Bálint Örs Hunor

 

 

 

 

Főnix Művészeti Műhely

 

Fel

 

Aktuális

 

 

Műsoron

 

FŐNIX-Tojás Díj

 

Archívum

 

 

A társulat tiszteletbeli tagja.

Jelenleg a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem hallgatója.

 

1991. február 13-án születtem Budapesten, és már kicsi gyerekként szerettem időnként megmutatni a felnőtt világnak, hogy mit tudok. Egészen hatodikos koromig az „aranyos” elismerő szócskán kívül mást nem kaptam. Hatodikban a magyar tanárnőm fedezte fel, hogy van érzékem a versmondáshoz, és hamar versmondó versenyekre is küldött, majd nyolcadikos koromban egyik ismerősöm, miután hallott szavalni, az orrom alá dugta a Főnix Drámastúdió felvételi felhívását. Így kerültem 2006-ban a színiiskolába, és mint első éves gimnazista vágtam bele a színházi életbe. Kezdetben sok nehézséggel találtam szembe magam, és sok-sok olyan pillanattal, amikor feladni készültem, mert rá kellett jöjjek, hogy nem olyan könnyű színpadra kerülni, mint azt a filmekben láthatjuk. Aztán eljutottam a másodéves vizsgáig, és utána elhatároztam, hogy ezt szeretném csinálni, és ez lesz életem nagyobb része. Most a Főnix Színház társulatának vagyok tagja és tervezem, hogy felvételizek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre.

Jelenleg játszom Wass Albert: A funtineli boszorkány című előadásban, Hubay Miklós: Fiatal nők kékben és pirosban előadásban, következő szerepem Tamási Áron: Énekesmadár című darabban lesz, Kömény Móka.

 

Kapcsolat   +3620-384-6658   fonixmuhely@gmail.com    Facebook