hisz abban, hogy érdemes és kell fiatalokat színházra, kultúrára, vagy egyszerűen csak közvetlen emberi hangokra tanítani.

 

A Főnix Drámastúdióról sokan azt gondolják, egyszerűen csak egy színiiskola, pedig sokkal több annál. Nem feltétlen célja a színésznevelés, sokkal inkább a személyiség és képességfejlesztés. Persze a legjobbakból színész is válhat, de akinek mégsem sikerül, vagy útközben maga változtat életcélján, az is életre szóló muníciót kaphat a Főnix óráin.

 

És hogy mitől Főnix? „A főnix a feltámadás madara, az újjászületés mitikus jelképe.

Változó világunk új és új kihívásai szinte nap-nap után követelik tőlünk, hogy szülessünk újjá, változzunk, s ha elbuktunk, új és újabb feltámadások kihívása vár. A színész a főnixmadár a művészek családjában. Estéről estére elhamvad önmaga tüzében, hogy aztán a következő előadásra újra feltámadjon. Hogy eltűnjön, mégis nyomot hagyjon maga után a világban.” - ez a Főnix Műhely mottója, mely idén ősszel újabb fiatalokat vár, akik szívesen foglalkoznának színházzal. Legyen szó 6 évesről vagy 20 körüliről, itt mindenki megtalálhatja a saját korcsoportját. Persze csak felvételivel lehet bekerülni, az idei szeptember is erről szól.

 

- Az elmúlt 1-2 évtizedben rendkívül sokat változott a színházi szakma helyzete Magyarországon - mondja Bicskei Kiss László. - Ma már a színészet egyre kevésbé hivatás, egyszerűen csak egy foglalkozás a sok közül. Manapság egyre kisebb a színész pálya népszerűsége, és ez látszik a színésznek jelentkező fiatalok létszámán is. Bizonyos tévéműsorok – melyeknek hatalmas hatásuk van a fiatalokra – azt sugallják, nem kell évekig tanulni a színészszakmát, és rengeteget dolgozni a sikerért, egyszerűen csak kellően gátlástalannak lenni, és a tévé segítségével bárkit két nap alatt művészúrnak, művésznőnek szólítanak az utcán, és róluk ír az összes lap. Eltűnőben van a hivatástudat, az elmélyült tudás. Mi ez ellen szállunk harcba.

 

Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt években egyre több helyen tanulhatnak a fiatalok színészetet, pár évvel ezelőtt egymás után nyíltak a színitanodák. Sokakban felvetődik a kérdés, vajon mi lesz a fiatalokkal az iskolák elvégzése után, hiszen egyszerűen nincs szükség kis hazánkban ennyi színészre. Ha tetszik, ha nem, ki kell mondani: egyre több a munkanélküli színész. Így aztán erős a veszély, hogy valaki hiába tanul színésznek, hiába tehetséges, hiába szerez akár előkelő színészminősítést is a vizsgáival, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy utána színpadot is talál majd, amelyre felléphet.

 

Bicskei és csapata igyekeznek tenni ez ellen: A kezdetek óta borzasztóan vigyázunk arra, hogy a Főnixből ne legyen álomgyár. Senki ne áltassa magát, ne ringassa magát álmokba. Nemcsak a felvételiken, de az évek eltelte alatt is komolyan szűrjük a tanulókat. Erős a válogatás, hogy felelősséget tudjunk vállalni azokért, akik végül nálunk végeznek. Egy részük a saját társulatunkban munkát is kaphat, akik pedig tőlünk indulnak el az ország különböző társulataihoz, biztosak lehetnek benne, hogy kellő színvonalon tudják a szakmájukat. És mindig is hangsúlyoztuk: a Főnix nemcsak színészképzésről szól. 6-tól 26 éves korig jelentkeznek hozzánk a fiatalok. A legtehetségesebbekből színész válhat. A többieknek pedig a személyiség-, képességfejlesztés lehet a fontos, olyan dolgokat tanulhatnak meg az emberi kommunikációból, amit egész életükben kamatoztatni tudnak majd, függetlenül attól, milyen szakmában helyezkednek el.

 

 

 

Kapcsolat   +3620-384-6658   fonixmuhely@gmail.com    Facebook